Horn Gábor: az Orbán-kormány olyan, mint a Bourbonok, semmit nem felejt és semmit nem tanul

Magyarországon 2022-ben az április 3-i választás volt a legfontosabb belpolitikai történés, ami alapvetően meghatározza az életünket az elkövetkező jó néhány évben – véli Horn Gábor. A Republikon Intézet vezetője szerint a kormány azóta válságról válságra ugrándozva próbálja meg nagyon rossz színvonalon kezelni a felmerülő problémákat. Ez magyarázza, hogy a hatalom és Orbán Viktor is meglehetősen visszafogottan kezelte az újabb kétharmados győzelmet, hiszen részben ők maguk okozták a sajátosan nehéz helyzetet. 

– Miképpen lehet értékelni azt a hozzáállást, amellyel Orbán Viktor és rendszere az év kétségkívül legfontosabb belpolitikai eseményét, a választás eredményét kezelte?

– A parlamenti választás valóban alapvetően meghatározza az életünket a következő jó néhány évben. Ahhoz képest pedig, hogy a kormánytöbbség mekkora diadalt aratott, eléggé visszafogottan örvendeztek, amiből én arra következtetek, maguk sem számítottak ilyen mértékű, földindulás-szerű győzelemre. A győzelem pedig egyértelműen az orosz-ukrán háború kitörésére vezethető vissza, de nem kevésbé arra, ahogy az ellenzék ezt a helyzetet kezelte. No persze, ehhez hozzájárultak azok a hazugságok, amiket Orbánék óriási erőforrásokkal terjesztettek ez ügyben. Ám az biztos, hogy a visszafogott győzelem-kezelésnek nem a fantasztikus politikai szerénység vagy alázatosság volt az oka, hanem az a sajátosan nehéz helyzet, amit részben ők maguk okoztak, és amibe belekeveredett, és még most is keveredik az ország. Ez pedig április 3-án is már látszott. Hiszen Orbánék pontosan tudták, hogy a január végi, február elejei elképesztő mértékű szavazatvásárlási folyamatnak meglesznek a következményei, és meg is lettek. Mint ahogy már 2021 novemberétől fokozatosan látszott az infláció elszabadulása is, ami szintén az elhibázott gazdaságpolitika következménye volt. Ezt erősítette az osztogatás ’22 januárjában, februárjában, és ehhez kapcsolódott február 24-e után az Orbánt is meglepő háború. Bár nem nagyon tudni, hogy őt miért lepte meg, mert azért nálunk többet kellett tudnia, és a közönséges halandó is számított arra, hogy elkerülhetetlen lesz. Mindenesetre a kormány szerénysége mögött talán annak a belátása volt, hogy iszonytatóan nehéz évek jönnek. 

– Ez a belátás hordozott tanulságot a kormány számára?

– Nehéz ezt megmondani, mert az elmúlt tíz hónap – akár a külpolitikai helyzet, maga az orosz invázió, és annak az összes következménye, akár a belpolitikai, gazdasági helyzet – nagyon sok olyan tényező alapján alakult, ami nem a kormány akarata szerint változott. Ezek olyan tényezők, amik kényszerpályákon működnek, mint például az, ami az EU-s forrásokkal történik. Orbánék szeretik hazaárulónak nevezni az ellenzéki álláspontokat képviselőket, pedig az, hogy Magyarország az ő hibájukból most már egy éve nem jut hozzá az uniós forrásokból egy fillérhez sem, tényleg kimeríti a társadalomellenes cselekedetet. Ez olyan mértékű kalandorság, felelőtlenség, aminek a levét mindannyian isszuk. Leginkább persze mindig a legszegényebb rétegek, de a középosztály, a vállalkozói és az önkormányzati szféra, a társadalom egésze is. Nem látom, hogy a kormány levonta volna ennek a felelőtlenségnek a tanulságait, hiszen akkor nem ragasztotta volna tele Brüsszel feliratú bombákkal az országot, és Orbán fontos minisztere, Lázár János nem nevezte volna kokainista, meleg-barátoknak a brüsszeli tárgyalópartnereket. Ilyen értelemben az Orbán-kormány olyan, mint a Bourbonok, semmit nem felejt és semmit nem tanul. Nem látszik, hogy tanulnának abból, amit maguk okoznak és amihez a külvilág is hozzátesz. 

– A magyar társadalom számára milyen tanulsága van a legfontosabb eseménynek, a választásnak?

– A Fidesz-szavazók persze, lelkes örömmel fogadták a győzelmet. Az ellenzék azonban meglepődött, nem készült fel lelkileg egy ilyen méretű vereségre. Nemcsak a politikusoknak, hanem a választóknak is hosszú hónapok kellettek ahhoz, hogy a gyászmunkát elvégezzék. Ha egyáltalán már túl vannak rajta. Hiszen – legalábbis formálisan – teljesítették a választók elvárásait, összefogtak, volt előválasztás, lett egy nép által kiválasztott miniszterelnök-jelölt. Tulajdonképpen a formális követelmények megvoltak, de ezek a követelmények tartalmilag nagyon kevéssé feleltek meg az elvárásoknak. Ez egy maximum félszívvel megkötött megállapodás volt, az ellenzéki pártok maximum negyed szívvel álltak oda a közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt mögé, és maga az előválasztás is több sebből vérzett. Az ellenzék egymás közötti „mutyijai” nagyon legyöngítették ezt a történetet. De ez most már történelem. Vagyis míg a fideszes oldal természetesen nagy örömmel fogadta a választás eredményét, a másik oldal végtelen letargiába zuhant, elkeseredetten fogadta az újabb kudarcot. Nagyon sokan gondolták, és gondolják ma is úgy, hogy választások útján talán le sem győzhető Orbán világa.

– Hogyan fogadta a magyar társadalom a kormány választás-, és problémakezelését?

– A Fidesznek azért sem volt módja megünnepelni magát, mert a választás után nagyon rövid idő alatt óriási problémák keletkeztek. A szokás az, hogy a voksolás után száz nap türelmi időt kap a kormány. Most erre nem volt lehetőség. Ilyen értelemben a kormány válságról válságra ugrándozva próbálja meg nagyon rossz színvonalon kezelni a felmerülő problémákat. Az egyre terjedő szociális válságtól kezdve az oktatás, az egészségügy válságán át szinte nem tudok olyan területet mondani, ahol ne csőstül lenne baj. Ami érdekes, hogy ennek ellenére nem zuhant be a Fidesz támogatottsága. Csökkenni azért csökkent. A 2022 április végi, május elejei kutatások esetében majd 60 százalékos támogatottsága volt a Fidesznek, ez jelentős mértékben apadt. De a magyar választók több mint egyharmada még mindig stabilan fideszes szavazónak mondja magát. Nem amortizálták le ezek az egyébként nagyon súlyos válságjelenségek a Fidesz-kormányt. Nem csak a Republikon Intézet kutatásai szerint olyan 2-2,2 milliós stabil mag maradt meg, ennél szélesebb, olyan 2,8 milliós a Fidesz-támogató bázis, de azért fogy, májushoz képest 8-10 százalékkal csökkent. Érdekes jelenség, hogy ez nem jelent meg automatikusan az ellenzéki oldalon. Elsősorban a bizonytalanok lettek többen, és néhány százalékponttal a szélsőséges Mi Hazánk erősödött. 

– Mi az oka annak, hogy a társadalom egy jelentős része így kitart a Fidesz mellett? 

– A Mi Hazánk erősödésére egyszerűbb a válasz, látható, hogy a Fidesz háborús retorikája a szélsőjobbon is vonzott szavazókat. A „klasszikus” rasszista, szélsőjobbos szavazók is ott voltak a Fidesz mellett. Éppen azok, akik most visszatáncoltak a saját pártcsaládjukhoz, ami annak idején a MIÉP, aztán a Jobbik volt, majd annak középre húzódásával a Mi Hazánk lett. Ennek az akár 6-10 százalékra is fölmenő szavazói létszámnak a jelentős része, majdnem fele a Fideszre szavazhatott áprilisban. Egyébként akár a félelmek is odacsalhatták őket, mert azt nézték, ki az, aki a közelben dúló háborúban meg tudja menteni őket. Nyilván a jelentéktelen, 5-6 százalékos pártjuk kevéssé. Tehát a Mi Hazánk némi megerősödésének van indoka. Annak, hogy a Fidesz veszített, de nem zuhant be, két oka van. Az egyik az, hogy az elképesztően csalárd, ugyanakkor végtelenül cinikus kommunikációs gépezet – egyébként közpénzből – működik továbbra is, és az emberek nagy többségében, akik nem fogyasztanak tömegméretekben politikát, akik a plakátokról, az MTV híradóból, a helyi újságokból, a Kossuth Rádióból tájékozódnak, azok egy virtuális valóságban élnek. Ebben a virtuális valóságban a Fidesz győztes. Számukra fölkínálnak egy másik, nem létező Magyarországot, és ebben a nem létező valóságban a Fidesz, és különösen az ő vezérük – aki azon dolgozik, hogy megmentse őket – jól áll. A másik ok, amiért elsősorban a bizonytalanok erősödtek, – bár egy picit az ellenzéki pártok is, elsősorban a DK –, hogy az ellenzéki pártok nem találják az ellenszerét annak, miképpen lehet a Fidesz-világgal szembehelyezkedni. Nincsenek meg azok az eszközök, technikák, módszerek, amikkel meg lehet mutatni a valóságot azoknak, akik vagy soha nem hittek az orbáni világban, vagy éppen most ábrándultak ki belőle. Részben azért, mert nincsenek ehhez erőforrásaik, részben azért, mert nincs elég kreativitásuk, és részben azért is, mert leginkább megint csak magukkal vannak elfoglalva. Azt pedig nagyon nem szeretik a választók, amikor az ellenzéki pártok leginkább avval vannak elfoglalva, hogy ki kitől vesz el éppen aktuális pártkatonákat, ki az erősebb, vagy ki tudja jóval hangosabban mondani, hogy a másik hülye. Ez a fajta magukról szóló kommunikáció kicsit sem kedvez annak, hogy az együttműködést, összefogást szorgalmazó ellenzéki szavazók visszataláljanak a pártjukhoz, a bizonytalanok pedig egyáltalán odataláljanak. 

– Akkor milyen jövőre számíthatunk? 

