Ittas vezetésen kapták Tamási fideszes alpolgármesterét
Ittas vezetésen kapták Széles Andrást, Tamási fideszes alpolgármesterét.
A hírt elsőként a Privát kopó hozta le, de később a politikus a közösségi oldalán közleményben ismerte el, hogy ittasan vezetett.
Elismerem, hogy hibáztam. Március 14-én a városi ünnepségről hazatérve ebédhez alkoholt fogyasztottam. Több óra elteltével, a délutáni pihenést követően a közeli boltba indultam, nem gondolva, hogy az elfogyasztott alkohol még nem szívódott fel szervezetemben. Közúti ellenőrzés során az alkoholszondás ellenőrzésnek eleget tettem, a mért eredményt elfogadtam, amely nem sokkal haladta meg a szabálysértési értékhatárt. A körülbelül egy kilométer megtett út alatt senkinek semmilyen kárt nem okoztam
– közölte Széles.
A fideszes alpolgármester azt írta, több mint három évtizede vezet biztonsággal, és még soha nem fordult elő vele ilyen, és mivel tanult a történtekből, nem is fog előfordulni többször.
Hozzátette: vállalja a következményeket, és, ahogy eddig, úgy ezután is teljes mértékben együttműködik a hatóságokkal.
Elnézést kérek tettemért, továbbra is igyekszem minden erőmmel a város javát szolgálni!
A 24.hu megkereste az alpolgármestert, a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányságot és az illetékes főügyészséget is az ügyben, de csak az utóbbitól kaptak érdemi választ.
Kiss Yvette, a Tolna Vármegyei Főügyészség szóvivője az alábbiakat válaszolta:
A Tamási Rendőrkapitányság ittas állapotban elkövetett járművezetés vétségének gyanúja miatt indított büntetőeljárást a 2026. március 14-én 18 óra körül Tamásiban történt cselekmény miatt. A járművezető vezetői jogosultságát a helyszínen felfüggesztették.
Hozzátette: elrendelték a nyomozást, de gyanúsítotti kihallgatásra még nem került sor.