Hazudni boldog országot
A fél ország rágódik azon, hogy vajon most gumicsontokat dobálnak Magyar Péter, illetve az ellenzéki formációk, lapok elé, vagy valami más szándék húzódik meg Orbán Viktor tervei mögött. Pedig nem kellene nagyon rágódni: egy szélsőjobbra radikalizálódó vezető nem csontokat hajigál, hanem mérgezett anyagokat.
Vagyis az ország vezetőjének és a magával rángatott csapatoknak semmi más célja nincs, mint hogy kinyírja a lehetséges ellenfeleket. Jól bevált recept szerint dolgozik; ezt tette Gyurcsány Ferenc, Márki-Zay Péter esetében és ezt teszi most is. Ha megfigyelik, most már Gyurcsány nem tétel számára, lényegében felhagyott két évtizede tartó üldözésével, Márki Zay mintha nem is létezne, teljes erővel Magyar Péterre koncentrál és koncentráltat. Megvásárolt embereinek nincs más dolguk, mint fogást keresni és találni, lehetőleg pedig kriminalizálni a jelenleg legerősebb párt vezetőjét; addig üldözni, amíg nem követ el olyan hibát, amivel végképp ki lehet őt iktatni. Most egyszerre nehezebb és könnyebb a helyzete: nehezebb, mert Magyar Péternek nincsenek partnerei, csatlakozó pártok, de egyszerűbb, mert változatlanul egyszemélyes pártról van szó. Illetve mégsem: ekkora homogén tömeg nem zárkózott fel egyik rivális tömeg mögött sem. Szóval, ez csak abban az értelemben egyszemélyes párt, hogy lényegében csak Magyar Péter jeleníti meg. Abban a pillanatban, hogy más is odaáll mellé a színpadra, szóródik a figyelem – Szendi Ruszin Romulusz, vagy Bódis Kriszta is a célkeresztbe kerül.
Bizonyára vannak hasonlóan romlott gondolkodású párt- és országvezetők másutt is, ekkora nemzetközi kitekintésem nincs, de hogy a versenyt Orbán megnyerné, abban biztos vagyok. Az összes külföldi példát magába olvasztva, követi a rombolás és a rontás útját, uniós ország vezetőjeként szinte egyedül. 1996 óta rutinszerűen építi a gyűlölet falait, eddig félkézzel elbánva az esetleges vetélytársakkal. Orbán hihetetlen távolságba került minden demokratikus gondolattól; az a fiatal politikus, aki a nyolcvanas évek második felében felbukkant és a demokrácia híveként hirdette önmagát, mára mindent megtagadott abból, ami valaha volt. Nem viseli el, ha valóságos versenyben, igazi választásokon keresztül dőlnek el a viszonyok egy országban, valójában egypárt-rendszerben gondolkodik, ahol a többi szereplő csak díszlet. Ennek megfelelően alakítja a viszonyokat, a választási rendszer maga felé hajlításával, a jogszabályok és az intézmények, hivatalok, hatóságok, médiaviszonyok kisajátításával mindenütt egyeduralkodóvá válik.
Ezért nem érdemes gumicsontokról beszélni; a gumicsont voltaképpen egy demokratikus eszköz, megengedi, hogy rágódjunk rajta, vitázzunk róla. Orbán nem ezt akarja. Nem azért dobta be közénk a Pride-ügyet, hogy azon majd Magyar Péter, ha beleszáll a vitába, fennakad, nem azért poloskázik, skarlát-betűzik, emleget poklot, hogy ezeket a szavait állítsa a közbeszéd élére, miközben folyik az ország lerohasztása, valódi kormányzás nélkül. Nem, az ő célja az összes szélsőséges maga mellé állítása abban az akcióban, amelynek végén a választások formálissá válnak. Ha nem megy a durva, alpári beszéddel, majd menni fog jogi úton. Most éppen a Pride és Ukrajna mellett – vagyis a gyülekezési törvény lényegében vett kiiktatása, valamint az orosz agresszor melletti kiállás témája mellett – megjelent a jogi fenyegetés is; törvényi úton bűnözővé tenni. Most éppen a vagyonnyilatkozat kikényszerítésével bizonyítani Magyar alkalmatlanságát, hazug mivoltát. És ez is csak egy lépés a teljes ellehetetlenítés felé; előbb-utóbb bizonyítani fogja, hogy a Tisza Párt külföldről finanszírozott, ezért betiltandó és kizárandó. Megvannak ehhez a megfelelő eszközei és személyei; az ő rendszerében mindenki szemmé vált a láncban, ez volt egykor maga Magyar Péter is.
Romlott világ lett ez az ország a rendszerváltás óta, megyünk visszafelé az időben, indultunk a nyolcvanas évek első feléből, most már a hatvanas évek második felénél tartunk. És ha fennmarad a páston a lehetséges ellenfél, megyünk még hátrább: egészen az ötvenes évekig. Másként: nem előre megyünk, hanem visszafelé, a legrosszabb időkig.
És ennek az eszelős tervnek a végrehajtásában mindaddig nem lesz akadály, amíg ez a társadalom csendben elvisel minden megaláztatást. Amíg úgy gondolkodunk, ahogy ő akarja, amíg nekünk a Vezér diktál. Vagyis: boldogok vagyunk, mert Orbán azt mondja. És igaza van.
