Itt az idő, most kell a Fideszt innen eltakarítani!

HírKlikk 2020. január 25. 11:17 2020. jan. 25. 11:17

A tiszta, korrupciómentes, becsületes Győrért való szavazásra buzdított a vasárnapi időközi polgármester-választás előtt Győrben, szombaton, Pollreisz Balázs, az ellenzék közös jelöltje, Kunhalmi Ágnes, az MSZP választmányának elnöke és Nemény András szombathelyi polgármester.

„Szánjanak a városunk becsületének visszavételére tíz percet, negyedórát"

– szólt a választókhoz Pollreisz Balázs.

Nemény András a sajtótájékoztatón elmondta: amikor egy évvel ezelőtt az ellenzéki összefogás csapatával meghirdették, hogy van igazi alternatíva a Fidesszel szemben Szombathelyen, sokan nem hitték, hogy egy alapvetően konzervatív városban kevesebb forrásból is meg tudják mutatni, hogy lehet máshogy politizálni, mint a korábbi vezetés tette.

De rögtön elkezdtek dolgozni, megszavazták és megkezdték a közbeszerzési eljárást ezer fa ültetésére a zöldebb Szombathelyért, a lakhatást, az idős emberek gyógyszerhez jutását segítő programot indítottak, temetkezési segélyt vezettek be, szociális és köztisztasági programot indítottak, s minden nyilvánosan, a sajtó előtt láthatóan történik.

„Biztos vagyok benne, ha Balázs bizalmat kap, akkor ugyanezeknek az elveknek a mentén fogja bizonyítani, hogy Győrben is lehetséges egy tiszta város (…) tiszta közélettel”. Még egy fideszes többségű közgyűléssel is, mert „ez csak képesség és tehetség kérdése, hogy valaki így is jól tudja menedzselni a várost”.

Kunhalmi Ágnes Pollreisz becsületességét és elszántságát emelte ki, hangsúlyozva: a holnapi szavazás két világ közti választásról is fog szólni. A győriek végre a köztársaságpárti oldalra állhatnak, hogy Magyarország egy tisztább közéletű, korrupciómentes ország legyen, „és igen, a negyedik Magyar Köztársaság alapjait Győr is leteheti”.

„Fontos, hogy értsék a győriek, mert változás van az országban: az elmúlt tizenkét időközi önkormányzati választásból, amit újra ki kellett írni október 13. után, kilencet az ellenzéki jelölt tudott megnyerni”. Változást akar az ország, és ebből a változásból a győriek sem maradhatnak ki.

Győr elvesztette a tartását és a méltóságát, pedig ez a gazdag és szép város lehetne szebb és gazdagabb is. A korrupciós botrányokról tegnap kiderült: már egy éve tud róluk a Fidesz vezérkara, mégis állva hagyták Borkait.

„Vagy esetleg ezek a korrupciós szálak és mintázatok teljesen összefüggnek a Fidesszel? Hát persze! Hát csak a vak nem látja! Hülyének lehet nézni egyébként a győrieket, csakhogy nem azok! És nincs két Fidesz” – mondta.

 Azért kell Pollreisz Balázsra szavazni, mert „ő lesz a kassza őre, ő fog vigyázni arra, hogy ami a győrieket megilleti, az a győriekhez jusson és ne a Fidesz zsebébe” – mondta.

Győr büszke arra, hogy többlete van az önkormányzatnak, van pénze. Csakhogy Győrön ez nem látszik meg: „Ennek a városnak egy ékszerdoboznak, egy osztrák ékszerdoboznak kellene lennie itt, Magyarországon is” – mondta Kunhalmi.

Azt kérte a „tisztes jobboldali polgároktól, az ellenzéki, demokratikus jobboldali és demokratikus baloldali, zöld, liberális és köztársaságpárti győri szavazóktól: most menjenek szavazni.

„Itt az idő. Most kell a fideszes polgármestert megverni és most kell a Fideszt innen eltakarítani, szépen, lassan, ütemesen.”

Pollreisz zárszóként azt kérte: akiknek fontos Győr becsülete, szavazzon holnap az ötös sorra, hogy főállású polgármesterként biztosíthassa a kontrollt a fideszes testület fölött.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom