Keményebb intézkedésekkel talán nyugodtabbá lehetett volna tenni az ünnepeket

NVZS 2021. november 19. 15:25 2021. nov. 19. 15:25

„Elkésett, nem eléggé kemény intézkedéseket hozott a kormány, ezzel azt kockáztatta, hogy viszonylag nyugalomban telhessenek az év végi ünnepek – az osztrákok pont azért szigorítottak, hogy a járvány csúcsa az év végi ünnepekre lecsengjen” – adott gyorsértékelést a kormány által tegnap hozott szigorításokról Falus Ferenc. Jelen helyzetben a magyarországi lépések hatása olyan lesz, mint halottnak a csók. A korábbi országos tiszti főorvos szerint az egészségügyi dolgozók számára elrendelt felmondási tilalomnak borzasztó hatásai lesznek. A hétfőn kezdődő oltási akcióhét kapcsán felhívta a figyelmet a legszigorúbb távolságtartás és maszkviselés betartására, ellenkező esetben – mint mondta – rengetegen megfertőződhetnek.

Mint a Hírklikk is beszámolt róla, mára virradóra a Magyar Közlönyben közzétették a kormány által hozott szigorító részletszabályait. Ennek értelmében:

  • az egészségügyi intézmények és a tömegközlekedés mellett, szombattól ismét maszkot kell viselni zárt terekben: üzletekben, bevásárlóközpontokban, postákon, ügyfélszolgálatokon, színházakban, mozikban, múzeumokban és sportrendezvényeken;
  • az ott dolgozóknak kötelező a maszk viselése: beltéri kulturális és egyéb rendezvényeken, edzőtermekben, uszodákban, fürdőkben, vendéglátó üzletekben;
  • helyi munkáltatói döntés alapján kell vagy nem maszkot viselni: bölcsődékben, óvodákban, iskolákban;
  • harmadik oltás: kötelező az egészségügyi dolgozók, valamint a Miniszterelnöki Kormányirodán, a Miniszterelnöki Kabinetirodán és a Miniszterelnökségen foglalkoztatottak számára; miniszteri döntés alapján lehet kötelező a tárcáknál;
  • az egészségügyi dolgozók nem szüntethetik meg jogviszonyukat a veszélyhelyzet ideje alatt.

Ezek – az első látásra sem túlságosan szigorú – szabályok egy egyre romló járványügyi helyzetben léptek hatályba. A legfrissebb hivatalos adatok szerint 11 289 új fertőzöttet igazoltak az elmúlt 24 órában, ezzel a járvány kezdete óta már csaknem egymillióra nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 135 ember, velük együtt a Covid-halottak nyilvántartott számra 32 780. 

A valós helyzet rosszabb lehet

A valós helyzet a hivatalos adatoknál azonban rosszabb lehet, már ami a koronavírus által megfertőződöttek számát illeti. Az amerikai Institute for Health Metrics and Evaluation (IHME) – amelynek modellszámításokon alapuló előrejelzései és megállapításai, eddig legalábbis, rendre bejöttek – november 4-én, a magyar helyzetről kiadott eddigi legfrissebb elemzésében azt írta, hogy becslésük szerint a magyar lakosság 52 (!) százaléka fertőződött eddig meg. Az IHME egyébként ma már azzal számol, hogy igazán december elején fog bedurvulni nálunk a helyzet, ahonnan kezdve egészen január elejéig meredeken romlik a halálozási mutató, majd azután csak enyhén emelkedően, de február elejéig továbbra is romlani fog, hogy utána stagnáljon. Március elsejéig  áll rendelkezésre tőlük előrejelzés (amit egyébként folyamatosan korrigálnak a tényadatok alakulását alapul véve). Akkorra  – a modellszámításuk szerint – maszkhasználat mellett is 41 600 Covid-halott lehet Magyarországon (azaz további kilencezer ember halhat meg).

És akkor nem szóltunk azokról, akik nem közvetlenül, „csak” közvetetten a járvány miatt hunynak el idő előtt, az elmaradt diagnózisok, az időben kitolt kezelések, stb. miatt. Falus szerint már most látni, hogy a pandémia milyen pluszhalálozásokat eredményez közvetetten. És persze az átlagéletkor csökkenése is sokatmondó. Egy év késéssel mindezeket a statisztika pontosan meg fogja mutatni.

