Illúzió nélkül
2020. március 24-én (kedden) 11 óra 40 perckor a Magyar Szocialista Párt parlamenti frakciója „A koronavírus elleni védekezésről” szóló törvényjavaslat kapcsán, módosító indítványt juttatott el az Országgyűlés elnökéhez. Mindenki tudja, hogy mi lesz a sorsa az ellenzéki párt előterjesztésének, mégis fontosnak tartom, hogy sokan szerezzenek ismeretet a beadványról és sokan lássák azt, hogy nem „víruspártiak” kezdeményezték a korrekciót, hanem felelősen gondolkodó és a politikai illetve az egészségügyi veszélyhelyzetet egyaránt reálisan felmérő képviselők.
1. Az eredeti kormánypárti törvényjavaslatban szereplő és határozatlan idejű, rendeleti kormányzásra szóló felhatalmazást a szocialisták 90 napra kívánják korlátozni, azzal a kiegészítéssel, hogy elektronikus kommunikációs eszközök alkalmazásával („digitális parlament”) a felhatalmazás újabb harminc nappal meghosszabbítható, ha
- a veszélyhelyzet kihirdetésének feltételei továbbra is fennállnak, és a
- járvány egészségügyi következményei miatt az Országgyűlésben nem biztosítható a határozatképességhez szükséges számú képviselő jelenléte.
A módosító javaslat körülírja az elektronikus eszközzel való szavazás szabályait és felhívja a figyelmet az ilyen módon szavazó képviselő személye beazonosításának fontosságára is.
2. A kontrollfunkciót ellátó Alkotmánybíróság (AB) szerepét a javaslat magasabb rangra emeli és hatáskörét kibővíti. A rendkívüli intézkedéseket tartalmazó kormányrendeletek esetében, az AB köteles vizsgálni, hogy azok valóban megfelelnek-e a szükségesség és az arányosság követelményeinek. Ezt a vizsgálatot a Kúria elnöke, az alapvető jogok biztosa (ombudsman), a legfőbb ügyész és a parlamenti frakciók vezetői is kezdeményezhetik.
3. Az MSZP képviselő csoportja hatályos a Büntető törvénykönyv módosítására (konkrétan: a szigorítására) vonatkozó kormánypárti javaslat egészének elhagyását javasolja, ami teljességgel indokolt.
Ennyi. A szocialista frakció módosító indítványa tehát nem „cincálja” szét a Semjén-Varga kettős eredeti törvényjavaslatát, nem veszélyezteti a joganyag belső összhangját, és ami a legfontosabb, nem sérti a koronavírus elleni védekezést szolgáló kormányzati (és kormánypárti) szándék megvalósulását. Az MSZP képviselői nem kérik az indítvány visszavonását (teljes joggal tehetnék), hanem konstruktív módon, és még időben próbálják korrigálni a már nemzetközi felháborodást is kiváltó joganyag-tervezetet.
Csak példaként. Az Osztrák Néppárt EU-s képviselője (Othmar Karas) „Támadás a demokrácia ellen” (Angriff auf Demokratie) címmel nyilatkozott a Neue Kronen Zeitung-nak, hangsúlyozva, hogy Orbán szándéka és törvényjavaslata „egy újabb veszélyes támadás a liberális demokrácia és a jogállamiság ellen". Nem sokat körülményeskedik a konzervatív képviselő (aki az Európai Parlament alelnöki tisztségét is betölti), kemény és egyértelmű megfogalmazással hozza nyilvánosságra szigorú és elmarasztaló minősítését. Ausztriában és a kontinens számos országában sokan látják, hogy Magyarországon – a vírusfertőzés elhárítása örvén – a demokrácia és a jogállamiság földbetiprása gyorsított ütemben halad. Idehaza a többség kizárólag a betegségtől tart, holott már most jól érzékelhető, hogy egy másik veszély is fenyeget bennünket.