Jövő vasárnap eldől, sikeres lesz-e az orbáni látványpékség-politizálás

A héten több olyan közvélemény-kutatás is megjelent, amelyek első látásra ellentmondásos eredményeket hoztak. Az egyik a Publicusnak az a felmérése, amely nem csak a választáson indulók várható szavazatarányait kutatta, hanem azt is, hogy az ország mekkora hányada szeretne kormányváltást, illetve azt: újabb négy évre maradjon-e Orbán és a Fidesz? Megtudhattuk, hogy ha most vasárnap lennének a választások, (a felvétel időpontja március 7.-11. volt), akkor az összes megkérdezett 33 százaléka a Fidesz-KDNP szövetségre, 31 százaléka pedig az Egységben Magyarországért szövetségre szavazna. A Kétfarkú Kutyapárt támogatottsága 1, a Mi Hazánk Mozgalomé 2 százalék; a többi párt összesen 1 százaléknyi támogatottságot érhet el. A bizonytalanok aránya 32 százalék. Ugyanakkor – s ez már a Népszava által ismertetett Publicus-kutatásból derült ki – a megkérdezettek 42 százaléka annak örülne, ha a választás után az összefogott ellenzék venné át az ország vezetését, míg csak 39 százalék reméli a Fidesz-kormányzás folytatását. A reprezentatív felmérés szerint az összes megkérdezett ötöde bizonytalan ebben a kérdésben.

Ezt a látszólagos ellentmondást azonban a „szokásos hivatalos válasz” elvben megmagyarázza – mondta lapunknak Szentpéteri Nagy Richard, felhozva a sokszor hallott és logikus érveket, hogy az ellenzéki oldalon szóródnak a váltást akarók voksai (lásd még Kétfarkú Kutyapárt vagy Mi Hazánk Mozgalom), miközben a Fidesz-KDNP monolitként gyűjti be a szavazatokat. A politológus szerint azonban lehetséges egy másik válasz is: a kínálatból ennyien tudják választani az összefogást. A szavazók ugyanis unos-untalan azt látják-hallják a közpénzen fenntartott közmédiából és a kormánypárti médiából, hogy ez meg az „gyurcsányista”, meg hogy a Jobbik még mindig egy náci párt, meg hogy Márki-Zay Péter összevissza beszél, stb. Ha önkritikusak akarunk lenni, mondhatnánk persze, hogy lehetne jobb állapotban az összefogás. De nem ez az alapvető oka annak, hogy – a felmérés szerint legalábbis – „a kínálat nem elégíti ki a kereslet igényeit” – mondta Szentpéteri.

De van itt még más furcsaság is, amit egy másik – február 2. és 14., azaz Oroszország ukrajnai inváziója előtt készített – Publicus-felmérés eredménye sejtet. Eszerint tízből majdnem kilenc megkérdezett szerint inkább előnyös az EU tagság Magyarország számára. Ha most népszavazást tartanának arról, hogy Magyarország belépjen-e az EU-ba, tízből szintén mintegy kilenc válaszadó szavazna igennel. Ugyanilyen arányban szavazna nemmel arra, hogy kilépjünk-e az EU-ból. Kiderült az is, hogy azért a kormány EU-ellenes retorikájára a fideszes szavazók egy része vevő volt: immár minden ötödik Fidesz szavazó igennel szavazna a kilépés mellett. 

Ezt is figyelembe véve, mégis, hogyan lehet megmagyarázni azt az ellentmondást, hogy miközben az ország alapvető kérdésében, az uniós tagságban a választók majdnem 89 százaléka, de még a fideszes hívek 65 százaléka is a maradás mellett szavazna (ez utóbbi körben magas volt, 12 százalékos a nem válaszolók aránya), a pártpreferenciákat illetően még mindig vezet a kormánypárt?  

„Amikor egy felmérés azt mutatja ki, hogy a válaszadóknak nem a száz százaléka támogatja az uniós tagságot, akkor az engem már nyugtalanít” – bocsátotta előre. Elég ránézni a térképre ahhoz, hogy tisztában legyünk azzal, Magyarországnak nincs más választása, mint az EU, az integráció. „Nem igaz, amit Orbán mondott, hogy az Európai Unión kívül is van élet” – szögezte le. „Fel kellene már végre mindenkinek ismernie, hogy Magyarország nem kompország, mindig is egyfelé ment volna, ott kikötött, és kész – az pedig több mint nyugtalanító, ha valaki nem így gondolja” – fejtegette.

„Orbán mégis több mint tíz éve próbálja, próbálta átfordítani a – nem is kompot, hanem – tankhajót, s adja elő a – nem lehet másként fogalmazni – őrültséget, hogy lehet lavírozni kelet és nyugat között.” El akarta érni, hogy a szavazói is így gondolkodjanak – ért is el bizonyos részsikeretek a gyűlölködéssel, a brüsszelezéssel. Mert persze tudjuk, hogy nem véletlenül akar minden autoriter állam gyűlöletet kelteni. Ám miután Orbán pont a legjobban szerethető dolog – az uniós tagságunk – ellen igyekezett felszítani a gyűlöletet, ez nem járt túl nagy sikerrel, még akkor sem, ha a szavazói emiatt nem látszanak elfordulni tőle. 

Mindez hogyan csapódhat le a választás eredményében? – kérdeztük. Szavaiból az derült ki, hogy ezt nagyon nehéz lehet belőni. Az alkotmányjogász, politológus szerint is kétesélyes a kimenetel. Annak ellenére, hogy általános a nézet, miszerint a Fidesz fog nyerni, de nem kétharmaddal. Az persze nem jó, hogy az emberek jó része – mindkét oldalon – ezt gondolja, de az igazság az, hogy most különösen fej-fej mellett fut a két oldal. Persze minden választás előtt ki lehet mondani, hogy megjósolhatatlan az eredmény, hiszen a bizonytalanok az utolsó nap döntenek, de ez ezúttal hatványozottan igaz. Még abból sem tudunk majd semmire következtetni, hogy milyen lesz a részvétel. „A nép nagy misztérium” - jegyezte meg.  

Arról nem beszélve, hogy mindent felülírhat az oroszok által indított ukrajnai háború, ami mellett ezúttal számos más olyan tényező is megbolygatja a szavazókat, mint az infláció vagy a koronavírus-járvány. „Összességében tehát, a közvélemény ugyan beállt arra a vonalra, hogy a Fidesz éppen hogy, de nyer, ám mégis kétesélyes a verseny. Soha ennyire kétesélyes még nem volt. Ebből bármi lehet” – fejtegette.

S hogy mire gondol, amikor azt mondja, hogy a háború mindent felülírhat? Szentpéteri Nagy Richard arra hívta fel a figyelmet, hogy nem lehet tudni, mennyire képesek követni Orbán bakugrását a szavazói. Nem csak amiatt, mert a kormány morálisan rossz helyen állt, s lassan mozdult el a korábbi pozíciójától, hanem amiatt is, mert el kellene feledtetnie az emberekkel a tíz éven át hajtogatott geopolitikai zagyvaságokat, s azt, hogy „őrült és nemzetellenes dolgokat csinált”. 

Emlékeztetett arra, hogy a háború kitörése után a kormány hirtelen pozíciót váltott. Rájött, hogy a közvélemény normálisabb része, a bizonytalanok, de még sokan a saját szavazói közül is, elutasítják a moszkvai álláspontot – amit egyébként a háború első napjaiban Orbánék rendre hajtogattak. Így eldöntötte, hogy átmegy a másik oldalra, de arra már nincs elég ideje, hogy lassan, fokozatosan, a szélesebb közvélemény számára eladható módon vezényelje le ezt a pálfordulást. „Merthogy ezen a téren nagyon elrontották a megelőző tíz évet, s ebből nem lehet gyorsan kijönni.” 

Ugyanakkor, hiába beszélt-beszél összevissza, kimondott egy szót, amitől ismét bejöhet az orbáni „látványpékség-politizálás”: a bűvös szó a pedig a „nyugalom” – emlékeztetett az alkotmányjogász-politológus. Aki felidézte, hogy ez a bűvös szó már sokszor bevált a történelemben: az MDF a „nyugodt erő” szlogennel nyert 1990-ben, Lech Walesa is ezzel aratott sikert, de Francois Mitterand is ezzel győzedelmeskedett 1988-ban – sorolta. „Annak, hogy ’stratégia nyugalom’ persze nincs sok értelme, a kormány szavaiban és tetteiben is sok hülyeséget mond és csinál. De azzal, hogy magának vindikálja a nyugalom biztosítását, ennek sulykolásával maga mellé állíthat szavazókat” – fejtegette. Mint hozzátette: ez még akkor is beválhat, ha az ellenzék egységesen jól reagált és jót cselekszik, de nem helyezett hangsúlyt az emberek által leginkább vágyott nyugalom biztosításának a hangsúlyozására.