Katona Tamás: a 25 éven aluli mintegy 32 ezer fiatal több mint fele első munkahelyet se talál
Miközben a kormány abban bízik, hogy a 25 év alattiak munkavállalási kedvének jókora lökést adhat a 2022. január 1-jétől bevezetendő szja-mentesség, a helyzet korántsem olyan rózsás, mint ahogy gondolják. Az elmúlt tíz évben ugyan 18-ról 29 százalékra nőtt a 14 és 25 év közötti fiatalok foglalkoztatottsága, de július végén a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint nyilvántartott 261 800 álláskereső 12,7 százaléka 25 éven aluli volt, és a körülbelül 32 ezer fiatal 61,6 százaléka első munkahelyét kereste, mint Katona Tamás közgazdász, egyetemi tanár, korábbi pénzügyi államtitkár beszélgetésünk során megjegyezte: reménytelenül.
– Miért reménytelenül?
– Úgy értettem, annyiban reménytelen, hogy még első munkahelyet se találtak.
– Egyébként a 12,7 százaléknyi 25 éven aluli munkanélküli soknak számít?
– Nem kevés. Az alapvető probléma az, hogy 16 évre leszállították a tankötelezettségi korhatárt, és ezért egyre több fiatal kerül ki úgy a tanköteles korból, hogy még a nyolc általánosa sincs meg. De ma már az is probléma, ha papíron ugyan éppen megvan a nyolc általánosa, de nincs szakképzettsége. Ahhoz, hogy valaki az európai munkaerőpiacon tartósan jelen legyen, két feltételt kell tudni teljesíteni, érettségi meg szakképzettség kell. Ezeknek a fiataloknak egyik, vagy mindkettő hiányzik.
– Hiller István volt oktatási és kulturális miniszter azt mondta, 2012 óta, amikor a kormány 18-ról leszállította 16 évre a tankötelezettségi korhatárt, mintegy 80 ezer magyar fiatal hagyta abba a tanulmányait, és ők a jövő közmunkásai, a közösség eltartottjai lesznek Egy részük már szerepel abban, az ön által készített kimutatásban, amelyből a számokat idéztem?
– Természetesen.
– Milyen terhet jelent a gazdaság számára, hogy ekkora tömegű fiatal kerül ki a munkaerőpiacra végzettség és szakma nélkül?
– Én nem is onnan közelíteném meg, hogy milyen terhet jelent a gazdaságnak, hanem, hogy milyen terhet jelent a számukra? Nem tudnak elhelyezkedni, és évtizedekig kínlódhatnak, ha nem sikerül fölzárkóztatni őket. Hosszabb távon természetesen terhet jelent a társadalomnak, mert nincs olyan munkaerejük, olyan szaktudásuk, amivel elhelyezkedhetnének. Ez az a tömeg, amelyik mindig csak alkalmi munkákból fog élni.
– A társadalomnak pedig kötelessége lesz róluk gondoskodni, ugye?
– Hát persze. De előbb-utóbb még nagyobb probléma is lesz, mert ők azok, akik tovább örökítik majd a szegénységet. Ez sajnos a társadalmi mobilitásnak az egyik jellegzetessége. Az adatokból pedig az látszik, hogy az elmúlt évtizedben amúgy is lelassult nálunk a társadalmi mobilitás, ahogy az is, hogy általában a legalsó réteg mindig újratermeli önmagát. A segédmunkás gyerekéből segédmunkás lesz. Igaz, ez európai szintű probléma, de ezt mi még megtetéztük a tankötelezettségi korhatár leszállításával is.
– Mit lehet kezdeni egy ekkora tömeggel?
– Meg kell oldani a tanításukat. Olyan ifjúsági képzésben kell őket részesíteni, olyan kvázi felnőttképzésbe kell őket bevonni, ahol az elmaradt ismereteket megszerezhetik, ahol képzettséget szerezhetnek. Motiválni kell őket, és olyan körülményeket teremteni a számukra, hogy tanuljanak. A probléma az, hogy a közoktatásban az öröklött hátrányok ma növekednek. Nagyon sok vizsgálat kimutatta, hogy a hat évesek és a felsősök között a társadalmi különbségekből adódó hátrányok a nyolcadik osztály végére nem csökkennek, hanem nőnek.
– Viszont a felsőfokú végzettségűek hét százalékot képviseltek a munkanélküliek között…
– Igen, a felsőfokú végzettségűek munkanélküliségi mutatója mindig egy számjegyű, öt-hét százalék között szokott lenni.
– Az ön összegzése szerint a középfokú végzettségűek az álláskeresők 52,1százalékát teszik ki. Közülük 26,4 százalék végzett szakközépiskolát, 48,7 szakiskolát vagy szakmunkásképzőt, 4,4 százalék technikumot, míg 20,5 százalék gimnáziumot. A kormánynak kitűzött célja volt, hogy a fiatalok elsősorban valamilyen szakmát tanuljanak. Az hogy lehet, hogy az álláskeresők közel fele szakiskolát vagy szakmunkásképzőt végzett, és mégsem tud elhelyezkedni?
– Úgy, hogy változnak a szakmák. Van, akinek olyan képzettsége, olyan szakmunkás bizonyítványa van, amire nincs igény. A gond az, hogy nálunk a fiatalok viszonylag gyenge alapképzettséggel mennek a szakmunkásképző intézményekbe, és így szereznek valamilyen szakmunkásképző bizonyítványt. Erre mondja mindig Parragh László, az MKIK elnöke, az a lényeg, hogy szakmát szerezzenek. Magyarul tanoncok lesznek. Ma a világban egész más a tendencia, egyrészt megfelelően erős alapképzést kell adni, aztán szakmát úgy, hogy a szakmunkás végzettségű személy képes legyen egy másik szakmára váltani. Csak a példa kedvéért mondom, aki megszerzett egy lakatos képzettséget, és kalapácsot meg satut használt, az egyik napról a másikra nem tud beülni az elektronikai iparba. Alacsony a képzettsége. Ezért nem tud elhelyezkedni. Ezért nagy baj az is, hogy a diplomások között az elmúlt tíz évben csökkent a 40 éven aluliak aránya. Ez is az alacsony képzettség egyik forrása. Pont szembemegyünk az Európai Unió általános gyakorlatával.
– Mit kellene ehelyett csinálni?
– Átalakítani a közoktatást. Magasabb színvonalra kellene emelni, és ezzel eleve lehetővé tenni azt, hogy a társadalmi különbségek a lehetőség szerint csökkenjenek. Észak-Európában a közoktatás egyik kitüntetett feladata, hogy csökkentse az örökölt hátrányokat. Nálunk pedig növekszenek az örökölt hátrányok. Olyan szakképzési rendszer kellene, ami nem nyolc, hanem minimum tíz osztályra épít, és olyan képesítést ad, amivel később váltani tud az, aki megszerezte. Megkérdezem, ha valaki 18 évesen elkezd dolgozni, és mondjuk 65 évesen mehet nyugdíjba, a közben eltelt idő alatt hányszor változik meg a gazdaság szerkezete? Nem lehet már arra gondolni, abban bízni, hogy egy ember több mint negyven évig ugyanazzal a szakmával sikerrel tud dolgozni.
