Herczog Mária: nem lehet luxus az idős emberek minőségi élete

– Ha kicsit távolabbról indítunk, mit gondol a hazai idősellátásról? 

– A magyarországi idősellátás sok évtizede gondokkal küzd amiatt, hogy intézménycentrikus volt, és még inkább azzá válik. Ez teljes mértékben szembemegy a nemzetközi folyamatokkal. Sok éve meghatározó törekvés a világban, hogy se gyerekek, se fogyatékkal élők, se mentális betegek, se idősek lehetőség szerint ne kerüljenek bentlakásos intézményi ellátásba tartósan. Az volna a cél, hogy mindenkit az otthonában, a saját közösségében lehessen ellátni, ameddig ez egyáltalában lehetséges. 

– Az otthoni segítségnyújtást, gondozást miért tartják jobbnak, előnyösebbnek a szakemberek?

– Az idős embereket nem szabadna kiemelni a megszokott környezetükből. Másrészt az volna a cél, hogy mindenki fönn tudja tartani a saját aktivitását, a teljes vagy részleges önellátását ameddig csak lehet. Nem azért, mert sajnálják tőle a támogatást, segítségnyújtást, hanem mert az aktivitás csökkenti annak az esélyét, hogy valaki izolálódjon, depressziós legyen, s föladja. A megszokott, ismerős környezet, a tevékenység, önellátás fenntartja a vitális funkciókat. Költségeit tekintve is lényegesen olcsóbb és hatékonyabb az otthoni ellátás, segítségnyújtás, mint az intézményes, ha tehát nem az emberi jogi vagy szakmai szempontjait tekintjük, akkor is ezt is kellene fejleszteni, támogatni, nem a bentlakásos ellátást. 

– Akkor ezzel ösztönözni lehet az együttműködést?

– Igen, az lenne a cél, hogy amennyire képes, a saját egészségi állapotának megfelelően tegyen erőfeszítést az idős ember, úgy, ahogy az orvosi rehabilitációban is próbálják a megmaradt funkciókat erősíteni, az önállóságot ösztönözni. Másrészt ennek az is nagy előnye, hogy lényegesen kevésbé költséges, tehát több embert jobban el lehet látni, és fölöslegesen nem nyújtunk olyan szolgáltatásokat, amikre nincsen szükség. Az idősotthoni ellátás a legtöbb esetben hospitalizál. Ugyanúgy, ahogy a gyerekek, a betegek, mentálisan betegek, vagy fogyatékkal élők is hospitalizálódnak egy intézményben, könnyen elszigetelődnek, passzívvá válnak.

– Mi a helyzet az otthoni segítségnyújtáshoz, házi gondozáshoz szükséges szakemberekkel?

– A magyarországi helyzetet nehezíti, hogy a házi gondozás és az otthoni ellátás soha nem volt igazán fejlett. Elindult a kilencvenes évek után – részben a privatizációval is – ebbe az irányba a fejlesztés, de soha nem vált elég széles körűvé és sokrétűvé, a különféle szükségletekre reagálva. Sajnálatos módon, az idősek körében is sokaknak biztonságosabbnak, vagy jó megoldásnak tűnik az idősek otthona. Ennek oka nyilván információ- és a megfelelő szolgáltatások hiánya. Sokan nem értik, érzik, hogy az otthoni segítségnyújtás, ami nem ad többet a szükségesnél, segíti a minőségi életének meghosszabbítását. Optimális esetben rendelkezésre állnak közösségi, szabadidős programok, önkéntes tevékenységek, értelmes elfoglaltságok. 

– Az idősotthonokban nincs ilyen „kényszerítés”?

– Az idősotthonok nagy része sajnálatos módon nagyon minimális aktivitást kínál, illetve meglehetősen alacsony színvonalú ellátást biztosít, nem tud egyénre szabott gondoskodást nyújtani. A fejlett országokban olyan típusú ellátást kínálnak, amelyik a teljes vertikumot magában foglalja, attól függően, hogy az idős embernek mik az életkori, illetve az egészségügyi szükségletei. A teljes önellátástól kezdve az egészségi állapotnak megfelelően mindig annyi fajta plusz segítséget kaphatnak amennyire feltétlenül szükségük van: ha kell, akkor takarítást, bevásárlást, étkezéshez segítségnyújtást, természetesen egészségügyi ellátást, és ha valaki súlyos állapotba kerül, akár a 24 órás gondozásig, hospice ellátásig terjed. Az már sokkal inkább a klasszikus bentlakásos intézményre emlékeztet, de általában ebben a stádiumban rövid időt töltenek az emberek, mert már csak akkor kerülnek oda, amikor végképp nem gondozhatók saját otthonukban.

– Hogy látja, a magyarországi helyzet nagyon messze van a külföldi példáktól?

– Magyarországon egyre csökkenő mennyiségű és minőségű az otthoni segítségnyújtás, mivel ez a terület is súlyos erőforrás-hiánnyal küzd minden tekintetben. Ezzel szemben viszont nagyon hosszú várólisták vannak a nagyon szerény minőségű és ellátást nyújtó bentlakásos intézményekbe, és nagyon sok a magára maradt, ellátatlan, elszegényedő, betegségekkel is küzdő idős ember. Rendkívül alacsonyan fizetettek és kevésbé megbecsültek a szociális-, egészségügyi szakemberek, ahogyan a házi gondozást végzők is. Emiatt az intézmények is nagyon sokszor csak kvalifikálatlan munkaerőt kapnak és igen magas a gondozókra jutó ellátottak száma, ami tovább rontja a minőséget, a személyes kapcsolatok lehetőségét. Sokszor alapvető gondozási képzettsége sincs a jelentkezőnek, nem kapnak szakmai és mentálhigiénés támogatást, noha ezen a területen is nagyon gyakori a kiégés, fáradás, nem könnyű megfelelni a feladatoknak sem fizikai, sem lélektani szempontból. Ugyanez a helyzet a gyerekvédelemben, a fogyatékos vagy mentális betegségekkel küzdő emberekkel való munka során, ezért nagy a fluktuáció, a munkaerőhiány, és sajnos az is gyakori, hogy szemet hunynak a nem kielégítő munka, bánásmód esetén is a vezetők. 

 – Ha nincs pénz, nincs munkaerő, ez nyilvánvaló, hiszen mindenkinek meg kellene tudni élnie a fizetéséből.

– A szociális ellátás minden területén, de az egészségügyi ellátásban is, ijesztő mértékű az erózió, a minőségromlás, mint ahogy az oktatásban is. Miért lenne pont az idősellátásban más? Sokan nem érzékelik, hogy milyen jelentőségük van a személyes kapcsolatnak a segítségnyújtás minőségében. Azon túl, hogy valaki bevásárol, kiváltja a gyógyszereket, kimossa a kádat, vagy megmossa az idős ember hátát. Ezek mind nagyon fontosak, de a kedvesség, az érdeklődés, a lehetőség, hogy megosszák a gondolataikat, érzéseiket, még sokszor ennél is fontosabb! Ha nincs a közelben család, rokonság, akkor még nagyobb a jelentősége a segítőnek.

– Kik figyelnek akkor az idősek életminőségére?

– A jó életminőség, a minőségi életévek számának növelése ritkán említett szempont, noha magától értetődőnek kellene lennie, különösen olyankor, amikor a napi megélhetés, az elfogadható fizikai környezet is súlyos gondot jelent. Mindenki megérdemli, hogy tisztességes emberi körülmények között éljen fizikai, érzelmi és lelki értelemben egyaránt. Ez alapvető emberi jog. 

– Ha a kormány nem ad több pénzt, akkor meddig működhet az idősellátás, meddig maradnak talpon az idősotthonok?

Nagyon súlyos helyzetben vannak azok az intézmények, amelyek nem kapnak jelentős  kiegészítő támogatást, vagy, amelyek nem profit alapon működnek. Ahogyan oktatási és egészségügyi intézmények a gyermekvédelmi intézmények, a fogyatékos embereket és mentális betegséggel küzdőket ellátók is minden tekintetben a teljesítő- és tűrőképességük végső határán vannak, de nem látszik törekvés arra, hogy egy hosszú távú és átfogó intézménykiváltási stratégia készüljön, ahol a szűkös erőforrások jobban hasznosíthatók, és az ellátottak életminősége javulna, a velük dolgozók megbecsültségével együtt. Mivel a jogi szabályozás a családok kötelezettségét erősíti, miközben csökkenti az állam felelősségét és feladatait, a legutóbbi szociális törvénymódosítás szerint, nem lehet tudni, hogy van-e egyáltalában bármiféle terv a krízis megoldására, vagy ez egyéni, családi probléma marad.