Jutalmat kapnak az árvízi védekezésben résztvevők, de a civilek nem!

HírKlikk 2024. október 23. 13:20 2024. okt. 23. 13:20

Nettó 200 ezer forint egyszeri adómentes pénzügyi elismerést kapnak azok, akik az árvízi védekezésben a helyszínen közvetlenül vettek részt a munkában, illetve azok, akik a terepen a védekezést közvetlenül irányították. Ez derül ki a Magyar Közlönyben olvasható kormány-határozatból, „a 2024 szeptemberében a Duna magyarországi szakaszán levonult árvíz elleni védekezésben résztvevők szolgálatának elismeréséről".

Az elismerésre érdemesek körét a belügyminiszter, az energiaügyi miniszter, a honvédelmi miniszter, illetve a közigazgatási és területfejlesztési miniszter határozza meg, október 25-i határidővel. Az is kiderül azonban a rendeletből, hogy az elismerést csak állami szerveknél alkalmazott személyek kaphatják meg, önkéntesek nem! Így a védekezésben szerepet vállalt ellenzéki politikusokat, pártaktivistákat nem fenyegeti az a veszély, hogy jutalmat kell elfogadniuk a kormánytól – írja az mfor.hu.

Az EU több mint egymilliárd eurót hagyott jóvá az árvízkárok enyhítésére több uniós országban. Magyarország nincs köztük.

Forrás: mfor.hu


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom