Hiába rögzítette az RTL kamerája, hét hónap alatt sem hallgatta ki a rendőrség K. Endrét

HírKlikk 2024. október 22. 11:30 2024. okt. 22. 11:30

A bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon pedofilügyben kényszerítésért elítélt egykori igazgatóhelyettese idén márciusban vallomása visszavonására akarta rávenni az egyik áldozatot, de leleplezték.

Már több mint hét hónapja tart a nyomozás K. Endre ügyében, azonban még mindig nem hallgatta ki őt a rendőrség gyanúsítottként – derült ki Polt Péter legfőbb ügyész válaszából, amit az MSZP-s Komjáthi Imre kérdésére adott.

Az ügy előzménye, hogy a Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon korábbi igazgatóhelyettese 2024 márciusában a pedofíliáért elítélt igazgató, Vásárhelyi János egyik áldozatát arról győzködte egy budapesti parkban, hogy vonja vissza a jogerősen lezárt ügyben tett terhelő vallomását. Az RTL Házon kívül című műsora rejtett kamerával rögzítette a találkozót, amelyet így megismerhetett a nyilvánosság. Akkor a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) azt közölte, hogy az ügyben hivatalból nyomozást indít – írja a Népszava.

Komjáthi Imre október 4-én írásbeli kérdést nyújtott be Polt Péter legfőbb ügyésznek, hogy megtudja, hol tart a nyomozás K. Endre ügyében. Azt akarta megtudni Polt Pétertől, hogy milyen bűncselekmény gyanúja merült fel K. Endre esetével összefüggésben, milyen nyomozati eljárásokat folytattak le eddig a történtek kapcsán, sor került-e már K. Endre gyanúsítottként történő kihallgatására, lezárult-e már a nyomozás és mikor léphet tárgyalási szakaszba az ügy?

Polt Péter hétfőn válaszolt az MSZP-s politikus kérdésére. Azt írta, hogy a BRFK bűnügyi főosztálya büntetőügyben hamis tanúzásra felhívás büntette miatt folytat nyomozást, amelynek során gyanúsított kihallgatására még nem került sor. De ezeken kívül nem kapott tájékoztatást, egyébként az országgyűlési képviselőt átirányította a nyomozó hatósághoz.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom