Hat párt összefogásával érik a IV. Magyar Köztársaság

Egry Gábor, az MTA doktora, a Politikatörténeti Intézet főigazgatója, történész nyitotta meg a rendezvényt. Elmondta, a 75 évvel ezelőtt történtek jó apropót kínálnak arra, hogy a köztársaság magyarországi állapotáról beszéljünk. A cél az volt, hogy arról próbáljanak meg közösen gondolkodni, mi lehet az, ami egy valódi köztársaságként ismét magára találó Magyarországon elvezet egy igazi politikai közösség megteremtéséhez.

Hiller István, az Országgyűlés alelnöke arról beszélt, a köztársasági eszme Magyarországon több évszázados múltra tekint vissza: a Habsburg ház trónfosztása, a Kossuth címer tartalma és szimbolikája, az I. világháborút követő I. Magyar Köztársaság kikiáltása, és a 75 évvel ezelőtti másodiké ennek a folyamatnak a legeklatánsabb példái. Ugyanakkor a köztársasági államforma önmagában nincs direkt összefüggésben a demokrácia gyakorlatával.  Önmagában a köztársasági államforma nem garancia semmire, de erős megjelenítési lehetősége annak, hogy kifejezzük vele a változás szükségességét.  Magyarország elmúlt ezer esztendejében több, mint 900 évig királyság volt. A köztársasági eszme nyilvánvalóan a fennálló uralmi berendezkedés elleni tartalmi és formai megnyilvánulás volt.

Beszélt arról, hogy történelmi távlatban a nemzetközi elismerés és fogadtatás nem csak formai tényező, de nagyon is fontos, hogy az adott belpolitikai döntésre hogyan reagál a külvilág, a nemzetközi politika.

Amikor 1989. október 23-án a Parlament erkélyéről kikiáltották a III. Magyar Köztársaságot, a döntés egyfajta tudatos jövőkép-tervezés része volt. Az 1989-ben kikiáltott köztársaság államformaként megfelelt az elit és a tömegek elvárásainak is, miközben voltak és vannak személyek és csoportok, akik ezt vitatták és vitatják. Mindez megjelent a szimbolikában is, bár számosan érveltek amellett, hogy a III. Magyar Köztársaság címere a Szent Korona nélküli Kossuth-címer legyen, hiszen ez fejezi ki legjobban a magyarországi republikánus gondolatot, a végeredmény ismeretes: az évezredes, Szent Koronás címer lett. A korona jelenleg a köztársaság parlamentjében, a köztársasági elnök hivatala az arisztokrácia székhelyén van.

Az 1989-es köztársaság kikiáltásának nemzetközi elismerése nem volt kétséges, és a köztársasági elnökök 2011-ig a szolgálták is a köztársasági eszmét, még akkor is, ha népszerűségük nem közelítette meg az első köztársasági elnökét, Göncz Árpádét. Ugyanakkor súlyos hiba volt, hogy a rendszerváltás utáni kormányok párthovatartozástól függetlenül, nem nagyon foglalkoztak a köztársaság mint eszme és szimbólum kérdésével. A köztársaság mint nem elsődleges kérdés, a köztársasági eszme, mint valami elvont intellektuális ügy nem volt fontos, és mivel nem volt fontos, ezért gyengült. Ez 2010-ben komoly távlatokat nyitott ki egy olyan berendezkedésnek, amelynek az akkor már 21 éve kikiáltott köztársaság eleve gyanús volt, igazából soha sem tekintette a sajátjának. A mai kormánypárt legalább két évtizede az 1989-es köztársaságot nem tekintette identitás tekintetében a sajátjának, nem megerősödésében, hanem gyengülésében és gyengítésében volt érdekelt.  Ugyanakkor a III. Magyar Köztársaságot nem szüntették meg, formailag ma is létezik, csak egyszerűen kivéreztették. Ma már csak köztársasági elnökünk van, köztársaságunk nincs! Ez nem respublica!

Hiller István feltette a kérdést, akkor hogyan tovább? Választhatjuk a hagyományos utat, megteszünk mindent azért, hogy kormányzati többséget szerezzünk, kormányt alakítunk, egy bonyolult koalíció egységében megpróbáljuk a legjobb, mindenki számára elfogadható dolgot csinálni.Vagy hajlandók vagyunk-e ennél távlatosabban gondolkodni? Évtizedeken keresztül mindazt, amit köztársasági eszmének hiszünk, sokadlagosnak soroltuk. Márpedig 15 év választási kudarcainak oka nem kis részt ebben keresendő. Új köztársaság kell, amely keretet és értelmi, érzelmi biztonságot ad a polgárainak! Magyarországon nem a köztársasági eszme megerősítésére, hanem a köztársasági eszme újra alapozására van szükség! A közvetlen demokrácia minden reális eszközét alkalmazni kell, és érdemes arra, hogy a köz magáénak érezze a közösségét. A köz önként vállalt közösségét, vagyis a köztársaságot! Hozzátette: annak a jövőképnek, távlatos tervezésnek van valósága, amely gerincre épül.  Ez pedig nem lehet más, mint a köztársasági eszme, és annak újra alapítása, az új, a IV. Magyar Köztársaságba vetett hitünk!

Hubai László történész a második köztársaság politikai rendszeréről beszélt.

Elmondta, a  történészszakmában egyetértés van abban, hogy a Horthy-korszak egy autoriter rendszer, és abban is, hogy 1949 után már egy sztálini típusú diktatúra van Magyarországon. De mi van közötte? A legjobb szakmai meggyőződése az, hogy 1945 nyarától, sőt, a felszabadított országrészeken már 1944 december végétől korlátozott polgári demokrácia működött, amelyik a korabeli nyugat-európai sztendertől annyiban tér el, hogy jóval plebejusabb volt.

Vajon miért nevezhetjük ezt polgári demokráciának? – tette fel a kérdést, majd felsorolta az érveit.  Gazdasági alapja döntően kapitalista, ebben érvényesül a magántulajdon dominanciája, sőt, sokkal szélesebb körben érvényesül, mint a Horthy-rendszerben. A második érv, hogy egy egymással versengő többpártrendszer van, amit az 1945 november 4-én megtartott választások legitimálnak. Ezt a választást tisztának, szabadnak és demokratikusnak ismerte el az antifasiszta koalíció mindhárom vezető hatalma, a magyar lakosság, a választójogosultak 92 százalékának részvételével zajlott választáson, és a nemzetközi sajtó is. A harmadik indok arra, hogy ez egy polgári demokrácia volt erős plebejus tartalommal, az az, hogy a hatalmi ágak elválasztása működött ebben a másfél-két éves ciklusban.

Hegyi Gyula publicista, volt Európai Parlamenti képviselő arról beszélt, régóta foglalkoztatja a köztársasági indulónak a története, amit szinte senki nem ismer. Pedig ez az induló nagyon jól kifejezi annak a II Magyar Köztársaságnak a hangulatát, amelyiknek nagyon sok résztvevője volt. Elmondta, a mai hivatalos történetírás – persze nem a Politikatörténeti Intézet – úgy állítja be, hogy lényegében ’45-’48-ban két tábor volt Magyarországon, voltak a gonoszok, a néhány százaléknyi kommunista, és volt egy hatalmas tömb, a lakosság túlnyomó többsége, amelyik polgári demokráciát akart. Ez bizonyos értelemben torzítás, mert a másik tábor, valószínűleg sok kommunista párt-beli is demokráciát akart. Ebben, és nem abban a kapitalista demokráciában gondolkodott, ami nyugaton is létezett, és ami 1990 után vezérlő csillaga lett valamennyi parlamenti politikai pártnak.

