Horn Gábor: az igazság megismeréséért az embereknek a zsebükbe kell nyúlni

Az Oxfordi Egyetem Reuters Intézetnek 47 ország médiahelyzetét vizsgáló friss jelentése szerint világszerte egyre kevesebben olvasnak híreket, mert túl lehangolónak, könyörtelennek vagy éppen unalmasnak, repetitívnek tartják azokat, és sokan vannak olyanok is, akik a tehetetlenség érzése miatt tartják távol magukat azoktól. Eszerint befellegzik a híreknek?   

Szerintem nem. Én már elég öreg vagyok, megértem néhány ilyen „nagy temetést”. Amikor megjelent a televízió, az internet, az online felületeken a közösségi média, akkor is lehetett hallani, hogy vége a nyomtatott sajtónak, a hagyományos könyvnyomtatásnak, az e-könyveknek. Én azt gondolom, hogy azért ezek erőteljesebb, fontosabb szereplők az életünkben annál, minthogy egyik napról a másikra elsodorná őket az élet. Az bizonyos, hogy egyre kevesebben olvasnak híreket, az inga kileng az egyik irányba. Az emberek egyszerűen nem a megszűrt és professzionális hírfelületekből tájékozódnak, hanem a saját közösségi felületeikből, ami sokszor tele van álhírekkel, valótlan állításokkal, sokszor becsapja őket, különböző propagandarendszerekkel átveri. A magyar viszonyokat látva, elképesztő, még ha nem is nagyon beszélünk róla, hogy a magyar kormány és pártja, a Fidesz Európában a legtöbbet költötte a közösségi felületeken az összes országhoz képest. Nálunk sokkal nagyobb, gazdagabb országokat – Olaszország, Franciaország, Németország – megelőzve abszolút értékben többet költöttek a közösségi médiafelületekre.  

A jelentésből az is kiderült, hogy a 47 ország közül Magyarországon a megkérdezettek 23 százaléka bízik a hírekben, miközben az átlag globálisan 40 százalék. Ez pedig azt jelenti, hogy Magyarország az utolsó helyen osztozik Görögországgal. Mit jelent ez a 77 százalékos bizalmatlanság? 

Egyrészt azt, hogy Magyarországon megszűnt létezni a közszolgálati média, ezért a legfontosabb hírforrások a hírhamisítás legfontosabb eszközei is, és elérte őket a legteljesebb bizonytalanság. Arról van szó, hogy a magyar társadalom jelentős része a politikához fűződő viszonyától függetlenül, elvesztette a bizalmát a hírvilágban. Ennek alapvető oka az, hogy a leghitelesebbnek gondolt – legalábbis annak kellene lennie – közszolgálati médiahalmaz elvesztette a fogyasztók, az olvasók bizalmát. Ebbe a résbe nem, vagy csak részben tudott belépni a független média, aminek az elérhetőségét lényegében az online felület adja. Lassan már csak Népszava van nem csak online, esetleg a HVG, de az is inkább online formában működik. Tulajdonképpen marad a bulvár, aminek sosem volt biztonságos, kiszámítható felületrendszere, és marad a közösségi média, ahol mindenki a saját buborékában próbál tájékozódni, amennyire tud. Ennek a különbségnek alapvetően az az oka, hogy Magyarországon a magyar kormány és pártja felszámolta a közszolgálati médiafelületeket, és ezeket közvetlen pártpolitikai érdekek propagandaeszközévé silányította. Ez látszik meg az ön által említett adatokban. Persze, a globális 40 százalék sem olyan jó, de azért mégis csak kétszer annyi, mint a magyar 20 százalék körüli.

Lehet ezen fordítani?

Szerintem nagyon nehezen. Én ezt óriási problémának látom, mert azt gondolom, hogy az újságírás, a független, kiszámítható, ellenőrzött újságírás nagyon fontos mankó az eligazodásban. Ha ez megszűnik, vagy, mint nálunk, nagyon erősen visszaszorul, az azt jelenti, hogy az emberek elveszítik a támaszukat, a kiszámítható, racionális tájékozódási pontjaikat. Ezért lehet meghülyíteni 2 millió embert egy olyan hazugsággal, hogy aki nem ért egyet Orbán Viktorral, az a háború pártján áll és háborúba küldené a fiainkat, teljesen függetlenül attól, hogy mit mond a másik fél. 

Egyébként a Fidesz már nem is rejti véka alá, hogy uralkodni akar a médián. Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója az MCC januári konferenciáján úgy fogalmazott: „aki uralja egy adott ország médiáját, az eldönti, hogy ki uralja az adott ország gondolkodását és ezen keresztül ki uralja az adott országot”. Szerinte ezért stratégiai ágazatnak tekinthető a média, amelynek nemzeti tulajdonban kell lennie és nemzeti gondolatot kell tükröznie. Ez szerinte „olyan természetes, mint hogy megszületünk, illetőleg egy idő után távozunk a földi létből”. De miért lenne ez ennyire természetes?

Ha én a „nemzetit” komolyan venném, és nem úgy gondolkoznék róla, mint Orbán Balázs és társai, akkor ezzel nem lenne olyan nagyon nagy baj, mert a nemzetbe mindenki és minden belefér. Ám az ő értelmezésükben csak ők a „nemzeti”. Így viszont a dolog teljesen elferdített és hamis képet mutat. Én azt gondolom, hogy a média, mint minden más a legkülönbözőbb tulajdonlásokban van még ma Magyarországon, a televíziócsatornáknak ilyen, olyan, amolyan tulajdonosai vannak, akár szeretik ezt Orbánék, akár nem. Nem szeretik, mert régóta kísérleteznek a nemzetközi médiafelületek kizárásával, ami teljesen ellentétes az Európai Unió alapelveivel. Megvásárolták az egyik kereskedelmi csatornát, és arra is rátelepedett ugyanaz a kormányzati propaganda, ott sincs egy független híradó, valamilyen módon a kormánytól függetlenül működő, akár a bulvárt is kiszolgáló hírfelület. A TV2 is részese ennek a kormányzati propagandának. Az a szerencse, hogy Orbán Balázsnak nem feltétlenül van igaza. Mert amit most látunk Magyarországon, vagy, amit 2019-ben láttunk, amikor az ellenzéknek sikerült fontos pozíciókat elfoglalnia az önkormányzatokban, vagy most, amikor a semmiből előjövő Tisza Pártnak Magyar Péter vezetésével lényegében médiafelületek nélkül sikerült jelentős eredményeket elérni az EP-, és részben az önkormányzati választásokon, akkor azért úgy látszik, Orbán Balázs állítása nem feltétlenül igaz. A probléma az, hogy Orbán Balázs azt mondja ki, ami régóta benne van a Fidesz gondolkodásában, hogy ők nem egyszerűen a saját választóikat akarják elérni – egyébként kormányzati forrásból, és az én értelmezésemben választási csalással –, hanem ezeknek az embereknek a fejébe is be akarnak költözni. És ezt tulajdonképpen meg is tették. Ma már egy olyan rendszer működik Magyarországon, ahol a Fideszre szavazó nem egyszerűen arra reflektál, amit neki mondanak, hanem azt is meg tudja mondani neki ez a gépezet, hogy mire gondoljon, mi a helyénvaló, mi a nemzeti. És ez a gépezet – amit – mint mondtam – ócska és hamis módon közpénzből, tehát a közös pénzünkből hoztak létre és működtetnek – azt is megmondja neki, hogy kik az ellenségek, kik a barátok. Vagyis egy elképesztő hazugsággépezet működik, aminek az egyik következménye az, amiről az előbb beszéltünk, hogy teljesen leértékelődik ez a médiafelület, a másik meg az, hogy mindig lesz X millió ember, most éppen 2, akikkel bármikor bármit el lehet hitetni. 

Magyarországon a vizsgált sajtótermékek közül a HVG-ben, az RTL-ben és a Telexben bíznak a legtöbben, míg a legkevésbé a Blikket, a TV2-t és a közmédiát tartják hiteles hírforrásnak. Meddig tudják – ha tudják egyáltalán – ellensúlyozni az éllovas hírportálok azt, hogy a kormányzat 2010 után tudatosan alakította át a médiapiaci viszonyokat és most már 50 százalék az övék?  

Szerintem összességében jóval 50 százalék fölött van az a médiapiac, ami a Fideszé. Ráadásul a nem kormányzati erők élet-halálharcot folytatnak, és bármikor bedőlhetnek. Azt, hogy meddig bírják, meddig lehet működtetni ezt a rendszert, kiszolgáltatva a finanszírozóknak, megfélemlítve, nem tudni. Hisz' láttuk, mi történik időnként olyan médiafelületek tulajdonosaival, akik nem a kormányzati szekeret húzzák, hogyan hurcoltatnak meg, hogyan vásárolják fel, hogyan zárják be őket, lásd a hírhedt Népszabadság-történetet. Mint mondtam, szerintem jóval több, mint 50 százalék, amit a médiapiacból ural ma a Fidesz. Ehhez képest az, hogy az országnak a politikailag aktív részéből csak kevesebb, mint egyharmadát tudják elérni, mindenképpen azt jelenti, hogy nem korlátlan ez az eszközrendszer. Ahogy az elején beszéltünk róla, a közösségi médiafelületek ma fontosabbak, a tájékozódásnak fontosabb pontjai, mint a hagyományos médiafelületek, és ebbe az online-t is beleértem. Ha ki tudnak építeni akár a független média, akár a kormányzati politikától független civil erők saját buborékokat, saját felületeket, akkor nagyon sok embert el tudnak érni, sokakhoz el tudják juttatni az álláspontjukat, a másképpen gondolkodásukat. Nem Magyar Péter az első, aki ezt végigcsinálta, de most éppen ő a legsikeresebb példa erre. Vagyis nem teljesen reménytelen a helyzet. Én elég régen sok mindenkivel vitatkozom azon, hogy ezt a rendszert nem lehet megbuktatni, mert ez már annyira beépült, hogy csak Orbán Viktor kiszállása esetén tud megroppanni. Ez nincs így, mert vannak olyan eszközök, amiket nem ural ez a kormányzati médiahálózat. Ezek az eszközök pedig használhatók, rendelkezésre állnak. Ilyenek az organikusan működő közösségi felületek, az utca, a helyi szervezetek, a civil világ. Vagyis van egy csomó olyan eszközrendszer, amit még ebben a nagyon rossz helyzetben sem ural a kormányzati politika. Utóbbi következtében pedig azt látjuk, hogy iszonyatosan hiteltelen az, amit létrehoztak, és marad az 23 százalék, aki azt mondja, hogy lehet bízni bennük. Ha pedig megnézzük a rangsorokat, a kormányzati médiafelületek finoman szólva nem állnak az első helyen. Az olvasottság szempontjából viszont jól állnak. A TV2, az Origó, az Index, a kormányzati politika által uralt három felület a legolvasottabbak között van, miközben tudjuk ezeknek az elkötelezettségét, elköteleződését. Azért folyik ebben egy harc. Az is kétségtelen tény, hogy a független médiafelületeknek – amit egyszerűen szeret csak lebaloldalazni a kormánymédia, pedig ez tényszerűen nem igaz –, kínkeserves a túlélés. Magyarországon nem működik a reklámpiac, a legnagyobb megrendelő az állam, ami teljes abszurditás. Lehet, hogy diktatúrákban, mint például Észak-Koreában így van, de normális piacgazdaságban olyan nincs, hogy a reklámpiacon az állam a legnagyobb megrendelő, amelyik mindenféle piaci viszonyrendszert kiiktatva, kizárólag a saját felületeire rendel meg reklámokat. Ezzel teljesen eltorzítja a reklámpiacot, arról nem lehet megélni. Óriási probléma, hogy azok a vállalkozások, amelyek valamilyen módon kapcsolatban vannak az állammal, nem is mernek hirdetni a független médiafelületeken. Hisz minden jelentősebb vállalkozó kapcsolatban áll vele. Vagyis itt egy félfeudális, vagy egészen feudális viszonyrendszer épült ki a modern polgári világgal szemben. 

Mit tehet a független média?

Számára marad a közvetlen támogatás. A közösségi finanszírozás a megoldás, ahol nem a reklámpiac működtet. Erre több kísérlet is van. A HVG online felülete ilyen, de a Telex, a 444! is így működik, és még sorolhatnám tovább. Ma már a kisebb lapok is online működnek, vagy a Klubrádió, ami ilyen szempontból az első volt. Megpróbálnak közösségi finanszírozással közvetlenül a fogyasztókhoz fordulni, mert a reklámpiacot teljesen leuralta a magyar állam.

Csakhogy az emberek egyre kevésbé hajlandók fizetni a tájékozódásért…

Azért látszik, ha valaki jót csinál, azzal meg tud élni. Ha eltalálja a megfelelő mixet, amit az emberek fogyasztani szeretnének, ha izgalmas, érdekes, sokszínű, sokféle, akkor azért az emberek hajlandók áldozni. Ez nem könnyű dolog, de azért a politika iránt érdeklődő magyar állampolgárok hajlandók a zsebükbe nyúlni azért, hogy hozzáférjenek a számukra fontos információkhoz. Ez persze egyrészt végtelenül igazságtalan dolog, mert az állami propagandáért nem kell egy fillért sem fizetni, az igazság megismeréséhez viszont az embereknek a zsebükbe kell nyúlni. Ugyanakkor ezek között a szereplők között kialakul egy sajátos belső verseny, ami pozitív dolog azzal, hogy ezek a médiafelületek egymással versenyeznek. Nem az állami médiával, mert azzal erőforrás szempontjából egyáltalán nem tudnak versenyezni, de egymással igen. Ennek következtében jó színvonalú, működőképes médiafelületek jönnek létre Magyarországon.