Játék a tűzzel

A tavalyi év legjobb filmje arról szól, hogy a média milyen cinikusan használ bárkit és bármit, s hogy a gazdaságot irányító és kultúrát diktáló elit milyen ízléstelen, kapzsi és aljas. E működés váratlan, de törvényszerű terméke Joker, az emberségéből kivetkőzött gyilkos, akinek már nem fáj semmi. Mert mi történik, ha egy magányos elmebeteget keresztezel egy olyan társadalommal, ami semmibe veszi, és ürülékként kezeli? Azt kapod, amit megérdemelsz.

A Media Markt marketingstábja diadalmasan köp Arthur Fleck drámájára és a film valamennyi sokkoló igazságára. A reklámkaszt a showman Murray Franklin káosz-hercegét alázó rátartiságával képzeli azt magáról, hogy ezt a lázadást is termékké zülleszti majd. Ők a világ urai, ezt jelzik alávaló gesztusukkal a vásárlóknak: ugyanolyan bohócok vagytok, mint ez itt, és mi ugyanúgy használunk titeket.

Íme a Bourbonok és a Romanovok gőgje, az értelmetlen provokáció, a pénzétől és hatalmától megrészegült elit féktelen önhittsége. Ez a dölyf nem egyszer hajtotta már az emberiséget vérfürdőbe – talán érdemes volna belőle visszavenni. Nem ártana, ha Joseph Goebbels magukra kreatívokként hivatkozó utódai esetleg megkísérelnék értelmezni a filmet, mielőtt ilyen önelégült módon próbálnak pénzt facsarni belőle. Ez a film pont azt jelzi, hogy van, amivel nem érdemes hazárdjátékot űzniük, filléres szórakoztatássá és könnyű profittá aljasítaniuk, mert az önelégült vigyor könnyen az arcukra fagy.