A köz társaságairól Standeisky Éva kifejtette: a történelemben vannak olyan periódusok, békeidők, társadalmi kataklizmák, gyökeres átalakulások, amelyekben az egyes közmegnyilvánulási formák hasonlítanak egymásra. A II. világháborút követő egy-két év a mindenkori rendszerváltozásokkal rokon időszak volt. A köztársaság deklarálása 1946 február elsején a szép remények, illúziók magasztos pillanataként értelmezhető. Amikor a parlamenti pártok köztársasággá nyilvánították Magyarországot, egy évvel már túl volt az ország a politikai rendszerváltozáson. A köztársaság kikiáltása jelképes választóvonal lett a meghaladni kívánt régi, és a megteremteni vágyott új hatalmi rend között. Az átmenetiség több hónapos káoszában jó és rossz egyaránt felszínre került. Az új hatalmi viszonyok lehetővé tették az autoriter, féldemokratikus, II. világháború előtti rendszer megváltoztatását, és esélyt adtak egy új típusú közösségi rend, a demokrácia megvalósítására.  A demokrácia reményeket erősítette az új államforma létrejötte mellett, az emberi alapjogok védelméről szóló 1946 áprilisban elfogadott törvény is. Ennek megszületése előtt egy hónappal, azonban egy olyan törvényt is megszavazott a nemzetgyűlés, amely az egyeduralomra törő politikai pártnak lehetőséget adott a még meg sem szilárdult demokratikus rend lebontására és a hatalom kisajátítására. A neve ez volt: a demokratikus államrend és a köztársaság büntetőjogi védelme.

Szűcs Zoltán Gábor eszmetörténész a szabadság négy értelméről beszélt. Azt mondta, a szabadságra és a köztársaságra úgy szoktunk tekinteni, mint két olyan fogalomra, amik, ha nem is teljesen elválaszthatatlanok egymástól, de valahogy mégis feltételezik egymást. Azt szoktuk gondolni, hogy igazából az lenne a köztársaság, ahol szabad emberek saját magukat kormányozzák. De a szabadságnak ezen formája nem sok politikai rendszerben valósítható meg teljesen. A pozitív szabadság-fogalom az, amikor azt jelenti a szabadság, hogy nem csak hagyjuk, hogy a dolgok megtörténjenek velünk, hanem aktívan rész veszünk a politika alakításában. A negatív szabadság érzése az, hogy a hatalom ne próbáljon ránk kényszeríteni mindenféle dolgokat. A harmadik, a neorepublikánus szabadságfogalom, ami abból indul ki, hogy a szabadság egy státusz, szabad ember az, aki nincs másoknak személyileg kiszolgáltatva. A negyedik szabadságfogalom – ami 2010 után napról-napra aktuálisabb Magyarországon –, az, amire remélhetőleg nem lesz szükség – a tacitusi szabadságfogalom. Ez egy kicsit komorabb, hisz' Tacitus mégiscsak a római zsarnokok híres-hírhedt történetírója volt, és azokról a szenátorokról beszél, akik keresték a zsarnokok kegyeit, abban bízva, hogy a gaztetteikért megjutalmazzák őket, vagy attól félve, ha nem teszik azt, amit a zsarnok elvár tőlük, büntetést fognak kapni.

Egy valódi köztársaságban az emberek nem vesztik el a félelem és a remény miatt a szabadságukat. Ez a szabadság utolsó védővonala. Amikor minden mást elveszítünk, nincsenek intézményeink, nincsenek törvényeink, alkotmányunk, akkor az utolsó menedéke a szabadságnak ez a fajta lelki függetlenség.

Hat politikai párt elképzelése a köztársaságról

Az előadások után a pártok képviselői a Negyedik Magyar Köztársaságról beszéltek. A beszélgetést Harangozó Gábor, az SZDI programigazgatója vezette, aki elmondta, hogy a történeti áttekintés után felmerült az igény, hogy a konzekvenciákat levonva, a jövőre vonatkozó ígéreteket fogalmazzanak meg. Ezért a következő részben hat párt politikusai mondják el, ők hogyan képzelik el a IV. Magyar Köztársaságot, mert ahhoz, hogy az áhított változások bekövetkezzenek, tudni kell, hogy az indulásra szövetkezett hat párt mit tud közösen képviselni. A köztársasági elv összeköti ezt a hat pártot.

