Irgalmazzon a magyaroknak Müller Cecília!

Lendvai Ildikó 2020. május 27. 18:42 2020. máj. 27. 18:42

Hát ilyen se volt még. Olyan már volt, hogy egy egész korszakot iktattak ki az alaptörvény erejével a magyar történelemből, de olyan azért még nem, hogy törvénybe foglalják azoknak a kiátkozását, akik egy másik jogszabályt nem szavaztak meg. A veszélyhelyzetet megszüntető törvényjavaslat indoklásában (kedden éjfélkor adta be a kormány éjjeliőre, Semjén Zsolt) az alábbi szerepel: „Történelmi felelősséget viselnek mindazok, akik a küzdelem legnehezebb időszakában kérdőjelezték meg a rendkívüli intézkedéseket, és próbálták meg aláásni a kormánypárti döntések legitimitását".

Ó, be szép! Már a „megkérdőjelezés" is bűn. Sejtettük, hogy a kormánynak a rendkívüli jogrendre nem azért van szüksége, mintha nem volna sok mindenre képes a saját megfélemlített-lekenyerezett kétharmadával. Inkább azért, hogy jogilag is kizárólagos hatalommá koronázva, hozzászoktasson minket: miként az Úr hangja mondja,„hódolat illeti, nem bírálat". Aki nem vette a lapot, azért jöhetett hajnalban a rendőr egy Fb-bejegyzés miatt, elbúcsúzhatott a kórházigazgatói állásától, vagy – mint most a teljes ellenzék – törvény által bélyegeztetik meg.

Annál is inkább, hogy úgy van vége, hogy nincs vége. A rendkívüli jogrend úgy megy, mintha jönne. Mostantól még könnyebb lesz rendeleti kormányzást bevezetni.

Müller Cecílián múlik – de komolyan! Az új törvényjavaslat szerint, a tisztifőorvos javaslatára a kormány nemhogy két hétre, de egyenest hat hónapra egészségügyi válsághelyzetet rendelhet el „az egészségügyi ellátást veszélyeztető körülmény" esetén. Most már nem is kell semmi parlamenti fakszni a hosszabbításához, a kormány azt is megteheti.

Sőt: nem a parlament, hanem egyedül a félelmetes Müller Cecília jogosult arra, hogy kötelező erővel felszólítsa a kormányt a válsághelyzet visszavonására. Nem volna könnyű döntés, hiszen nálunk a normális egészségügyi ellátás folyamatosan veszélyeztetve van, önmagában maga a miniszter és a miniszterelnök is veszélyfaktort jelent.

Nem, azt azért nem hiszem, hogy ripsz-ropsz máris újra elrendelik. A mostani főpróba nem aratott osztatlan sikert, az eddig nagyhangú kormány pedig most mégiscsak EU-hitelt szeretne.

Különben is, a legfőbb hatalommá emelt Müller Cecíliában vakon megbízhatunk. Szervilizmussal soha nem vádolhattuk, személyisége autonóm, szelleme független. Az ő népéhez kifejezetten jóságosnak mutatkozik, türelemmel oktatja.

Müller Cecília, kegyelmezz nekünk!