Hány gyermek került állami gondozásba a kilakoltatások miatt?

Nagy András 2019. június 6. 10:21 2019. jún. 6. 10:21

Titkolja a családbarát kormány, hogy hány gyerek került állami gondozásba az elmúlt években azért, mert a szüleik nem tudták tovább fizetni a hitelből vett lakásuk törlesztő részleteit és/vagy közüzemi számláit, így az utcára kerültek. A tavalyi családok évében is több mint háromezer ilyen család lehetett.

A minap éppen Szél Bernadett szerette volna megtudni, hány gyerek került állami gondozásba a kilakoltatások miatt, de egy belső levél szerint a hivatalok utasítást kaptak, hogy ne válaszoljanak a független országgyűlési képviselőnek. Hasonló tapasztalatokat osztott meg Szabó Tímea, a Párbeszéd politikusa is az ATV reggeli műsorában csütörtökön.

Szabó azt is elmondta, hogy az utóbbi 3 évben minimum évi 3 ezer család került az utcára, azaz szűken számolva is legalább 10-12 ezer családról, azaz olyan 50 ezer emberről kell beszélnünk. Egy Eger méretű megyeszékhely összlakossága mehetett a híd alá, ha nem tudtak rokonoknál, ismerősöknél vagy valamilyen tömegszálláson átmenetileg sem meghúzódni.

Az érintett családok tragédiáját tetőzi, hogy a gyermeküket szinte kivétel nélkül állami gondozásba kell adniuk. Több ezer ilyen gyerek lehet ma már az országban, ezért a kilakoltatás témájára érzékeny ellenzéki képviselők szeretnék megtudni, pontosan hány gyerek került állami gondozásba éppen az állam felelőtlensége miatt. Ám a témára láthatóan nem érzékeny Fidesz-kormány titkolózik, és titkolózásra utasítja az irányítása alá tartozó állami intézményeket.

A gyermekes családok hajléktalanságának megelőzése érdekében egyébként egy közös ellenzéki törvényjavaslat is született. Ezt a mások mellett Szél és Szabó által jegyzett indítványt napirendre sem vette az Országgyűlés, miután annak Népjólétinek nevezett bizottságában leszavazta a Fidesz-KDNP-s többség.

A fideszesek indoklása szerint az ellenzék csupán kampányol a bajba jutott családokkal, különben a kilakoltatott emberek többsége azért kerül az utcára, mert nem hajlandók fizetni a tartozásukat, a valóban segítségre szorulókon pedig segítenek – tolmácsolta a műsorvezető kérdésére Szabó Tímea a visszatérő kormánypárti érvelést.