Janisch Attila: a hatmilliárdos Petőfi-film után dobott 200 millió 10 évig biztosítaná a Freeszfe filmes képzését

– A hajdani klasszikus kabarékuplé „refrénjét” kiforgatva kérdezném öntől, mint tapasztalt filmrendezőtől: de mi kerül egy több mint hatmilliárdos filmen még kétszáz millióba?

– Ez jó kérdés, fogalmam sincs. Mármint arról, hogy mire véljük ezt a cinizmust, amivel egy ilyen összeget hírként tálalnak egy ilyen költségvetés mellett. Mint ismert, mi a Freeszfe-n ingyen tanítunk, az volt a vállalásunk, hogy akár van rá költség, akár nincs, a saját osztályainkat végigvisszük a diplomafilmekig. Minden gyűjtés, összefogás ennek megvalósítására irányul, hogy azokat a hallgatókat, akik nem akartak a nem demokratikusan megválasztott SZFE-vezetőséggel dolgozni, végigvezessük a szakma megismerésén és a diplomafilmjükhöz hozzá tudjuk segíteni.

– Sikerrel teljesítik is?

– Ez lényegében megtörtént, illetve történik. Két filmrendezői osztályunk van. Az egyik a BA 6x6-os évfolyam, ők most érnek az oktatás végére, itt átlagban ötmillióból készül el egy-egy 25-30 perces diplomafilm, amit fesztiválokra is ki tudunk küldeni. Az MA-s filmrendezői osztálynál, ami mesterképzést ad és annak idején még Gothár Péter indított, 8 millió az előirányzott összeg. Mindkét osztályban párhuzamosan működünk, a vizsgafilmek is most készülnek.

– Hány diplomafilmről van szó?

– A BA-ban öt diplomafilmet csinálunk, az MA-ban heten vannak. Összesen tehát 12 film készül el legkésőbb az idén december 31-ig és előirányzottan 2023. január 31-ig lesz meg a bécsi egyetemmel közös diplomázás. A diplomafilmekhez szükséges pénz nagy része összejött, ehhez nemzetközi porondról is kapnak, kapunk segítséget. 

– Ön nem ma kezdte a filmrendezést. Tapasztalata szerint ma Magyarországon egy sokszereplős, kosztümös film költségvetése reálisan igényel hatmilliárd forintot?

– Ez nagyon relatív. Amikor idejön egy amerikai produkció, hátast dobnak, amikor megtudják, miből készül egy-egy magyar produkció. Viszont ha megnéznek egy említett diplomafilmet, mint például a Kovács István Oscar-díjas MA-s diplomafilmjét, ami szintén ötmillió forintból készült vagy Kis Hajni filmjét, ami fele összegből és másodévesen volt Oscar-jelölt, akkor látható, hogy ezek a hallgatók nagyon képzett filmesek lesznek és nem az elforgatott összegek miatt. A Vajna-rendszerben, ha volt valami pozitív, akkor az az inkubátor program beindítása. Itt minden forgatókönyvi ráhatás, kényszer, újraíratás nélkül, zsűri által demokratikusan beszavazott tíz projektből készíthették el fiatal alkotók az első filmjüket. Ezekből pedig elég sikeres filmek lettek. Először hatvan, később százmillióból. Innen nézve, elég fura, hogy egy másik, lényegében elsőfilmes azonnal 5-6 milliárdot kap. Nem beszélve Rákay Philipről, aki bizonyára rendkívül tapasztalt forgatókönyvíró, nyilván felveszi a versenyt az amerikai forgatókönyvírókkal és a nemzetközi porondon is megállja a helyét rendkívüli tapasztalataival. Bizonyára nem véletlen, hogy a kormány ezeknek a „rendkívül tapasztalt” embereknek ennyi pénzt ad. Abban a stábban egyetlen valóban tapasztalt alkotó van, Dobos Tamás operatőr.

– Ezzel együtt hallatlanul furcsa és bizarr hír, hogy kétszázmillióval megtoldották a költségvetésüket. Ön mire tippel, mire kellhet? Én nem tudok másra gondolni, mint Rákay Philip honoráriumára.

