„Karácsonyi csoda” – csak az ünnepek után küldi el dolgozóit a Volkswagen

HírKlikk 2024. december 21. 16:35 2024. dec. 21. 16:35

A Volkswagen bejelentette, hogy költségeik csökkentésére, a zsugorodó európai piac okozta gazdasági nehézségek leküzdésére a következő időszakban több mint 35 ezer embert bocsátanak el, munkahelyeket- és kapacitásokat építenek le. A drasztikus lépést azzal indokolják, hogy a gazdasági nehézségek közepette a német autógyártónak fel kell vennie a versenyt az olcsóbb kínai riválisokkal, miközben gyengül az európai kereslet, és az elektromos autók piaca sem nő.

Az Európában eleddig vezetőnek számító autógyártó óriás pénteken megállapodást kötött a szakszervezetekkel hosszú, 70 órát is meghaladó tárgyalássorozat után, amelynek eredménye a tulajdonosok, a cégvezetés szempontjából, hogy elkerülik a tömeges munkabeszüntetéseket – írta a Népszava.

A megállapodást ennek ellenére a szakszervezeti vezetők „karácsonyi csodaként” üdvözölték a cég 87 éves történetének leghosszabb tárgyalásának eredményét, amelynek alapján „nem lesz azonnali telephelybezárás, elbocsátás vagy bércsökkentés”

A Volkswagen szeptember óta tárgyal a szakszervezetekkel az ahhoz szükséges lépésekről, hogy felvehessék a versenyt az olcsóbb kínai riválisokkal, miközben gyengül az európai kereslet, és az elektromos autók piaca sem nő, elterjedésük a vártnál lassúbb.

A Reuters hírügynökség emlékeztetett arra, hogy a Volkswagen csaknem százezer dolgozója novemberben már kétszer is sztrájkolt, a drasztikus leépítések akkor még csak elképzelései, tervei ellen. 

Az intézkedéssorozattól éves szinten 15 milliárd euró megtakarítást remélnek, a drezdai üzeme és az osnabrücki telephely újrahasznosításával egy időben a termelés egy részét Mexikóba helyeznék át.

Forrás: Népszava


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom