Horn Gábor: nem érzékelem, hogy a kormánynak félnie kellene a tanároktól – 1. rész

Bejöhet a kormány számítása, „a rendszerváltás óta a legnagyobb mértékű pedagógusbéremelés” leszerelheti a tiltakozó pedagógusokat?

A rendszerváltás óta a legnagyobb béremelést a Medgyessy-kormány hajtotta végre: egy év alatt 50 százalékos volt. Az Orbán-kormány ígérete négy évre, 2025-ig széthúzva, és évi húsz százalék körüli emelésről szól. Csak azt nem tudjuk, hogy mennyi lesz közben az infláció. Ha jövőre 24 százalékos lesz az infláció, akkor a 22 százalékos béremelés az ég egy adta világon semmit sem ér majd. Önmagukban ezek a hosszú távú, konkrét bérmegjelenítések nem jelentenek semmit. Hisz' a ’23-ra megkapott tíz százalékos béremelés egy húsz százalék fölötti infláció mellett a pedagógusok élethelyzetének további romlását jelenti. 

De leszerelheti-e a tiltakozó pedagógusokat?

Azt gondolom, hogy nem. A tiltakozó pedagógusok kevesen vannak, a ténylegesen tiltakozók a pedagógustársadalom egy szűkebb része. Ennek három okát látom, egyrészt elöregedett, nehezen mozduló, a hagyományos hierarchiába mindig is belesimuló szakmai közösségről van szó, amelyik soha nem arról volt híres, hogy forradalmat csinál, vagy az élére álljon annak. Ezt teljesen természetesnek is gondolom. A pálya teljesen elnőiesedett, ami persze nem a nők forradalmi képességeinek hiányát jelenti, hanem helyzetük kiszolgáltatottságát. Ezzel együtt van jelen a másik tényező, a félelem. Minél messzebb megyünk Budapesttől, minél kisebb településre, ez annál jellemzőbb. A harmadik ok pedig az, hogy a pedagógusok egy része ugyan azt gondolja, hogy a fizetése alacsony, de azt nem, hogy erről a kormány tehet. Elhiszi a hazug propagandát, hogy erről Brüsszel, Soros, az USA, a nyugati világ, Ukrajna tehet, és legkevésbé Orbán Viktor és a társai. A magyar pedagógustársadalom nincs abban a helyzetben, hogy egyöntetűen fölsorakozna amellett, hogy ez már tarthatatlan, változtatni kell. Romániában, ha elindul valami a pedagógusok érdekében, akkor 150 ezer ember sztrájkol. Nálunk jó esetben egy-két tízezer. 

2023. áprilisában a Társadalomtudományi Kutatóközpont kutatói online kérdőíves kutatást végeztek a magyarországi pedagógusok körében. Ebben többek között azt írják, hogy „a pedagógusok tiltakozására koncentráló kérdésekből megtudtuk, hogy a válaszadók döntő többsége (86 százalék) támogatja a tiltakozások célját. A pedagógusokra magas tiltakozási aktivitás volt jellemző az elmúlt egy évben és részvételi hajlandóságuk is magasnak mondható. Kétötödük (42 százalék) nem vett részt egyáltalán a tiltakozásokban, ugyanakkor majdnem háromötödük (58 százalék) igen. Egyharmaduk sztrájkolt és körülbelül egytizedük polgári engedetlenséget folytatott.”

Nem ismerem a kutatás részleteit, nem tudom, hogyan született, de a tapasztalatom ennek pont az ellenkezője. Egyetlen olyan tüntetés volt, amely ténylegesen tömeget mozgatott meg, a 2022. október 23-i. Becslések szerint 80-85 ezer ember volt ott. Azt egyébként nem a pedagógusok, hanem a diákok szervezték. Ezt nem kritikaként mondom, de a tanárok, a szakszervezetek által megszervezett tüntetéseken néhány ezer ember vesz részt, időnként még annyi sem. A sztrájkokban való részvétel minimális. Ez egy 140 ezres szakma, én egyáltalán nem tudok olyanról, hogy a fele sztrájkolt volna. Azt látom, hogy nagyon szűk körben, az elit gimnáziumokra, Budapestre, és néhány nagyvárosra (Pécs, Szeged) koncentrálva, erőteljesen jelen van, de nem érzékelem, hogy a magyar tanári szakma óriási elkötelezettséggel, akarással harcolna egyébként siralmas helyzetének megváltozásáért. 

Mennyire számít a kormány arra, hogy ha bizonytalanságban tartja a tanárokat, és egyelőre nem vezeti be a státusztörvényt, akkor a pedagógusok is kivárnak, hogy beadják a felmondásukat, mert nem tudják, mi lesz?

