Kaposi József: félő, hogy a felvételi rendszer tervezett átalakítása növelni fogja a középiskolák közti különbségeket 

– A kormány 2022-ben elvi döntést hozott az egyetemi felvételik átalakításáról, erősítve ebben a felsőoktatási intézmények döntési szabadságát. A felsőoktatási felvételik 2024-re történő átalakításának részleteiről levelet kaptak az egyetemek rektorai, és ebben összefoglalják azokat a területeket, amelyekben szeptember 30-ig dönteniük kell a felvételi eljárást illetően. Az eddigi felvételi rendszer mennyire volt megfelelő az egyetemeknek, a diákoknak, és valóban változtatásra szorult?

– A változtatások szükségessége nem kérdőjelezhető meg, hiszen egy majdnem húsz éve (2005-ben) bevezetett, eltérő érdekeket, igényeket képviselő komplex rendszer folyamatosan igényli a finomhangolást, az önkorrekciós mechanizmusok működését. A kérdés az, hogy a tervezett változások milyen döntéseket indukálnak a sokszereplős felsőoktatásban, miként reagálnak a jelentkező hallgatók, és ezek következményei miként hatnak majd az oktatási rendszer egészére. Ma még csak feltételezni lehet, hogy változások milyen konkrét döntéseket hoznak a közvetlenül érintett egyetemek differenciált igényeiből kiindulva. A kiadott minisztériumi anyag alapján, a felsőoktatás szereplői csak most kapják majd meg a szabad kártyát, hogy változtassanak. 

– Milyen volt az eddigi érettségi/felvételi rendszer?

– A '90-es évek második felében végbement jelentős középiskolai expanzió és a felsőoktatás felgyorsult tömegesedésének igénye alapozta meg a most érvényes rendszert. Az ezredforduló tájékán egy adott korosztályon belül a korábbi 40-ről csaknem 70 százalékra nőtt az érettségizni kívánók száma, és a középiskolát befejező diákok közül évente már nemcsak nyolc-tíz százalék, hanem ennek duplája akart továbbtanulni a felsőoktatásban. Ebben az időszakban a jelentkező diákok szempontjából egy nehezen átlátható felvételi rendszer jött létre. A felsőoktatási intézmények egyéni érdekeik mentén éltek a felvételi pluszpontok adásával, így például a pesti jogi egyetem nem adott pontot a nyelvvizsgára, míg egy kevéssé keresett főiskola 15 ponttal jutalmazta az igazolt nyelvtudást, így itt magasabb felvételi ponthatár került nyilvánosságra. Mindez a potenciális jelentkezőket félreinformálhatta a képzések munkaerőpiaci értékét illetően. Az is a kiszámíthatóságot rontotta, hogy a hallgatók mintegy 40 százaléka – összefüggésben a bővülő felsőoktatási kapacitásokkal és az intézmények döntési kompetenciájába tartozó, adható pluszpontok beszámításával – már írásbeli vagy szóbeli felvételi nélkül – csak a középiskolai eredmények nyomán léphetett be az egyetemi világba.  

– Mi történt 2005 után?

– A kétszintűvé (közép és emelt szint) alakított érettségi kiváltotta a korábbi felvételi vizsgát és központilag szabályozott rendszer jött létre, amely az érettségin elért összpontszám alapján rangsorolta a jelentkezőket és világosan mutatta az adott egyetemi/főiskolai képzés/szak értékét a felsőoktatásban és a munkaerőpiacon. Mindez nemcsak a középiskolák, hanem a jelentkező diákok és szülök számára is átlátható adatokat biztosított.

– Mi várható a most létrehozandó új rendszertől?

– Miként utaltam már rá, a változtatások számos eleme még nem ismert, így csak feltételezéseink lehetnek a következményekről. Meglátásom szerint a most nyilvánosságra került változtatási szándékokat döntően az vezérelte, hogy a csökkenő létszámú középiskolai korosztályokból mind többen kerülhessenek a felsőoktatásba. Ez önmagában egy szakmailag védhető, társadalmilag támogatható és döntően eurokonform törekvés. Problémát nem a célkitűzésben, hanem az előre nem kalkulált intézményi megvalósítás részleteiben, és a közoktatásra gyakorolt nem szándékolt hatásokban látok. Például félő, hogy a visszatérő felsőoktatási felvételi felülírja a közoktatás általános felkészítési szempontjait. Így volt ez már ez ezredforduló tájékán is, amikor például történelemből háromféle típusú (jogi, gazdasági, bölcsész) felvételire kellett felkészíteniük a középiskoláknak. Ami az egységes középiskolai keretek között természetszerűen megvalósíthatatlan. Az is aggodalomra adhat okot, hogy a felsőoktatás által szabadon adható pontok révén egy olyan rendszer jön vissza, amely a jelentkezők számára átláthatatlanul mutatja majd az adott felsőoktatási intézmény képzésének valós értékét a munkaerőpiacon, így a kevésbé tájékozott felhasználónak bonyolultabb lesz megalapozott továbbtanulási döntést hoznia. Mindezeket az aggodalmakat a 2005 előtti időszak tapasztalataira visszavetítve fogalmazom meg, az új rendszer intézményi részletszabályainak ismerete nélkül. 

– Az, hogy a maximális 500 pontból százról az intézmények dönthetnek, így a szóbeli felvételik is visszatérhetnek, előrevivő lépés lesz?

– Nehéz erre egyértelmű választ adni. Azt ugyanis előrevivő szándéknak gondolom, hogy a felsőoktatás képviselőit jobban bevonják a felvételi eljárásba. Bár ez a jelenlegi keretek között is adott az emelt szintű vizsgáknál, de összességében csak marginálisan valósul meg. Az esetlegesen visszatérő felvételikkel kapcsolatosan több kételyem is van. Nem vagyok ugyanis arról egyértelműen meggyőződve, hogy a felsőoktatás képviselői mélységükben ismerik azokat a – sokszor változó – tantervi előírásokat, amelyek a középiskolai felkészítő munka homlokterében állnak. Így nőhet annak veszélye, hogy olyan kérdést kap a felvételiző, amelyre nem készítették fel. Azt is látnunk kell – ezt jól mutatják ez elmúlt évtized érettségi vizsga-statisztikái –, hogy a szóbeli vizsgák eredményei sokkal kevésbé mutatják a normál eloszlást, mint az írásbeli feladatlapok, tehát mérési szempontból megbízhatatlanabbak. Mindezek a jelentkezők oldaláról a felvételik kiszámíthatatlanságát növelő tényezőként funkcionálhatnak. Azt is érdemes számba venni, hogy a hazai felsőoktatási intézmények tudományos, szakmai, szervezeti vonatkozásban és gazdaságilag, infrastrukturálisan is differenciált mintázatot mutatnak. Két nagyon markáns különbség van a felvételi szempontok tekintetében az intézmények között. Azok az egyetemek, ahol kevés a jelentkező hallgató – sok ilyen intézmény van –, azok abban érdekeltek, hogy mindenkit, akit csak lehet, fel tudjanak venni. Ezek az intézmények az ezredfordulót követő felsőoktatási expanzió idején már érvényesült „nyitott kapuk” gyakorlatát kívánják visszaállítani. Teljesen más szempontokat képviselnek azoknál az egyetemeknél, képzéseknél, ahol nagy a túljelentkezés és nincs létszámprobléma. Ők abban érdekeltek, hogy a jó jelentkezők közül a lehető legjobbakat vegyék föl. Nehezen előre látható, hogy ez a két ellentétes érdek, illetve a köztes mezőben lévő intézményi szándékok miként jelennek meg a konkrét felsőoktatási szereplők szabályozásában. Mert az egyes döntéseket befolyásolhatják a fenntartói elvárások, földrajzi, települési tényezők és egyéb társadalmi körülmények. 

– Mi lesz ennek a következménye?

– Anélkül, hogy a részletekbe belemennénk, az én legnagyobb félelmem az, hogy a központi korlátok lebontása nem növeli-e meg a közoktatási intézmények közötti, már ma is meglévő szakadékszerű szintbeli különbségeket, és ezáltal kedvezőtlenül hatnak az oktatási rendszer esélyteremtő képességére, végső soron pedig a társadalompolitikára. 

– A többletpontok rendszerének átalakítása miatt megszűnik a felvételi követelményként előírt, kötelező emelt szintű érettségi rendszer is. Annak milyen hatása lehet, ha eltörlik a kötelező emelt szintű érettségit?

– Én már ’96-tól részt vettem a 2005-ben bevezetett érettségi fejlesztésben. A fejlesztési folyamatban egészen 2003-ig úgy volt, hogy aki tovább akar tanulni, annak emelt szintű vizsgát kell tenni. De akkor a Magyar Rektori Konferencia kérése nyomán, a minisztérium megváltoztatta korábbi álláspontját és a felsőoktatásba kerülés feltételei közül kikerült az emelt szintű vizsga kötelezettsége. A felsőoktatás expanziójának időszakában – összefüggésben a hallgatók után járó normatív finanszírozás rendszerével – az egyetemi szféra nem a szelekció érvényesítésében, hanem a létszámkertek feltöltésének figyelembe vételével javasolta és érte el a korábbi minisztériumi döntés felülvizsgálatát. A kötelező emelt szint a 2010-es évek folyamán vált a továbbtanulás feltételéül – megítélésem szerint helyesen. Mert az emelt szintű felkészítésben való részvétel arra alkalmas, hogy egy diák elmélyüljön valamilyen tudományterület ismereteiben. Ez pedig a meglátásom szerint felsőoktatásban való tanulás egyik szakmai feltétele. Tehát megítélésem, hogy nem eltörölni kellene az emelt szintű vizsgákat, hanem szélesíteni az elfogadható vizsgatárgyak körét. Azt is már többször megfontolásra ajánlottam, hogy a középiskolában elvégzett emelt szintű kurzusokat – a nemzetközi gyakorlathoz is illeszkedően – miként lehetne a felsőoktatásban kreditbeszámítással elfogadni. Az emelt szintű vizsga kötelezősége megszüntetésének legkedvezőtlenebb hatása – az egyetemi oktatás színvonalcsökkenése mellett – az lehet, hogy a csökkenni fog a középiskolai emelt szintű kurzusok kötelezősége, így további forráskivonás lehetőségét teremti meg az egyébként is alulfinanszírozott közoktatásban.

– Ennek a felvételi rendszer-átalakításnak mikor érezhetjük a hatását?

– Egy ilyen felvételi rendszerben minimum három-öt év, amire a hatásait megérezzük. Mondok egy példát. Amikor 2005-ben indult az akkor újnak mondott érettségi rendszer, akkor nem volt kötelező történelemből emelt szintű vizsgát tenni. Kevesen is választották, körülbelül 5 ezren. Amikor aztán kiderült, hogy az emelt szintűvel biztosabban be lehet jutni az egyetemre, a következő évben a szám felugrott 10 ezerre. A szám a későbbi évek során 6-7 ezer körül stabilizálódott. Mindig van egy ingamozgás a bejelentett változtatások nyomán. A következő hónapok kérdése lesz, hogy mit fognak lépni az egyetemek, a szabadon felhasználható 100 pontot mire fogják fordítani. Másrészt, hogy milyen mozgásokat indukál az oktatás irányítása a keretszámok meghatározásával. Ezzel összefüggésben az alapítványi fenntartású felsőoktatási intézményektől milyen képzéseket rendel majd meg az állam. Látni kell, hogy az oktatás egy komplex rendszer, egy-két elemének változtatása széles körű következménnyel járhat. Az én feltételezésem szerint sokkal jobb lett volna előbb egy kisebb mintán kipróbálni és felmérni a lehetséges hatásokat, és azok alapján meghozni az egész rendszert érintő változtatásokat. Miként az egyszerű iparos emberek azt szokták mondani. „előbb mérünk, aztán vágunk”. De az is lehet, hogy a felgyorsult világ nyomán, ez a klasszikusnak tartott bölcsesség már kiment a divatból.