– A politika a leggyorsabban változó világ. Bármi lehetséges. Aki azt mondja, hogy eldőlt minden, és örökké így fogunk élni egy Fidesz-világban, az nem tudja, hogy milyen gyorsan össze tud omlani egy ilyen rendszer. Ami miatt nincs oka elkeseredni annak, aki nem ebben a Fidesz-Magyarországban gondolkodik, az az a furcsa optimizmus, hogy bármi lehet, bármikor. Nem kívánom magunknak, hogy még rosszabb legyen Magyarországnak, de nyilvánvaló, hogy minél rosszabb lesz, az annál inkább erodálja a Fidesz-kormányt. Azt gondolom, ha ez a Fidesz bukásának a feltétele, akkor ez egy olyan út, amiért mindannyian nagyon nagy árat fogunk fizetni. Remélem, hogy elkerülhető. A másik lehetséges forgatókönyv, ha az ellenzék valamilyen formában magára talál, és megteszi az ajánlatát a magyar társadalomnak. Tesz egy valódi, érzékelhető, érvényes ajánlatot az ország azon felének, amely nem hisz abban, hogy ebben a paternalista, nacionalista, kirekesztő, hazudozó, cinikus világban lehet élni. Szerintem a magyar társadalom jelentős része nem abban hisz, amit Orbán kínál nekünk. Ahhoz, hogy ők érvényes ajánlatot kapjanak, a pártoknak részben strukturálisan, részben tartalomban, arculatban, akár arcokban, technikákban, kommunikációs eszközökben meg kell változniuk. Ha ez megtörténik, akár már 2024-ben lehet változás. Lesz két nagyon fontos választás, az európai uniós választásoknak az értékek, az önkormányzatinak pedig a helyi társadalmak szempontjából van meghatározó jelentősége. Nem véletlenül vonta össze csalárd módon a Fidesz ezt a két választást, ami ugyan nem törvénytelen, de nagyon megnehezíti az érintettek dolgát. Ezzel a nehézséggel együtt kell megtalálni a megoldásokat. Szerintem az a megoldás, ha az ellenzéki pártok komolyan veszik a szavazóik igényét, azt a valamiféle koncentrációt, hogy kevesebb párt, egyértelműbb ajánlat, világos, közérthető kommunikáció, sokkal kreatívabb technológiákkal. Nem elegendő megoldás a Széll Kálmán térre kitett plakát az amúgy szülési szabadságon levő Donáth Annával, és hosszú szöveggel, amit kizárólag a villamosra várók tudnak elolvasni. Az óriásplakátokon az jön át, ha rá van írva, hogy Brüsszel, és van rajta egy bomba. Ennek kell az ellenszerét megtalálni, de nem faliújságot készíteni. Azt sem gondolom, hogy a „járjatok vidékre” lenne a megoldás, mert Magyarország nagyobb része vidéken van. Ott lenni kell, és nem járni oda. Az a megoldás, ha vannak vidéki szervezetek. Mert igenis minden faluban vannak ellenzékiek, a leginkább fideszes településen is voltak olyan szavazók, akik vették maguknak a bátorságot, hogy az ellenzékre szavazzanak. Őket kéne megkeresni, nekik kéne fölkínálni a lehetőséget, hogy alakítsanak szervezeteket, civil szervezeteket, klubokat, tartsanak vitafórumokat, hogy beszéljenek arról, hogyan néz ki a másik Magyarország. Ha azonban ezt külön-külön teszik meg, az működésképtelen. Ezzel nem fog tudni mit kezdeni a választó. Szerintem az is működésképtelen, amit a DK gondol, hogy maguk alá gyűrik az egész ellenzéki világot, mert ez egyszerűen nem lesz így. Nagyon sokan vannak, akik nem a DK-ban gondolkodnak, nekik is kell ajánlatot biztosítani. Miközben értem azt a szándékot, hogy „erősödjünk meg, mi legyünk a legerősebbek”, de látni kell, egyedül nem megy. Fölégetni minden együttműködési keretrendszert azért, hogy bizonyítsuk, mi vagyunk a legerősebbek, szerintem életveszélyes politika. A magyar társadalom 1990 óta nem volt kétpólusú, mindig többféle politikai erő volt jelen. Így jelen volt a konzervatív, a liberális, a baloldali, most már szerencsére jelen van a zöld alternatív baloldal, és jelen van a szocialista keresztény értékeknek valamiféle kombinációja. Sokszínű a magyar társadalom, nem célszerű elfogadni azt a fideszes politikát, hogy mi egy nemzet vagyunk, és aki nincs velünk, az a nemzet ellen van. Most már hallani a DK részéről olyan hangokat, hogy aki nincs velünk, az az ellenzék ellen van. Én ezt nagyon hibás gondolatnak tartom, és remélem, hogy ők sem gondolják komolyan. Szerintem megoldás van, csodafegyverek nincsenek. Nem látom, hogy itt előrántana valaki akár egy civil szervezetet, akár egy titokban bujkáló embert, aki majd megmenti az országot. Azok vannak, akiket látunk. Persze nem zárom ki, hogy új szereplők jöhetnek, és ez jót is tenne a magyar politikának. De azért leginkább azokban kell gondolkodni, akik vannak, nekik kell bölcsnek, megfontoltnak lenniük, és nekik kell megtalálniuk az együttműködés útját.