Arató Gergely (DK) a köztársasági narratíváról beszélt. A jogállam helyreállítása fontos és szükséges, de nem feltétlenül elégséges ahhoz, hogy létrejöjjön egy sikeres IV. Magyar Köztársaság. A köztársaság nem egy államforma, hanem ennél sokkal több, lényegében maga az állam, annak esszenciája. Ez fontos cezúra az orbáni Magyarországgal szemben. Ami ma nálunk épül, az nacionalista hatalmi állam. Ezzel szemben a köztársaság olyan államot jelent, amelyik alapjaiban emberek közösségét jelenti. A köztársaságnak nincsenek első- és másodrendű polgárai. A köztársasági eszme nagyon fontos a Demokratikus Koalíciónak, de nem a II. Magyar Köztársaságot akarják helyreállítani, a III. Magyar Köztársaságot folytatni, hanem egy olyan új, IV. köztársaságot szeretnének megteremteni, ahol az államhatalom, a szociális rendszer, a gazdasági berendezkedés válik „ruhává” mindannyiunk közös szervezete, a köztársaság testén.

Brenner Koloman  (Jobbik) arról beszélt, hogy a mostani helyzetet a ’89-’90-es évek, az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalásaihoz tudná hasonlítani. Ha 2022-ben föláll a hat párt alkotta nemzeti egységkormány, akkor a Fidesz álkeresztény és álnemzeti tömbjével fognak szembenállni. Azt mondta, ki kell szabadítani a nemzeti összetartozás eszméjét a Fidesz fogságából. Közös érdekünk, hogy amikor belevágunk a következő polgári rendszer kiépítésébe, akkor az előző rendszert a maga valóságában kritizáljuk, váltsuk le, és szögezzük le, hogy nem „en bloc” a jobboldal lesz leváltva. Az új berendezkedéssel kapcsolatban a Jobbiknak konkrét elképzelése az, hogy egy olyan új demokratikus államot hozzon létre a hat párt, ahol minden magyar polgárnak joga van azonos színvonalon, polgárként az adott állam szolgáltatásaihoz hozzájutni. A Jobbik szerepe az együttműködésben, hogy bebizonyítsa a polgároknak, lehet bárki jobboldali gondolkodású, de akkor is az az érdeke, hogy az Orbán-kormányt leváltsuk.

Kanász-Nagy Máté (LMP), elmondta, amikor köztársaságról, demokráciáról jogállamról beszél, akkor szükségszerűen behozza az ökopolitikai gondolatot.

Amikor az LMP a köztársaságról beszél, akkor a részvételiség erősítéséről, fokozásáról beszél. Egy döntés annál jobb, minél többen vettek részt a meghozásában. Ennek megvannak az eszközei, amelyek azonban az elmúlt tíz évben leépültek, gyakorlatilag kiiktatták azokat. Ezért mindent, ami a szabadság kis, vagy nagy köreihez tartozik, erősíteni kell. Egy túlterjeszkedő állam és egy túlterjeszkedő piac helyett olyan köztársaság felépítésére van szükség, amelyik a harmadik utat tudja erősíteni, annak érdekében, hogy a közös jövőnket tudjuk megóvni. Mit is jelent a harmadik út? Az önfenntartás felé kellene haladni, mert ez jelenti az igazi szabadságot, autonómiát. Ha köztársaságról beszélünk, akkor a részvételiség a legfontosabb, és az, hogy a zöld ökopolitikai gondolatot a természettel összhangban kell megvalósítanunk, és a fenntarthatósági tényezőket soha nem szabad figyelmen kívül hagyni.

Kerpel-Fronius Gábor (Momentum) azt mondta, a hatpárti koalíció egy olyan rendszert fog legyőzni, amelyiknek van valós támogatottsága, és van valós teljesítménye. Illúzió azt hinni, hogy egyből egy olyan narratívát alakítanak ki, amelyik azonnal a társadalmi megbékéléshez fog vezetni. Célként azt tűzhetik maguk elé, hogy egy olyan köztársasági narratívát hoznak létre, amely egy idő után otthont fog tudni adni azoknak az embereknek is, akik akár meggyőződésből, akár érdekből a Fideszt támogatták.

Miről kell ennek a narratívának szólnia?  Egyrészt arról, hogy valamilyen módon helyreállítsák a társadalom igazságérzetét. A társadalom jelentős része érzi, hogy itt súlyos igazságtalanságok történnek. Kialakult egy  olyan mély állam, amely a kormányra kerülő koalíció kormányzóképességét alapból veszélyezteti. Éles választóvonalat kell húzni a 2022-es választást megelőző és az azt követő időszak között erkölcsi és politikai értelemben. Világossá kell tenni, hogy kik azok az emberek, milyen tevékenységek azok, amik miatt számonkérést kell indítani. Mik azok a dolgok, amiket vissza kell fordítani, és kik azok  a középvezetők, állampolgárok, akiknek nincs félnivalójuk ettől az új berendezkedéstől. Az új köztársaságnak biztosítania kell a kiszámíthatóságot, újra fel kell építeni az intézményekbe vetett hitet. Meg kell teremteni a párbeszédet a politika és az állampolgárok között.

Hiller István (MSZP) arról beszélt, a IV. Magyar Köztársaságra elméletben, intellektuálisan és a politikai praxis szintjén is fel kell készülni. Ezt a felkészülést nagyon erőteljesen szorgalmazza az egymással szövetséget kötött pártok közös gondolkodása, azért is, mert különböző irányból érkeztek, és egyek tudnak lenni az új magyar köztársaság kialakításának igényében. A köztársaság ma egy ellenzéki innováció. Intellektuálisan is az, de csak akkor, ha megértik, ennek a megvalósításában és kiteljesedésében közösen kell vallaniuk, hogy a köztársaságunk nem lehet ellenzéki meg kormánypárti. A történetnek ez a lényege! A kormányzás és a köztársasági eszme között az a különbség, hogy nem egy szűk csoport társaságát akarják létrehozni, hanem egy olyan köztársaságot, amiben egyébként azok is benne vannak, akik egyáltalán nem rájuk szavaztak. Ha ezt nem tudják kiterjeszteni, akkor kormányzásra kerülés esetén  csak a jelenlegi ellenzéki létüket teszik át fideszes mentalitásra.

A köztársaság nem ruha, a köztársaság a gerinc! A köztársasági eszme az a tengely, amire fel kell építeni a szabad és igazságos Magyarországot, az eszköz a kormányzás. Nem önmagában az új köztársaság kikiáltása a cél, hanem az, hogy létrehozzák, és valóban a köz társaságává (sic!) váljon, és az emberek ezt lélekben magukénak érezzék! Nem elég csak megállapodni, hogy a kormányzást hogyan akarjuk – borzasztó fontos, de ezek lesznek a hétköznapok –, de közösen és együtt kell megerősíteni a köztársaság gerincét, az új, IV. Magyar Köztársaságot.

V. Naszály Márta (Párbeszéd) arról beszélt, a Párbeszéd számára a köztársaság szellemének egy kicsi létrejötte, és elképesztő innováció már az, hogy ez a hat párt – az elmúlt tíz évet figyelembe véve – szóba áll egymással. Az ország teljes valóságára kell tudniuk reagálni, és ennek ez jó eszköze.

A demokráciának, a köztársaság építésének alapja kell, hogy legyen egy olyan társadalom, amelyben mindenki viszonylagos jólétben élhet, a biztonsága biztosítva van, és ahol mindenki egy megfelelő oktatási rendszeren keresztül, abban a helyzetben van, hogy tud élni a jogaival és a lehetőségeivel.

A Párbeszéd úgy gondolja, hogy egy egészen új fejlődési modellt kell kínálni, amelyben megszüntetjük a kiszolgáltatottságot, annak minden formáját és a hétköznapi igazságtalanságokat. Ennek az új fejlődési modellnek az alapvető tulajdonsága az állandó megújulás és innováció, a lényege az ember maga.

Az a politikai innováció, amiről a Párbeszéd beszél, már megjelent az új, IV. Magyar Köztársaság előkészítésénél ennek a hat pártnak az együttműködésében.

„Nekünk a IV. Magyar Köztársaságban a biztonságot és a kiszámíthatóságot kell nyújtanunk.”