Izrael Bejrút belvárosára mért légicsapást

HírKlikk 2024. szeptember 30. 19:45 2024. szept. 30. 19:45

Az izraeli hadsereg hétfőn légicsapást mért a libanoni főváros, Bejrút központjára.

Míg az izraeli hadsereg az elmúlt napokban többször is támadta Bejrút déli külvárosait, a Hezbollah síita mozgalom fellegvárát, ez az első alkalom, hogy a főváros szívét vette célba.

Libanoni biztonsági források szerint legkevesebb négy ember meghalt az izraeli rakéta becsapódásában. A többemeletes ház, amelyben a Dzsamáa Iszlamíja lakása volt, a föld színével vált egyenlővé az AP hírügynökség helyszínen tartózkodó tudósítója szerint. A szunnita iszlamista csoport szövetségese a síita Hezbollahnak, amely Izrael elleni támadásaival saját közlése szerint is a Gázai övezeti Hamász palesztin iszlamista terrorszervezetet támogatja.

Az Izrael és az Európai Unió által is terrorszervezetként nyilvántartott Népi Front Palesztina Felszabadításáért (PFLP) azt közölte, hogy három tagja meghalt a Bejrút-belvárosi légicsapásban.

A Hamász pedig azt közölte, hogy az ország déli részén, egy menekülttáborban egy izraeli légicsapásban meghalt libanoni részlegének vezetője, Fatah Saríf Abu al-Amin.

Az izraeli hadsereg közölte hétfőn, hogy egy szombati légicsapásban megölt egy újabb magas rangú Hezbollah-tisztségviselőt, Nabil Kaukot, a Központi Tanács helyettes vezetőjét.

A Hezbollah megerősítette Kauk halálát, amivel alig több mint egy hét alatt ő a hetedik magas rangú vezetője a szervezetnek, akit Izrael célzott támadással likvidált. Köztük vannak olyan alapító tagok is, akik évtizedekig elkerülték a halált vagy a letartóztatást.

Kauk a Hezbollah veterán tagja volt, már az 1980-as években is aktív, és az Izrael elleni 2006-os háborúban a Hezbollah katonai parancsnoka volt. Az Egyesült Államok 2020-ban szankciókat vezetett be ellene.

A Hezbollah korábban megerősítette, hogy Ali Karaki, egy másik magas rangú parancsnok is meghalt abban a pénteki támadásban, amelyben a szervezet vezetője, Haszan Naszrallah életét vesztette.

Forrás: MTI/Hírklikk


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom