Horn Gábor: a Fidesz évtizedekig be nem gyógyuló sebeket ejt a magyar társadalmon

Egy tápiószecsői férfi halálos fenyegetést küldött David Pressman amerikai nagykövetnek, egy magyar nő rakétatámadással fenyegette a Parlamentet a legnagyobb videómegosztó portálon, egy férfi fegyverrel hadonászva egy babakocsis menekült családot fenyegetett meg, hogy azonnal szálljanak le a buszról. Ezek és a hasonló esetek a Fidesz „migránsozó, LMBTQ-zó, „mi vagyunk az igazi magyarok, mi tudjuk mi kell nektek” politikájának hatásai. Már az egyes emberek is úgy érzik, „intézkedniük” kell? 

A kérdéssort teljesen jogosnak tartom. Azt is elképzelhetőnek tartom, hogy ezek a kirívó esetek akár a Fidesz nélkül is megtörténhettek volna. Az, hogy egy nyíltan meleg diplomatát itt Magyarországon valami homofób őrült megfenyeget, akár a Fidesz ideje előtt is elképzelhető lett volna. Az viszont elképzelhetetlen, hogy mennyire megnőtt Magyarországon az idegenellenesség, a kirekesztő magatartás és a harciasság. Ez kimutatható a különböző kutatásokban, de érzékelhető is abból, hogy menekülteket soha nem látott emberek rettegve állnak a falu közepén, és attól félnek, hogy az idegenek megerőszakolják a nyolcvanegynéhány éves asszonyt. Vagy abból, hogy az egyébként soknemzetiségű Magyarország – amelyik mindig arról volt híres, hogy befogadta az idegeneket – az idegenek fő ellenségévé válik, s abból, hogy rosszul kell éreznie magát Magyarországon egy kínai vendégmunkásnak, mert másképp néz ki. Mint mondtam, a kirívó esetek megtörténtek volna a Fidesz-világ előtt is, de a magyar társadalomnak ez a fajta változása elképzelhetetlen volt a ’90-es évek elején. Akkor még nagy sikerű kiállítást lehetett rendezni „Az idegen szép” címmel, amin magam is ott voltam, és amit emlékeim szerint Göncz Árpád nyitott meg, ráadásul mintha Orbán Viktor is ott állt volna mellettem a megnyitón. Ma már egy ilyen kiállítást meg sem lehetne rendezni Magyarországon. A társadalom változásához hozzájárul az a fajta folyamatosan hiszterizáló, ellenséget kereső, háborús Fidesz-retorika, hogy miközben a békéről fecsegnek, és arról, hogy ők a békepártiak, óriásplakátokon ki vannak ragasztva a „brüsszeli bombák”, az egész „erős Magyarország, erős hadsereg” – ami teljesen abszurd szöveg egy NATO-tag kis európai országban. Persze, ez utóbbinak az alapja megint a korrupció, mert sok pénzt el lehet lopni a fegyverkezés címén. Látjuk a példát, elég sajátos történet, hogy egy fickó, Szalay-Bobrovniczky Kristóf megvesz egy cseh repülőgépgyárat az állam pénzéből, majd a magyar állam megrendeli tőle a repülőgépeket, utána pedig ő lesz a hadügyminiszter. Azt gondolom, hogy ami igazán veszélyes, és hosszú távú károkat okoz ennek a kevésbé polgárosodott, gyenge identitású, nehéz sorsú országnak, az a fajta gyűlöletkampány, kirekesztés, állandó harci állapot, ami lehetetlenné teszi, hogy nyugodtan éljünk egymással, elfogadjuk egymást. Tényleg a politika áll közénk, mert emberek azért nem beszélnek egymással, mert másra szavaznak és egy faluban gyűlölettel nézik azt, aki vállaltan másik pártot képvisel. Én ezeket tartom problematikusnak, ahogy azt is, hogy a magyar oktatási rendszerben az idegen nyelv-oktatás helyett honvédelmi oktatás van. Az egész életünk, minden arról szól, hogy háborúban állunk, de mi erősek és harciasak vagyunk, és mindenkit utálunk, aki nem mi vagyunk.  

Miközben a világ nem erre megy…

A fő tendencia egy globalizált, együttműködő, a problémáinkat közösen megoldó irány. A magyar kormány pedig azt hiszi, hogy van egy másik út. Ebben az értelemben sikeres az orbáni „építkezés”, mert a magyar társadalom jelentős része – még az is, aki nem a Fideszre szavaz – elhiszi, elfogadja, a magévá teszi ezt a fajta gyűlöletkeltő szöveget. Akár oka is lehet annak, hogy több a homofób bűncselekmény, zaklatás, ha a könyvesboltokban be vannak fóliázva azok a könyvek, amik bármilyen módon a meleg kapcsolatokról szólnak. Akkor természetes, hogy a társadalom egy jelentős része rááll arra, hogy akinek más a nemi identitása, azt nem kell nekünk szeretni. 

De a kisember, az egyes ember – ha úgy tetszik, a nép – miért veszi magára, hogy ő majd személyesen intézkedik, majd ő „igazságot szolgáltat” ennek az idegenellenes, homofób politikának?

Mert ebből táplálkozik, ez jut el hozzá, ez éri el. Van egy korlátlan költségvetésű kassza az oldalukon. Épp most derült ki, hogy több, mint 8 milliárd (!) forint zuhant be a Megafon, CÖF, a Fidesz érdekében kampányokat folytató szervezetekhez, amik azt a célt szolgálják, hogy a fideszes gyűlöletkeltést eljuttassák az emberekhez. Tehát elképesztő mennyiségű pénz áll a rendelkezésükre, és akkor még nem beszéltünk a közszolgálati média 130 milliárdos költségvetéséről, a sokszáz milliárdos kampányokról, amiket a magyar kormány indít el Brüsszel, Soros, a menekültek ellen, vagy épp a népszavazás kapcsán indított homofób kampányokról. Ezek mind-mind olyan erővel vannak jelen az emberek életében, hogy nem csoda, ha védtelenek velük szemben. Nem csoda, ha nincsenek eszközeik arra, hogy ne ez legyen a fő irány. Ma már egy pedagógusnak meg kell gondolnia azt, hogy nyíltan beszéljen dolgokról az osztályban, mert följelentik. Voltak erre is példák. Ha egy diák napjainkban a tanárához fordul azzal, hogy más a nemi identitása, de otthon nem tud kihez fordulni, és a pedagógus szeretne arról beszélni az osztállyal, hogy van egy másfajta irányultság is, akkor azzal akár komoly vétséget is elkövethet, és az állása megszüntetése is lehet a következmény. Így kialakul egy félelem, egyfajta önmegtartóztatás azokban is, akik tehetnének annak érdekében, hogy ne így legyen. Ez van. A magyar átlagpolgár azért hiszi ezeket el, mert védtelen velük szemben, ezt hallja, ezt látja, ez ömlik felé a közszolgálati médiában, a közösségi médiában, az óriásplakátokon, sőt, a kereskedelmi médiában is. Hiszen a meghatározó kereskedelmi felületeket – mint a TV2 – a Fidesz a magáévá tette. A másik oldalon pedig elszegényedő, nehéz helyzetben levő, kizsigerelt médiumokat látunk, amelyek nagyon nehezen tudják fölvenni ezzel a versenyt, ha egyáltalán föl tudják. Úgyhogy semmi csodálkozni való nincs abban, hogy a fideszes mondandót az emberek elhiszik, és ennek megfelelően is gondolkodnak. 

A nyáron pánik tört ki Hajdúszoboszlón. Mendemondák, pletykák terjedtek arról, hogy vendégmunkások támadtak meg férfiakat, nőket, volt, aki azt terjesztette, hogy egy lány meg is halt a kórházban a támadás következtében. A nagy ijedelemre tekintettel, végül az ügyben megszólalt a polgármester és a rendőrkapitány is, és mindenkit arról biztosítottak, hogy semmi ilyesmi nem történt. A kommentekben mégis eszméletlen gyűlöletcunami indult. Lehet, hogy az újjáélesztett Horthy-kultusszal együtt „Tiszaeszlár” is újraéled? 

Remélem, azért nem. Nagyon bízom abban, hogy a kommunikációs gépezetek azért tisztában vannak azzal, hogy vannak olyan indulatok, amiket veszélyes fölkelteni, mert nem lehetnek úrrá rajtuk. Azt sem tartom véletlennek, hogy Horthy előkerült. Nem kellett volna, semmi indok nem volt rá. A legfőbb okát ennek abban látom, hogy nincs jó helyzetben a Fidesz, romló gazdasági kilátások, reáljövedelem csökkenés, kezelhetetlen infláció, romokban heverő egészségügy, oktatás, működésképtelen közszolgáltatás, sorolhatnám a végtelenségig a példákat. Kell valami, ami eltereli ezekről a figyelmet. Én ezt a Horthy-kultuszt tipikus figyelem elterelésnek gondolom. Egyrészt tudják, ha ők elkezdenek horthyzni, akkor a magyarországi értelmiség baloldali, liberális, normális, polgári része elkezd – joggal – hörögni, hogy Horthyt, mint kiemelkedő képességű, vagy felelősségű államférfit emlegetni oltári nagy szemétség. Viszont így egyrészt másról beszélünk, mint ami van, másrészt a Fidesz a sajátjait kiszolgálja, hiszen a fideszes tábor jó része a két világháború közötti Magyarországra, mint mintára tekint.  Ez a kicsit, vagy időnként nagyon antiszemita, befelé forduló, erős Magyarország. Nem beszél senki arról, hogy Horthy időszakában „kitántorgott Amerikába másfél millió emberünk”, ahogy József Attila írta. És ennél jóval többen mentek el, mi pedig egy szegényekkel bánni nem tudó, kirekesztő, nagyon erősen kontraszelektív társadalomban éltünk. Nem csak az volt a baj – persze a legnagyobb baj az volt –, hogy 600 ezer zsidó, és 400 ezer polgári áldozata volt Horthy „fantasztikus képességeinek”, hanem az is, hogy ez az ország romokban hevert. Lehet ezt szépítgetni, de tényszerű, hogy innen menekültek azok, akik egy normális demokráciában egy ország alapját képezhették volna. Most erre úgy tekinteni, mint egy sikeres időszakra, teljesen abszurd. Mégis, szerintem a Fidesz tudatosan emeli fel Horthyt, hogy ezen csámcsogjunk, ne a gazdasági helyzetről, a megoldatlan problémákról beszéljünk. Mint ahogy szerintem a homofóbia is egy elterelő művelet. Nem gondolom azt, hogy a fideszes politikai vezetők homofóbok vagy antiszemiták, de még azt sem, hogy zsigerből idegengyűlölők lennének. Ezek az ő kezükben mind politikai eszközök, a napi politikai hatalom megtartására. És nem értik, hogy ezáltal milyen iszonyatos károkat okoznak a lelkekben, milyen évtizedekig be nem gyógyuló sebeket okoznak a magyar társadalomnak. 

