Karácsony Gergely a Fővárosi Közgyűlés elé terjeszti a MOB és a MPB felkérését

HírKlikk 2024. október 24. 19:50 2024. okt. 24. 19:50

A Fővárosi Közgyűlés elé terjeszti Karácsony Gergely főpolgármester a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) és a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) azon csütörtöki felkérését, hogy a fővárosi önkormányzat vegyen részt egy majdani budapesti olimpia megrendezésére irányuló gondolkodásban.

Karácsony Gergely csütörtökön a Facebook-oldalán azt írta: azt javasolja majd a Fővárosi Közgyűlésnek, hogy a főpolgármester és a frakciók vezetői együtt vegyenek részt a Magyar Olimpiai Bizottsággal való közös gondolkodásban.

"Az álláspontom világos: újabb jelentős sportlétesítményekre nincs szüksége a városnak, de minden olyan lehetőséget érdemben és konstruktívan kell megvizsgálni, ami a budapesti közterületek és közlekedés megújítását, a lakhatási válság enyhítését szolgálja" – fogalmazott a főpolgármester.

Hozzátette: abban is egyértelmű a véleménye, hogy az olimpiarendezés feltételeinek ismeretében a budapestieket meg kell kérdezni majd arról, hogy szeretnének-e a városban olimpiát.

Ahhoz viszont, hogy eljuthassunk idáig, az szükséges, hogy a város megválasztott képviselői részt vegyenek a tervek kidolgozásában. Erre fogom kérni őket a Fővárosi Közgyűlés jövő heti ülésén – írta Karácsony Gergely, aki közölte azt is: a közgyűlés ülésére meghívta Gyulay Zsoltot, a MOB elnökét, valamint Szabó Lászlót, az MPB elnökét.

Forrás: MTI


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom