Herczog László: szociális kérdésekben időnként fel kellene emelnie a szavát a társadalomnak

Saját pénztárcából ildomosabb jótékonykodni, mint másokéból – véli Herczog László. A korábbi szociális és munkaügyi miniszter szerint a növekvő infláció az idén teljesen új helyzetet teremtett a magyar gazdaság, az állampolgárok számára, és ez a szociálpolitikát is kihívásként érintette. A Hírklikknek arról is beszélt, nem tartható a kormány „szociálpolitikája”, amely a kifejezetten alacsony jövedelmű, kisebb-nagyobb mértékben krízishelyzetben lévők támogatásán kívül olyan normatív eszközöket tartalmaz, amelyek többet adnak a magas, mint az alacsony jövedelműeknek. A szociálpolitika csak az önkormányzatokra építve lehet eredményes, mert ők ismerik a helyi viszonyokat.

Mi volt az, ami szociálpolitikai szempontból meghatározta az idei évet?

Szerintem egyértelműen az infláció. Ez teljesen új helyzetet teremtett a magyar gazdaság, az állampolgárok számára, és a szociálpolitikát is kihívásként érintette. Beszélhetnék a legutóbbi intézkedésről, a szociális törvényről, ami szerint a kormány háttérbe vonult a szociálpolitikai problémák megoldásánál, és kimondta: az egyén szociális biztonságáért elsősorban önmaga felelős, azután a család, az önkormányzat, a civil szervezetek következnek, a kormány pedig csak végső esetben segítene a rászorulókon. Igazából ennek a hatását még nem ismerjük, mert a rendszer a gyakorlatban még nem működik. 

A magyar társadalom számára hozott valamiféle tanulságot ez a döntés?

Azt, hogy erről egyáltalán mi jutott el az emberekhez, nem tudom. Abból az egy-két nyilatkozatból, amit hallottam, az aggodalom csendült ki. Egyébként a szociális törvény is előírja, hogy amikor intézkednek, akkor jövedelemigazolást lehet kérni, vagyonvizsgálatot lehet végezni. Tehát szerintem a jelenlegi rendszer is megfelelő biztosítékokat nyújt a visszaélések ellen. Majd meglátjuk, hogy ez az új szabály a jövőben mivel jár, a konkrétumok még nem látszanak; jóra azonban nem számíthatunk. Már csak azért sem – és az intézkedés lényege ebben rejlik –, mert az üzenete, a mögöttes ideológia elfogadhatatlan: a kormány felmond egy több mint száz éves társadalmi szerződést, amennyiben a kormányok felelősséggel tartoznak az állampolgáraik szociális biztonságáért. Ám most szerintem az igazi, konkrét és minden nap, mindenki számára átélhető kihívás az infláció. Ma Magyarországon a legmagasabb az infláció az Európai Unióban. Mégpedig egy olyan infláció, ami gyorsul, hónapról-hónapra nagyobb mértékű, és év vége felé a havi index már átlépte a 20 százalékot. Éves átlagban is 14-15 százalékot jeleznek előre a szakértők, jövőre pedig már a kormány is 15 százalékról beszél, az vitán felül jelentős mértékű. 

Hogyan kezelte ezt a magyar kormány?

Már a Covidnál is tapasztalhattuk, hogy nagyon nehezen szánta rá magát arra, amire minden fejlett ország Nyugat-Európában – sőt, még a liberális gazdaságpolitikáról ismert USA is –, hogy jövedelmet adtak a lakosságnak. Ettől a magyar kormány mindig óvakodott, és most, amikor beütött az infláció, semmit nem változtatott ezen a magatartásán. Más eszközökkel próbálkozott. Inkább a fogyasztói árakba avatkozott be: ezek az ársapkák. Az ársapkáknál az egyik próbálkozása volt az élelmiszerár befagyasztása néhány kulcsélelmiszernél. Sokan rögtön megmondták, hogy hatástalan lesz, különösen a nagy multicégeknél, mert ott rengeteg termék van, és azt a kevés pénzt, ami az ársapka miatt kiesne, a többi terméknél könnyedén pótolják. Ráadásul, ha egyszer megszűnnek ezek az ársapkák, ott még lesz egy pótlólagos inflációs lökés. Szeretnék emlékeztetni rá, hogy a rögzített fogyasztói ár a magyar gazdaságtörténetben nem új jelenség, mert 1990 előtt a szocialista gazdaságban rengeteg központilag rögzített ár volt. Már akkor is minden közgazdász tudta, hogy a rögzített árak rejtett inflációt okoznak, illetve hiányt keletkeztetnek, és valójában ezzel nem a szegényeket, hanem a magas jövedelműeket támogatják, hiszen ők többet vásárolnak ezekből a termékekből, így több támogatáshoz jutnak. Ebből a szempontból különösen érdekes, ami most a benzinnel történt. Emlékezzünk rá, hogy amikor a kormány 480 forintban rögzítette a benzin árát, először elfeledkeztek arról, hogy a szomszédos országok határ menti településeiről átjárnak majd tankolni. Ez már óriási veszteséget jelentett az ország és a benzinkutasok számára. Később kiküszöbölték, de ez nem változtatott azon, hogy a hiány törvényszerűen bekövetkezett. Úgyhogy ezt az ársapkát december elején meg is kellett szüntetni. Tulajdonképpen ezt csinálja a rezsinél is, ahol már szintén engedni kellett. Ezekkel a példákkal is csak arra utalok, hogy szociálpolitikát fogyasztói árak szabályozásán keresztül értelmetlen csinálni. Nagyon sajnálatos, hogy a kormány ezt az utat követi, és nem azzal próbálkozik, hogy pénzbeli segítséget nyújtson a lakosságnak. Nem arra gondolok, hogy feltétlenül mindenkinek, hanem a rászorulókra, akiknek alacsony a jövedelmük. 

Miért nem meri ezt vállalni a kormány? Hiszen még a nyugdíjaknál sem vállalja…

Formálisan a nyugdíjpolitika nem része a szociálpolitikának, az biztosítással szerzett jövedelem. De a példa a nyugdíjaknál is ugyanerről szól. Számos nyugdíjas szervezet követelte, hogy a legalacsonyabb nyugdíjjal rendelkezők kapjanak egyszeri kiegészítést, de a kormány nem is reagált a javaslatra. Hallottam már lehetséges magyarázatokat arról, hogy mi ennek az oka, de ezek a magyarázatok nem szakmaiak, hanem politikaiak. Nevezetesen, hogy a vizsgálatok azt mutatják: az alacsony keresetűek amúgy is Fidesz-szavazók, a közepes jövedelemmel rendelkezők pedig nem örülnének annak, ha az alacsony jövedelműek kapnának támogatást. Ez esetleg szavazatvesztést okozna, ami nyilván politikai és nem szakmai érv. A jó megoldás szerintem az lenne, ha valamilyen támogatási rendszer lépne ilyenkor életbe. A benzinnél is lehetett volna ezt csinálni, nem feltétlenül csak az alacsony keresetűeknek. Amúgy a benzinárhoz még egy fontos kiegészítés: még csak nem is a saját pénzéből – valójában közpénzből, azaz, a költségvetésből – „jótékonykodott” a kormány az ársapkával, hanem a benzinforgalmazókéból. Főleg a kis kutak szenvedték meg ezt az intézkedést. Hogyha akart volna a kormány a benzinárnál segíteni, akkor mondhatta volna, hogy a benzinár piaci, ezzel szemben minden gépjárműhöz adok például 40 literre szóló havi jegyet, vagy kártyát, vagy valamilyen más módon támogatást, amivel a 480 forint fölötti részt lehetett volna kompenzálni. Ezzel a kisfogyasztókon nyilván valamit segített volna, sokaknak meg is oldotta volna a havi problémáját. Ezt viszont a költségvetésnek kellett volna fizetnie, és nem szúrtak volna ki a forgalmazókkal. De ugyanez az érvelés elmondható az élelmiszerek ársapkájáról is. Hozzáteszem: saját pénztárcából ildomosabb jótékonykodni, mint másokéból.

Tulajdonképpen szociálpolitikai szempontból milyen helyzetben van a társadalom?

Az idei költségvetést nem 15 százalékos inflációval tervezték, hanem 3 (!) százalékkal 2021 nyarán. Vagyis mintegy ötször nagyobb mérték várható, mint a tervezet. Ebből is látszik, hogy a költségvetési törvény nyári elfogadása mennyire észszerűtlen. A nyugdíjasoknál ezt nagyjából korrigálták, de a szociálpolitikai juttatásoknál nem. A szociálpolitikai juttatások eleve vesztettek a reálértékükből, miközben egyes ellátásoknak még a nominális értékük sem emelkedett. A családi pótlék például 2008 óta változatlan, vagyis az értékének már jelentős részét elvesztette – csak az idén 15 százalékát. A szociálpolitikai juttatások összessége, ezen belül az egyes ellátások reálértéke kisebb-nagyobb mértékben csökkent.

A meghozott kormányintézkedések hordoztak, hoztak valamiféle tanulságot a kormány számára?

Tanulságot a kormány és a lakosság, vagyis mindenki számára hoztak. A tanulság körülbelül az, amiről eddig beszéltem: nem az árakat kellene szabályozni, hanem pénzbeli segítséget kellene nyújtani a lakosságnak, a rászorulóknak. A benzinársapka erre a legjobb példa. Ott jól láthatóan bizonyosodott be, hogy ez a módszer egyszerűen ellehetetlenül. Olyan hiányok, sorban állások keletkeztek, amik miatt a rendszer fenntarthatatlanná vált. Ezt megéltük. Ezért kénytelenek voltak átállni a piaci árra – megjegyzem – minden kompenzáció nélkül. Még mindig mondhatnák, hogy havonta 40 liter vásárlását támogatják.

A magyar társadalom számára a kormány ez évi szociálpolitikai problémakezelése hozott-e tanulságot, érzékelték-e azt a problémát, amiről ön beszélt?

Szerintem érzékelték. Az inflációról nagyon sokan és sokat beszélnek. Utcán, piacon, buszon azt hallom, hogy milyen drámai mértékben emelkedtek az árak. Azt mindenki észrevette, hogy valami nem stimmel; kérdés, hogy a lakosság ezt mivel magyarázza. A kormány egyértelműen szankciós inflációnak mondja, ami így nem igaz. A háború és a Covid nyilván okozott inflációt. De nem csak nálunk, az egész világon, így Európában is. Arról azonban semmit nem beszél a kormány és a közmédia, hogy a magyar infláció körülbelül duplája az uniósnak. (Októberben az éves infláció az eurózónában 10,6 százalék, az EU-ban 11,5 százalék, míg Magyarországon 21,9 százalék volt az Eurostat összehasonlítható adatai szerint.) A különbözetet a magyar gazdaságpolitika, ezen belül a költségvetési politika, illetőleg a Nemzeti Bank monetáris politikája magyarázza. A negatív reálkamatot eredményező kamatpolitika hozzájárult a forint értékének romlásához. A forintárfolyam gyengülése ugyanis az importon keresztül begyűrűzött a gazdaságba, és értelemszerűen inflációt okozott. Ez nyilvánvalóan egy tényező a többi között, illetve az, hogy – és ez nem 2022-ben kezdődött, 2017 óta tart – miközben száguldott a gazdaság, mert a világban konjunktúra volt, az ország rengeteg támogatást kapott az EU-tól, pénzbőség volt, a költségvetés emellett is további támogatásokkal fűtötte a gazdaságot. Olyan pénztömeg keletkezett – például az idei választások előtti pénzosztogatással –, ami tovább növelte a keresletet és ezzel az inflációt. Ide sorolhatom az MNB kedvező hiteleit, a növekedési kötvényt is, amelyek szintén keresletbővüléssel jártak. Ezek mind együttesen járultak hozzá ahhoz, hogy az infláció egyre gyorsuljon. Amiről külön beszélni kell, az az élelmiszerár, ahol a drágulás nem átlagos mértékben, hanem az átlagos infláció kétszeresére nőtt. (Az élelmiszerek ára az egy évvel korábbihoz viszonyítva 2022 novemberében 43,8 százalékkal emelkedett.) És azt is jól tudjuk – és ez megint szociális kérdés –, hogy az élelmiszerek fogyasztása az alacsonyabb jövedelműeknél nagyobb részarányt tesz ki, őket ez jobban sújtja. És ezen a téren sem történt semmilyen intézkedés, mert az egyes élelmiszerek teljesen hatástalan ársapkáját nem tekinthetjük érdemi lépésnek.

Összességében a magyar társadalom számára milyen tanulságot hozhatna 2022 szociálpolitikai szempontból?

Azt, hogy időnként fel kellene emelnie szociális kérdésekben a szavát. Nem tartható a kormány „szociálpolitikája”, amely a kifejezetten alacsony jövedelmű, kisebb-nagyobb mértékben krízishelyzetben lévők támogatásán kívül olyan normatív eszközöket tartalmaz, amelyek többet adnak a magas, mint az alacsony jövedelműeknek. Észre kellene venni, hogy eredményes szociálpolitika csak az önkormányzatokra építve lehetséges, mert ők ismerik a helyi viszonyokat. Vagyis az önkormányzatokat sújtó pénzelvonás éppen a legszegényebbek számára hátrányos. Ugyanakkor azt kell mindenkinek megérteni, ha egy intézkedés ugyan engem nem érint, de az országban sokakat igen, akkor az nem csak az ő problémájuk, hanem az enyém is.