Iványi: politikai kalandorok akarják restaurálni Horthyt

-„Egyházunk, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség, valamint intézményeink (különösen is a Wesley János Lelkészképző Főiskola) polgárai nevében tiltakozunk a Magyar Országgyűlés alelnöke által – egyes képviselők és egyházi személyek közreműködésével – az irodájában felállított Horthy mellszobor elhelyezése ellen. Követeljük a bronzba öntött tett eltávolítását, és a cselekedettől való elhatárolódást” – írták egy hete. Két napja Heisler András, a Mazsihisz elnöke nyilatkozott a Klubrádióban, hogy a témában Orbán Viktorhoz fordult, de válaszra sem méltatta Magyarország miniszterelnöke. Egyúttal jelezte, hogy rendkívüli módon hiányolja nemcsak az ellenzéki, hanem a kormánypártok állásfoglalását is a szoborállítással kapcsolatban. Az Önök levelének milyen visszhangja lett? 

– Senkitől semmiféle visszajelzést nem kaptunk, egyelőre pusztába kiáltott szó. De nem baj, a pusztába is el kell kiáltani a szót. Szólni mindenképpen kell, mert amint az írás, a szó sem vész el. Valahol benne rezeg a kősziklákban, a házak gerendáiban, a szilárd utakban és még a madár is megőrzi, s visszaadja a szót. Tehát mindenképpen beszélni kell, senki ne mondhassa utólag, hogy még csak meg se szólaltunk. Bár tudnánk többet tenni, de ha nincs több, ezt mindenképpen meg kell tennünk.

– Bocsásson meg a profán fogalmazásért, de évek óta ismert, hogy van önöknek éppen elég bajuk, miért érzi mégis szükségét, hogy egy ostoba, blaszfém demonstráció miatt is felemelje a szavát?

– Fel kell emelni a szót minden ellen, amiből elindulhat vagy folytatódhat egy gonosz folyamat. Esetünkben sem önmagában egy 50 centis fémdarabról van szó, hanem ami mögötte meghúzódik. Hazatérésről beszélt a Mi Hazánk mozgalom vezetője, bár már a nevük is kirekesztő. Az elcsatolt területek hazatérésére is hivatkoznak, ami Horthy szívügye is volt és kinek ne fájna, hogy elvesztettük ezeket a területeket. Ugyanakkor annyi más nép is vesztett területet, illetve került ide-oda, amit az unió orvosolt. Az nem működik, hogy az Európai Unióval szemben akarjunk mi egy Trianon-rehabilitációban nyomulni és zászlónkra tűzni Horthyt, illetve bármilyen bálványi szobrocskáját letolni az egész nemzet torkán. 

– Mint fogalmazott „tiltakozásra hívunk minden tisztességes magyar állampolgárt. Elvárjuk országunk első számú vezetőitől az egyértelmű elhatárolódást és az önkritikát. Bízunk benne, hogy a pártok, a civil szervezetek és az egyházak is felemelik szavukat a veszedelem ellen, amely a rendszerváltás óta lopakodik előre, de immár egyre nyíltabban és arcátlanabbul próbál visszarántani bennünket abba a gyalázatba, amiből talán – noha keserves következmények árán – végre kilábalhattunk”. Valóban érdemes ennyi energiát fordítani egy történelmi süllyesztőbe merült figurára? 

– Horthy tevékenységének rendkívül súlyos erkölcsi és életeket érintő következményei voltak. Mindezért a szégyen, amit olyan nehéz letörölni magunkról. Nem jártuk azt az utat, amit Németország, amelynek ennek ellenére is rengeteg baja van. Mi pedig azért mégis csak Hitler csatlósai voltunk, egy utolsó utáni pillanatban próbáltunk meg gyámoltalan sikertelenséggel mindebből kiugrani, most pedig ezt a felelősséget akarja a kormány eltolni. Elég csak kimenni a Szabadság térre, ahol változatlanul látható ezen felelősség eltolásának a szobra. Ebből meg kellene egyszer s mindenkorra gyógyulni. 

– Nehezen megy, ha ezeket a sebeket állandóan elkaparják.

– Az egy dolog, hogy a szélsőjobboldal ilyesmiket tesz. Az viszont cseppet sem mellékes, hogy a vezető kormánypárt nekik ad alelnöki pozíciót, holott van náluk éltesebb frakció is. Amint az sem mellékes, amivel mindezt Kövér László megvédi, hogy mindenki azt rak az irodájába, amit akar. Ez ráadásul nem is igaz, mivel nem egy mezei képviselői helyiségről beszélünk, hanem egy parlamenti alelnök hivataláról. Ez egy elfogadhatatlan dolog. S itt szokott elkezdődni annak a bizonyos patkószegnek a története, ami elveszett s aminek a jelentősége nagyobb is, hiszen a csata helyett az ország elvesztésének veszélye rémlik fel. Mindezzel egy olyan irányba rántják az országot, ami ebben a háborús helyzetben több mint öngyilkosság. Ezt az utat egyszer már megjártuk. Akik ezzel játszanak, nem is politikusok, hanem felelőtlen kalandorok, akik a saját hatalmuk megerősítését remélik ezáltal. Ezért az őrültségért nagyon nagy árat fizettünk már egyszer és ha ebben most hallgatnánk, akkor mi is a cinkosukká és gyáva nyulakká válnánk. 

– Talán ezt igazolja, hogy a ház elnöke, amint ön is említette, mondvacsinált indokokkal tolta el magától a szoborügy felelősségét, miközben éppen ők deklarálták és hirdették meg Budapest-szerte a Horthy-kor kvázi restaurációját, amit sajnos akadály nélkül teljesítenek is a budai Várnegyedtől a Kossuth téren át. Ide illeszkedne a Horthy-szobor megtűrése is?

– De hát ez a két dolog együtt jár...! 

– Kövér pedig most mintha gyáván sunyítana egy olyan ügyben, amit ők már évek óta szisztematikusan építenek. Mindebben talán a legszomorúbb, hogy olyan fiatalemberek játszadoznak ezzel a tűzzel, akik távolról sem élték meg a kor tragédiáját, legfeljebb a nagyszüleik, akik viszont szégyenkezhetnek unokáik miatt.

– Ezek a szoborcserék annak is üzenetei, hogy Magyarország szuverenitása ’44 márciusában szűnt volna meg, a közbülső időt el kell takarítani és most onnantól kezdve építsünk fel valamit, mintha az út mondjuk ’39-től vagy a numerus clausustól kezdve, nem egyenesen vezetett volna odáig. S amíg nem gyakorlunk mindebben önkritikát, addig ebből nem lesz föltápászkodás. A hazug szobraink, mint a Szabadság téri, az itt-ott elpottyantott turul vagy Horthy-szobor, amit cinkosan védelmeznek, ez mind-mind együtt mutatja, hogy bizony szólni kell és minden módon küzdeni azért, hogy ez ne folytatódjék. Érthetetlen, hogy miért kell ezzel provokálni az ország egyik felét, hiszen ez az egész egy nagyon rosszízű provokáció. Mert azt se feledjük, hogy Horthy Miklós megúszta a nürnbergi felelősségre vonást. Bár szerepelt a háborús bűnösök listáján, amiről ráadásul a fennmaradt információk szerint Sztálin és valamely háttéralku segítségével került le. Őt védik most, de ne akarjuk az ő országát.