Karácsony előtt néhány nappal küldték el polgári engedetlenség miatt a 14. tanárt
A Publicus Intézet felmérése szerint a magyarországi felnőtt lakosság 80 százaléka egyáltalán nem, további három százalékuk inkább nem ért egyet azzal, hogy szeptemberben és novemberben összesen tizenhárom pedagógust bocsátottak el fővárosi gimnáziumokból, amiért polgári engedetlenségben vettek részt. Pedig akkor még nem is volt meg a tizennegyedik. A sorban első vidéki pedagógust négy nappal karácsony előtt „tették lapátra”.
A Pécsi Művészeti Szakgimnázium dráma szakos tanárának azonnali hatállyal mondtak fel. Munkaviszonyát állítólag azért szüntették meg, mert túl sok alkalommal vett rész a polgári engedetlenségi akciókban.
Nagy Erzsébet, a PDSZ országos választmányának ügyvivője – nem mellesleg pécsi lakos – elmondta, személyesen ismeri Tölgyfa Gergelyt, találkozott is vele. Nagyon furcsa kirúgás volt ez, hiszen a dráma szakos tanárnak két-három napja volt addig, hogy a próbaideje lejárjon. Azonnali hatállyal, indoklás nélkül bocsátották el, mert próbaidő alatt állítólag nem lehet ilyen akcióban részt venni. Az intézményvezetés viszont erősen tiltakozik az ellen, hogy ez az ő ötletük lett volna. Ha viszont a próbaidő alatt ezt a tankerületi központ igazgatója egyedül meglépte, az szabálytalan, mert próbaidő alatt a tankerületi központ egyedül csak a rendkívüli felmentésről dönthet. Ez a „kirúgás” azonban más, mint a többi 13 polgári engedetlenség miatt elbocsátott pedagógus esete, könnyen lehet, hogy jogi visszaélés is fellelhető benne.
Nagy Erzsébet reméli, hogy a tanár ügyvéd segítségét kéri. Ha gondolja, a PDSZ-hez fordulhat ez ügyben, de a TASZ-hoz, a Magyar Helsinki Bizottsághoz, vagy épp az ÜDÉ-hez, az Ügyvédekkel a Demokratikus Jogállamért Egyesülethez is. Bárhová fordul, jó úton jár, hiszen mindannyian összedolgoznak ezekben az ügyekben, mert mindannyian érdekeltek abban, hogy a per eredményes legyen.
Természetesen a szakma azonnal reagált a kirúgás hírére. A Pécsi Művészeti Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum alulírott tanárai közölték, hogy folytatják a december 5-én megkezdett határozatlan idejű polgári engedetlenséget, egyúttal kérik az egyenlő bánásmódot. Ezt a közleményt aláírta Bosák Levente – intézményvezető-helyettes, a 10. B osztályfőnöke, történelem és magyar szakos tanár, teljes állás – a polgári engedetlenséget érintő órák száma: 30; Herczeg Adrienn – a színészképzés 14. évfolyamának osztályfőnöke, színjáték, színészmesterség, vers-és prózamondó szakos tanár, teljes állás – a polgári engedetlenséget érintő órák száma: 56; Józsa Richárd – színjáték, színészmesterség, vers-és prózamondó szakos tanár, félállás (próbaidő) – a polgári engedetlenséget érintő órák száma: 32; Rumann Gábor – filmelmélet és filmtörténet szakos tanár, óraadó – a polgári engedetlenséget érintő órák száma: 14; Spanicsek Valentina – a 12. C osztályfőnöke, kreatív mozgás tanár – a polgári engedetlenséget érintő órák száma: 43.
Mindemellett a Tanítanék Mozgalom petíciót indított, amelyben azt kérdezik: milyen dolog az ünnepek előtt néhány nappal, közvetlenül a téli szünet kezdete előtt kirúgni egy tanárt csak azért, mert kiállt magáért? „Nem engedhetjük, hogy ilyen embertelen döntéshozók döntsenek a sorsunkról! Mondjanak le!” Írd alá a petíciónkat, ha egyetértesz velünk: https://a.tanitanek.info/forms/maruzsa-mondjon-le/. Mindehhez még hozzáteszik azt is: „látszik, hogy nem ért minket a kormány! Folytatni fogjuk az ellenállást januártól, és addig nem állunk meg, amíg el nem fogadják a követeléseinket!”
Mindehhez egy hozzászóló annyit írt egy Facebook-posztban: „Azért azt említsük meg, hogy 75 175 általános iskolai, 33 478 gimnáziumi, technikumi és szakmunkásképzőben dolgozó pedagógus és 30 957 óvodapedagógus volt Magyarországon a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint. Tehát nagyjából 130 ezer. Ebből 14 tanár egyáltalán nem sok, sőt…”
Nagy Erzsébet azt mondja erre, ez igaz. Eddig úgy vélték, ha egy intézményben sokan, vagy mindenki beleáll a polgári engedetlenségbe, sztrájkba, akkor az a kirúgások szempontjából nem olyan veszélyes. Ez a tavaszi időszakban így is volt, hiszen nagyon sokan tiltakoztak ily módon, és annak nem lett munkajogi következménye. Aztán Pintér Sándor nekiállt a „tizedelésnek”, most random kiválogatnak embereket, és őket látványosan elküldik. Ezzel tulajdonképpen példát statuálnak, hogy utána mindenki féljen, tartson attól, esetleg ő lesz a következő, vagy beindul egy kirúgási hullám. Hiszen az is érdekes, hogy vannak időszakok, amikor úgy tűnik, minden következmény nélkül lehet engedetlenkedni, aztán Tölgyfa Gergőt hirtelen kirúgják. Erre mondta a PDSZ, hogy Pintér Sándor szintet lépett. Lehet azonban, hogy ez csak olaj lesz a tűzre, mert ezeknek az elbocsátásoknak mind a két hatása egyszerre jelenik meg. Vannak olyan intézmények, ahol elkezdenek félni, és vannak olyanok is, ahol ezek után még inkább még inkább beleállnak az engedetlenségbe. Ez az egzisztenciális körülményektől is függ. Vannak olyan szakok, amelyek birtokában nem kell attól félni, hogy valaki nem tud elhelyezkedni, de egy kisebb településen ugyanakkor viszonylag szűkek az elhelyezkedési lehetőségek.