Hirtelen lemondott a Magyar Államkincstár vezetője

HírKlikk 2021. március 4. 15:38 2021. márc. 4. 15:38

Mészáros József nem indokolta távozását, annak híre meglepetést keltett a kincstári dolgozói körében is – tudta meg a Népszava.

Sokukkal 2010 óta dolgozott együtt, hiszen 2010 óta vezette az Országos Nyugdíjfolyósítási Főigazgatóságot (ONYF), majd a nyugdíjfolyósító és az államkincstár integrálása után 2017-től került a közös szervezet élére. Kinevezése azt mutatta, hogy a politikai vezetés is elfogadta, hiszen a jóval kisebb és specifikusan működő szervezet éléről került a MÁK-ot korábban vezető Dancsó József, ex-fideszes képviselő helyére.

A MÁK-ONYF integráció látszólag problémamentesen zajlott le, komoly szakmai és főleg nyilvános kifogás nem érte az államkincstár vezetését – írja a portál.

Tavaly azonban megváltozott a MÁK megítélése az államigazgatáson belül: Varga Mihály pénzügyminiszter a Magyar Államkincstár stratégiai megújításának és hatékonyabb működésének elősegítéséért felelős miniszteri biztost nevezett ki a MÁK-hoz.

Bár elköszönő levelében megbízatása végéről ír Mészáros József, pletykák szerint távozásában szerepet játszhatott az is, hogy a MÁK-ban egyfajta kettős vezetés alakult ki az elmúlt hónapokban.