Azt gondolom, hogy a kormánynak pontos adatai – pontosabbak, mint a Társadalomkutató Intézetnek – vannak arról, hogy a pedagógusok mennyire készek lépni a saját érdekükben. Szerintem pontosan tudják, hogy inkább az a helyzet, amit én mondtam, és nem kell arra számítani, hogy komolyabb ellenállás lenne. Erre lett volna most mód, például az érettségi ügyében. A román pedagógusok azzal fenyegetőztek, hogy akkor nem lesz érettségi. Ez egy olyan eszköz, amivel nehéz mit kezdenie egy kormánynak. Azt gondolom, ha a parlament a nyár beálltakor megszavazná a státusztörvény nevű valamit, ami egy szakmára vonatkozó törvénytervezet – egyébként sokat puhult az utóbbi időben, köszönhetően épp az érintetteknek – akkor a pedagógusszakma tudomásul venné. Nem érzékelem, hogy a kormánynak félnie kellene a tanároktól. Ők inkább beletörődve, sajnálattal veszik tudomásul a kilátástalannak tűnő helyzetüket. Sok esetben nem is érzékelik ezt a kilátástalanságot. Szerintem pedig a szakmai kilátástalanság legalább olyan fontos, mint a pénzügyi kilátástalanság. Úgy látom, a pedagógusok nagy része is a kormány oldalán áll: az a jó, ha megmondják mit kell csinálnia, nem neki kell eldöntenie, van, aki helyette eldönti. Van az a fajta hozzáállás: „megcsináljuk, amit mondanak, van egy központi tanterv, van egy központi tankönyv, nem kell választani, nem kell szórakozni pedagógiai programokkal.” Az elit pedig megcsinálja a maga iskolarendszerét. Ott vannak neki az egyházi iskolák, a nem bővülő, de létező magániskolák, amik menekülő útvonalat jelentenek számukra, ahogy már a külföldi középiskolák és egyetemek is. Én nem látom azt, hogy forrongana a magyar pedagógusszakma, és ettől félnie kellene a magyar kormánynak. Ha megkérdezzük a magyar társadalmat, hogy mi a fontos a számára – és erről vannak számai a Republikon Intézetnek –, akkor az oktatásügy az utolsó előtti, vagy az utolsó a rangsorban. A magyar társadalom nem tartja fontosnak, lényegesnek az oktatást, mindannak ellenére, hogyha valahol látunk tiltakozást, az pont az oktatás érdekében történik. Lassan nem is elsősorban a pedagógusok, hanem a diákszervezetek, a szülői és persze a tanári szervezetek részéről. 

Ha bevezetik a státusztörvényt, attól megoldódnak magának az oktatásnak a gondjai?

A státusztörvénynek semmi köze az oktatás gondjaihoz, az mindössze egy kicsit tovább ront a pedagógusok kiszolgáltatottságán. Nem olyan nagyon, mert már most is nagyon ki vannak szolgáltatva. Hozzáteszem, hogy a szakképzésben dolgozó tanárokat szó nélkül vették ki a közalkalmazotti státuszból, és semmiféle felháborodás nem volt. Pedig az is egy jelentős része a tanári szakmának. Egyébként önmagában nem is lenne feltétlenül baj, hogy egy szakmának vannak saját szabályai, ha ezek nem rontanának az addigiakhoz képest a szakma védelmén. De sajnos itt azért tovább ront, a státusztörvény miatt egy picit rosszabb helyzetbe kerülnek a tanárok. A nagyon súlyos kérdésekben a törvényben is történt változás. Ezért nem érzem, hogy ez egy döntő jelentőségű kérdés. 

Mi a döntő jelentőségű kérdés? 

Az, hogy ma az iskolarendszerben mind a diák, mind a tanár, mind a család teljesen ki van szolgáltatva az érintett politikai erőknek, és ezek a politikai erők minden szempontból rátelepedtek a tanárra, a diákra, a családokra. Ennek a megváltoztatását csak egy nagyon erős népharag tudná kikényszeríteni, és én ezt az erős népharagot egy picit sem érzem.

Visszatérve a szakképzésre, amikor kivették a tanárokat a közalkalmazotti státusz alól, akkor azonnal 30 százalékos béremelést ígértek nekik…

Így van. Szerintem most is kénytelen lesz megemelni a béreket a kormány. Én úgy látom, hogy 2024-ig, az európai uniós választásokig egyébként a magyar kormány nem fog hozzájutni jelentős európai pénzekhez. Én ezt már egy éve mondom, és nem azért, mert olyan okos vagyok, hanem azért, mert Orbánék mozgásából azt látom, ők már letettek arról, hogy ebből a pénzből rövid távon lesz valami. Ha nem tettek volna le róla, ha azt akarnák, hogy ezek a pénzek megérkezzenek, akkor nem rúgnának minden nap bele „Brüsszelbe”, az Európai Parlamentbe, az Európai Tanács tagjaiba, nem szórakoznának a NATO-val. Nem mondom, hogy végleg letettek róla, de rövid távon igen. Következésképpen ezek a pénzek nagy valószínűséggel nem jelennek meg a rendszerben, ugyanakkor kénytelenek lesznek valamilyen szinten rendezni a pedagógusbéreket. Ezt össze lehet kötni azzal az álságos dologgal, hogy egyben csökkentik a jogosítványaikat. És ez a béremelés persze nagyon messze van attól, amire szükség lenne. Önmagában már azt is teljesen abszurdnak tartom, hogy egy szakma belemegy abba, hogy ő a diplomás átlagbér 80 százalékát kapja. Miért, a pedagógus nem diplomás? Vagy alacsonyabb a diplomája szintje, mint egy állami közalkalmazotté, vagy egy önkormányzati előadóé? Vagyis a megfogalmazott célok is eleve abszurdak. De a kormány szerintem kénytelen lesz bért emelni. 

(Folytatjuk)