De így végül szárba szökkenhet a gyűlölet, s ez hová viszi az országot?

Én azt látom a legnagyobb problémának, ami belül, a lelkekben bezárul. A ’80-as évek végi, ’90-es évek eleji nagy átalakulásnak, a rendszerváltásnak az igazán szép része az volt, hogy itt kialakul egy polgárosodott, magára büszke, önfenntartó társadalom, ahol a helyi közösségek erősek, ahol a fontos dolgok helyben történnek, az emberek nyíltan vállalhatják a véleményüket, van értelmes párbeszéd, ahol a különböző politikai erők egymás mellett megférve, normálisan működnek. Ennek most mind-mind az ellenkezőjét látjuk, és a legnagyobb kár az emberek gondolkodásában, lelkében van. Az, hogy Magyarországon Soros György a főgonosz, Soros Györgyöt nyilván nem érdekli. 93 éves filantróp, akinek nagyon sokat köszönhet Magyarország, és speciálisan nagyon sokat köszönhet neki a Fidesz. De azt gondolom, hogy ez őt nem érdekli. Ami érdekes, hogy hazugságokra építve, sok pénzből be lehet azt bizonyítani, hogy vannak olyan „gonoszok”, akik ennek a fantasztikus országnak a halálára spekulálnak, akik azért vannak, hogy tudatosan tönkre tegyenek minket, de mi nagyok és erősek leszünk. Ami egy hazugság. Magyarország Európa közepén egy kicsi és fontos ország, amely akkor tud felvirágozni, akkor tud működni, hogyha belátja, hogy ebben a globalizált világban kell a lokális helyét megtalálnia. Itt kell együtt élnünk, itt kell a nyugati világhoz tartoznunk, és a barátainkat a szövetségeseinkben megtalálnunk, és az ellenségeinket a keleti diktatúrákban látnunk. Ennek most pont az ellenkezője történik. Augusztus 20-án, a haza legnagyobb ünnepén a miniszterelnök egy csomó ócska diktátorral mosolygott a saját erkélyén, amit ma már Karmelita kolostornak hívunk. Szerintem egyébként nagyon helytelenül, mert ez a miniszterelnökség hivatala. Nagyon helytelen, hogy ezeket a nyelvi leleményeket elfogadjuk, mert olyan, mintha a magyar miniszterelnök egy egyházi ember lenne, aki a Karmelita kolostorban székel. Holott nem így van. A miniszterelnökség költözött be a Várba. Ilyen szempontból nagyon lényeges, hogy mire mit mondunk, mert a magyar átlagpolgárnak úgy tűnhet, hogy egy olyan miniszterelnökünk van, aki egy kolostorban szigorú és önmegtartóztató körülmények között éjt nappallá téve dolgozik értünk. A Fidesz részéről az egész egy nagy hazugság, amibe beletartozik Horthy, az idegengyűlölet, a homofóbia, beletartozik ez a hamis nagy Magyarország-kép, és van egy olyan harmadik út, ahol Kelet és Nyugat között kompországként lehet közlekedni. Tudjuk, hogy nem lehet. Nem csak a történelem bizonyította, hanem a mai valóság is bizonyítja, hogy ez nem lehetséges. És mégis, korlátlan költségvetéssel, korlátlan hazugságok áradatával ezt meg lehet építeni. Egy olyan kormány, amely másról sem beszél, csak fegyverkezésről, bebizonyíthatja az ellenzékről, hogy háborúpárti. Orbán – a nagy békepárti – háborús retorikával él állandóan, valahányszor megszólal, mindig éppen valami ellen harcol. Mindezek a napi politika érdekében tesznek tönkre egy országot belülről. Ez pedig borzasztó felelőtlen és káros dolog, és nem is tudom, hogy fogunk tudni ebből egyszer kiszállni. És nehéz küzdelem lesz azoknak, akiknek egyszer megadatik. Csak reménykedni tudok abban, hogy én még megérem.