Hatástalan a határkerítés az embercsempészekkel szemben
A magyar kerítés nem tudja feltartóztatni a migránsokat, az akadályon folyamatosan haladnak át az embercsempészek vezette csoportok – ezzel tért vissza Ásotthalomról a Le Figaro tudósítója.
A francia konzervatív lap újságíróját az egyik helyi polgárőr kalauzolta, mert meg akarta mutatni, mi a valóság az állami propaganda állításaival szemben, vagyis azt, hogy az akadály egyáltalán nem hatékony. Elég egy drótvágó, vagy egy létra, és megnyílik az út. A Sándor nevű férfi azt mondta: előfordult, hogy a bűnözők magyar területen gyűjtötték össze az átjutott idegeneket.
A kormány elismeri: az ősz folyamán a határőrök nem ritkán 1500 embert fordítottak vissza éjjelente. Most kicsit nyugalmasabb a helyzet, mert a szerb rendőrség a magyar hatóságok nyomására erősítést vezényelt a határ túloldalára.
Ezzel együtt a szögesdrót nem riasztja el az átjutásra váró ezreket.
Papp Renáta, Ásotthalom polgármestere, akit az előd, Toroczkai László korteskedésével választottak meg, úgy véli, hogy a kormány nem tesz meg mindent a határsértések visszaszorítására. Pedig a hatalom ez ügyben nem éppen az erélytelenségéről híres, de hát a tervezett négyezer határrendőr helyett csak 1200-at sikerült toborozni. Hozzátette, annak is jelentős hatása volt, hogy kiengedtek több száz elítélt embercsempészt. Mint mondta, hogy Magyarországon csupán áthaladnak a határsértők, mert a nyugati jóléti rendszer vonzza őket. De a magyar hatóságoknak kellene feltartóztatniuk őket.