Az osztrák példa 

Mindezek fényében, vajon mire lesznek elegendőek a most eldöntött korlátozó intézkedések? – kérdeztük Falus Ferenctől. „Semmire, ez most olyan, mint a halottnak a csók” – szögezte le, meg is magyarázva, miért gondolja így. Mint kifejtette: borzasztóan elkéstek a szigorításokkal, nem most, hanem két hónappal ezelőtt, de akár már augusztusban lépni kellett volna. Sokkal korábban kellett volna például előírni a kötelező maszkviselést.

Falus az osztrákokkal példálózott, rámutatva Ausztriában a kormány pont azért szigorított már korábban, hogy a járvány csúcsa az év végi ünnepekre lecsengjen. 

Beszélgetésünk idején egyébként még nem volt ismert – azóta érkezett a hír –, hogy milyen drákói szigort vezet be az osztrák kormány azután, hogy már eddig is a Magyarországon holnaptól érvényes korlátozásoknál sokkal keményebb lépéseket tettek már napokkal ezelőtt. A szomszédos országot hétfőtől gyakorlatilag teljesen lezárják, korlátozzák a ki- és beutazásokat, boltbezárások lesznek és februártól bevezetik a kötelező védőoltást. 

Újabb dráma jöhet az egészségügyben a járvány után

Ami a további, holnaptól hatályos magyarországi intézkedéseket illeti. Az is elkésett, hogy csak most válik kötelezővé a harmadik oltás az egészségügyben dolgozók számra – mondta Falus. A maga részéről már augusztus közepe óta mondogatja, hogy már akkor el kellett volna kezdeni a harmadik oltás beadását, mégpedig elsőként az egészségügyi dolgozókat kellett volna beoltani. És persze kidolgozott oltási terv mentén kellett volna haladni előre, de akkor nem volt oltási tervük. Falus mindenesetre azt örvendetesnek tartja, hogy van elegendő vakcina – erről egyébként Orbán Viktor is beszélt ma –, ez minden bizonnyal elég hosszú időre elegendő lesz majd.

Felmondási hullám követheti a tilalmat

Az egészségügyben elrendelt felmondási tilalomról Falus a következőképpen fogalmazott: „ez nagyon nagy baj, ugyanis azt jelenti, hogy a járványhullám lecsengése után borzasztó nagy felmondási hullám seper majd végig az ágazaton, ugyanis a dolgozók harmadszor már nem fogják megkockáztatni, hogy korlátozzák a felmondási lehetőségüket”. Az első ilyen tilalom megszűnte után is sokan elhagyták az egészségügyet – habár pontos adatokat nem tesznek közzé, de minden valószínűség szerint ma kevesebb az egészségügyi dolgozó, mint volt a járvány előtt. A mostani felmondási tilalom évekre meghatározza azt is, hogy a pályaválasztás során kevesebben fogják választani az egészségügyet – fogalmazott a korábbi országos tiszti főorvos. 

Az oltási akcióhét veszélyeket is rejt 

A hétfőn induló oltási akcióhetet Falus hihetetlenül veszélyesnek tartja, miután nagyon is elképzelhető módon, sokan nem fogják a legszigorúbban betartani a távolságtartást és a maszkviselést. Ha pedig így lesz, akkor igen sokan éppen az oltakozás közben fognak megfertőződni. Ugyanis a pozitivitási arány jelenleg masszívan 20 és 30 százalék között ingadozik, ami annyit jelent, hogy egy adott közösségben egy-tíz százalék között van a vírushordozók száma (függően a résztvevőktől). Így túlságosan nagy a kockázat azon harmadik oltást felvevők számára is, akik hat hónapnál régebben lettek beoltva. A Deltával szemben, ez gyakorlatilag semmilyen védelmet nem jelent, olyan, mintha nem is lennének beoltva, merthogy a vírus olyan gyorsan szaporodik, hogy a T-sejtes védekezés be sem tud indulni.