– Ha a hatmilliárdból nem jön ki a honorárium, akkor még nagyobb baj van, mint gondoljuk. Olyan van, hogy egy költségvetéshez pluszforrást kell biztosítani, ez nem szokatlan, a filmgyártásban a pénz sosem elég. A nagyságrend viszont több mint furcsa, mert teszem azt, ha a hatmilliárdhoz még hozzá kell csapni egymilliárdot, az életszerű. Felmerülhettek új víziók, látványelemek, technikai megoldások, a Holdon lesz egy helyszín, bármi. De egy ilyen költségvetés mellé, mitől tétel és hír kétszázmillió plusz, az értelmezhetetlen a számomra. Ez, így, vérlázító. Arról nem is beszélve, hogy ez a kétszázmillió a Freeszfe filmes szekciójának például, ami méltán sikeres még a mostani körülmények között is, nagyjából tíz éves anyagi fedezetet biztosítana. Említem ezt az arányok szemléltetésére. De még az inkubátor-programban szereplő, diplomamunkájukkal már bizonyított, relatíve demokratikus körülmények között beszavazott átlag százmilliós büdzséjű munkákhoz képest is kirívó a hatmilliárd egy lényegében elsőfilmes alkotónak. Az abszolút magyarázat, hogy Rákay Kétmillióanvagyunkhatmilliárdért Philip.

– Még a jelentős rendezésekkel bizonyított Pálfi Györgynek sem sikerült megkapnia a tervezett kétmilliárd forintos támogatást a Toldi-filmhez.

– Így van, Pálfi Györgynek nem hitték el, hogy meg tudja csinálni azt a filmet, márpedig a Petőfi-filmet sem csak egy szobában forgatják hatmilliárdért. Remélhetőleg. De nekik elhiszik, hogy meg tudják csinálni, a csatajelenetek pedig tudják vinni a pénzt, ezt meg lehet érteni. Csak ennek az egésznek az arányait és körülményeit nem, főleg, ha körültekintünk az országban, hogy milyen körülmények között élnek emberek tömegei. Persze, legyenek történelmi filmek, amúgy is elképesztő története van ennek az országnak. Csak akkor ezt tessék már olyanokra bízni, akik bizonyították, hogy el is tudják készíteni.

– Mindettől kicsit elemelve kérdezem a véleményét, hogyan látja, ez a negyedik kormányzati kétharmad miként hat ki a filmkészítésre – ha egyáltalán még létezik pillanatnyilag filmkészítés?

– A Freeszfe léte biztosíték arra, hogy létezik filmkészítés, létezni is fog és független is tud lenni a kormánytól. Azt nem mondom, hogy nem lett volna egyszerűbb, ha valamilyen jelentős váltás történik a választás után, lehet, hogy könnyebb lett volna a költségvetésünk megteremtése. Az oktatói gárda viszont kinevelődött. Én például hiába megyek nyugdíjba, de itt van a társam, Nagy Viktor Oszkár, aki már a harmadik évfolyamot vitte végig velünk és kiváló tanár lett belőle. Ugyanígy minden szakon, minden évfolyamon minden tanár maga mellé vett a régi tanítványaiból olyan fiatalembereket, akik „x” évfolyamon keresztül ott voltak, mint tanársegéd és megtanultak a hallgatókra koncentrálni, a tehetségüket ápolni. Mindennek a biztonságos jövője most némileg megkérdőjeleződött. A másik probléma, hogy iszonyatosan kontraszelektív filmkészítés van már most, elég rossz híreket hallani arról, hogy többszörösen bizonyított filmkészítők, producerek hevernek parlagon és olyan kijelentések hangzanak el, hogy „amíg én osztom itt az észt, te itt nem rúgsz labdába”. Minderre ráadásul valamifajta revansista mázt is rákennek, mintha a korábbi időkben valaha is számított volna, hogy kinek milyen a világnézete vagy ki hova húz. Voltam kurátor, tudom, hogy nem számított, ki honnan érkezik. Az az egy volt a kérdés, hogy a filmje jó vagy sem. Mindennek az ellenkezőjére bizonyíték ez a Petőfi-film is, aminek nem a témájával van a gond. Az persze egészen másként csengene, ha egy magánbefektető a saját hatmilliárdját kockáztatná, mert lát benne fantáziát, de ezek simán közpénzekkel zsonglőrködnek. Ehhez pedig még kétszázmillió a cinizmus magasiskolája.

– Pedig még szegény Bereményinek sem sikerült bizonyítania kétmilliárdból a szintén szuperprodukciónak indult Hídemberrel, amint belépett az alkotói folyamatba a direktpolitika, pedig ő kiváló két filmet is készített előtte nagyon jó íróként.

– Bereményi bizonyítottan rendkívüli tehetség. Úgy viszont igen nehéz bizonyítani, amikor kéthetente kell találkozni egy belvárosi kávéházban Orbán Viktorral és Orbán Viktor, aki mindenhez is ért – a disznóvágástól a kolbásztöltésen át a pálinkaivásig –, megmondja, hogy merről hány lépés. A filmrendezés ugyanis egy másik szakma és nem biztos, hogy ebbe egy politikusnak bele kellene avatkoznia. Legyen neki elég, hogy a Thália Színházban Kálomista Gábor megrendezi Orbán életrajzi drámáját egy liftben rekedve előadva. Most ezek jönnek.