Januárban ugyan visszaesett, de kétszemjegyű maradt az élelmiszerinfláció

NVZS 2025. január 27. 07:00 2025. jan. 27. 07:00

Nagy meglepetést hozott a január: nagyot zsugorodott az előző hónaphoz képest az élelmiszerinfláció, legalábbis a mi bevásárlókosarunkba került termékek árváltozásából kiindulva. Az előző év januárjához viszonyított drágulási ütem – ami nem tekinthető reprezentatívnak – 11,4 százalék volt, ami jócskán alatta marad a decemberi 18,2 százalékosnak, de majdnem duplája volt a novemberinek. Lehet, hogy a karácsonyi ünnepekre jellemző többletfogyasztás generálta kereslet volt az oka a decemberi kiugróan magas rátának, ami most, januárra visszatért a normálisabb mederbe? Mindenesetre majd kiderül, hogy mennyire vág ez egybe a hivatalos adattal. Ami a részleteket illeti: egy sor termék brutálisan megdrágult, miközben néhánynak az ára bezuhant.

A decemberi kiugróan magas ráta után valamelyest normalizálódott, bár továbbra is a kétszámjegyű tartományban maradt az élelmiszerinfláció a Hírklikk saját – nem reprezentatív – mérése alapján. (A módszertanról a cikk végén írunk.) Kifejezetten érdekes, ahogy a 11,4 százalékos ráta kijött: míg korábban rendre kiegyenlített volt a kosarunkba kerülő egyes termékek árának a változása, pár kiugrással a drágulási oldalon, és néhány enyhébb mérséklődéssel a másikon, az idén januárban – 2024. januárjához képest – több cikk ára is jelentősen megváltozott. A legnagyobb mértékben a banán ára csökkent nálunk (-41,5 százalék), míg a legnagyobb drágulást a tojásnál tapasztaltuk (+42), amitől alig marad el a margariné (+41). Ezúttal összesen csak négy termék ára maradt változatlan, s haté csökkent, a kosárba került 34 termék közül a többi ára ilyen-olyan mértékben, de nőtt.

Ha megnézzük az egy hónappal korábbi KSH-jelentést, azt látjuk, hogy az akkor 5,4 százalékkal drágult élelmiszerek között a leginkább emelkedő pályán a liszt, a tojás, a tej, a vaj, a vajkrém, az étolaj volt. 

Forrás: Hírklikk gyűjtés

 A Központi Statisztikai Hivatal február 11.-én teszi közzé a hivatalos januári inflációs adatot, benne az élelmiszerinflációval és annak részleteivel, így majd akkor tudjuk csak meg, mennyire vág egybe a mienkkel. Azt tudjuk, hogy mióta 2022 őszén a saját bevásárlókosarunk alapján elkezdtük követni az élelmiszerek havi árának a változását, az egyes hónapok rátái ugyan nem esnek egybe, de a trendvonal szinte párhuzamosan fut, azzal, hogy nálunk sokkal nagyobbak a kilengések, mint a KSH-nál. Ez adódhat abból, hogy mi nem átlagokat nézünk, hanem konkrétan a megvásárolt cikkek árát, ami között lehet akciós, vagy éppen valamilyen beszerzési okból éppen megdráguló/olcsóbbá váló termék is.

Forrás: Hírklikk gyűjtés

Így mérünk mi

Mint a Hírklikk olvasói már megszokhatták, az élelmiszerárak bő két és fél évvel ezelőtti elszabadulása óta hónapról-hónapra mi is közzétesszük a saját virtuális bevásárlókosarunk árváltozását. Az élelmiszerkosarunk tartalma az adatfelvétel módja miatt technikai okkal magyarázhatóan nem egyezik meg a megelőző havi kosaraink tartalmával: a cikk szerzője által kedvelt online élelmiszer „ábécé” felületén mód van visszanézni az egy évvel korábbi saját vásárlási számlákat, így annak egyes tételeit össze lehet hasonlítani az egy évvel későbbi – esetünkben most éppen a 2025. januári – árakkal. Ám az egy évvel korábbi, éppen terítéken lévő hónapban nem feltétlenül ugyanazok a termékek kerültek a mi kosarunkba, mint most, így értelemszerűen a vásárlói kosaraink is eltérnek egymástól. Így a mi „inflációink” nem reprezentatív (már csak azért sem, mert a saját fogyasztásunkat és nem az átlagost képviseli), nem tudományos, de mindenképpen iránymutatónak mondható. És az biztos, hogy mi ennyivel fizettünk többet az idén januárban ugyanazért (márka, kiszerelés, besorolás) a termékért, mint egy évvel korábban.

A KlikkTV témához kapcsolódó korábbi, 2023. augusztus 23-i adása itt nézhető meg: