Itt a makkgyűjtés ideje, jó pénzt kereshet aki engedélyt kap

HírKlikk 2024. október 21. 05:45 2024. okt. 21. 05:45

A sikeres erdősítések alapfeltétele, hogy megfelelő mennyiségű szaporítóanyag álljon rendelkezésre. Ehhez évente több száz mázsa makkra van szükség. A Zalaerdő Zrt.-nél október elején indult a makkgyűjtés és a makkfelvásárlás.

– Ebben az évben, a vegetációs időszak elején, áprilisban láttuk már, hogy jó a virágzás és a terméskötődés, ebből tudtunk következtetni a tölgymakktermés mennyiségére – tudta meg a zaol.hu Babics Istvántól, a Zalaerdő Zrt. erdőművelési előadójától. – Bár a tölgy-csipkéspoloska károsítása is szerepet játszhat ebben, hisz' legyengíti az állományokat. Emiatt alacsonyabb lehet a termés mennyisége, de idén egészen jó volt az áprilistól júniusig tartó időszak, bőven volt csapadék, és ennek következtében jó lett a makktermés, főként a kocsányos tölgyet nézve. A tölgymakk szeptemberben kezdett hullani, és várhatóan ez eltart novemberig. A makkgyűjtés erre az időszakra tehető. Ezt megelőzően erdészetenként felmértük, hogy a termés függvényében milyen mennyiségre van igény.

A makkgyűjtés szabályokhoz, engedélyekhez kötött. 

– Csak azokban az erdőkben lehet tölgymakkot gyűjteni, ahol az erdészeti társaság engedélyezi – folytatta a szakember. – Október elejétől indult a Zalaerdő Zrt. erdeiben a tölgymakk gyűjtése, s ez minden évben addig tart, amíg a tervezett mennyiséget össze nem gyűjtik. A lehulló makk egy része kerül csak zsákokba, a többire szüksége van az erdőnek, hisz ebből táplálkozik a vad, illetve a természetes felújító vágásokban lehulló makkot sem szabad gyűjteni, mert a következő évben ott már maguktól kelnek a magonccsemeték. Ez ajándék, hisz' ezeken a területeken nem lesz szükség vetésre, vagy csemeteültetésre, hanem a lehulló makk helyben hasznosul. Amikor a makk hullani kezd, kiírjuk a makkgyűjtési levelet az erdészeteink részére, ahol kollégáink felkészülnek erre, és kiállítják a gyűjtési engedélyt. Többnyire saját dolgozóink kapják az engedélyt erre a feladatra. Ők rendelkeznek helyismerettel, tartják a kapcsolatot az illetékes kerületvezető erdésszel, és nem utolsó sorban tisztában vannak a minőségi elvárásokkal.

A gyűjtött makk tulajdonságairól is beszélt: tisztasági százaléka minimum 99 százalék kell, hogy legyen, nem lehet benne ágtöredék szemét, levél. A másik szempont a csírázási százalék, ennek 80 százalék fölött kell lennie, vagyis, ha százból legalább 80 darab kikel, akkor az megfelelő. A csírázási százalékot metszési próbával állapítják meg.

– Az ideihez hasonló makktermés csak 5-6 évente van, a köztes években e nélkül a csemetekertjeinkben megnevelt facsemetékkel erdősítünk – tette hozzá. – A makkvetéses erdősítésekhez és a csemetekertekbe kocsányos és kocsánytalan, vörös és cser tölgymakkot, illetve bükkmakkot gyűjtetünk. A makkfelvásárlás zajlik, a tervezett makkmennyiség nagy része már rendelkezésünkre áll – tette hozzá végül az erdőmérnök.

Forrás: zaol.hu


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom