Karácsony Gergely: felkészülten várja a főváros a Duna budapesti tetőzését

HírKlikk 2024. szeptember 17. 16:40 2024. szept. 17. 16:40

A Duna budapesti tetőzését a főváros felkészülten várja, csütörtök délre minden árvízvédelmi munkálattal elkészülnek a szakemberek – közölte a főpolgármester a Facebook-oldalán közzétett videóban, kedden.

Karácsony Gergely elmondta, hogy három területen zajlanak kiemelt árvízvédelmi beruházások. Az egyik terület a III. kerületben a Nánási-Királyok útja, ahol több kilométer hosszan agyaggátat építenek a meglévő földgát megerősítése érdekében.

A védekezés másik kiemelt pontja a Margitsziget, ahol 800 ezer homokzsákot töltenek meg gépi erővel – ismertette. Emlékeztetett rá, hogy a szigetet a Margit híd felől már lezárták és valószínűleg a napokban az Árpád híd felőli oldalról is lezárják.

A Margitszigeten lévő szálloda működését biztosítják – jegyezte meg.

A Dagály Termálfürdő, Strandfürdő és Uszoda környékén szerdán mobilgátat építenek – ismertette a harmadik kiemelt védekezési beruházást a főpolgármester.

Arról is tájékoztatást adott, hogy a Hajógyári-szigetre vezető hidakat lezárják és az áramot lekapcsolják a szigeten.

Kitért arra is, hogy a fővárosi vízszolgáltatás biztosítása érdekében fokozott figyelemmel ellenőrzik a kutakat.

Elmondta, hogy a közösségi közlekedést is érinti az árvíz, elsősorban a Duna mellett közlekedő villamosok közlekedésében kell fennakadásokra számítani.

Karácsony Gergely köszönetét fejezte ki az árvízi védekezésben résztvevőknek, illetve ismételten felhívta a figyelmet arra, hogy a folyó erős sodrása miatt csak óvatosan nézzék meg az emberek az áradó Dunát.

Forrás: MTI


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom