Kényes pénzügyeink: infláció és hitelmoratórium

– Minek higgyünk, a szemünknek, vagy a hivatalos jelentéseknek? – tettük fel a kérdést Katona Tamás közgazdász professzornak, a KSH korábbi elnökének. 

– Nyilvánvaló, hogy a kormánypárt szavazói éppen úgy érzik az áremelkedést, mint bárki más – fejtette ki a professzor, és hozzátette, – A válasz mindig attól függ, ki és hogyan teszi fel a kérdést. Amikor azt kérdezik, egy embertől, mennyire van megelégedve a kormánnyal, akkor a Fidesz szavazói nyilvánvalóan elégedett választ adnak, a többiek pedig az ellenkezőjét. Az elmúlt évtizedben Orbán Viktor elérte, hogy az őt támogatók csak rá figyelnek, azt tekintik cáfolhatatlan ténynek, amit ő kijelent. Hogy a személyes életükben, a hétköznapokban mit tapasztalnak? Hajlamosak azt gondolni, hogy az ország többi polgára biztosan úgy érzi, hogy a drágulás a jelentéseknek megfelelő korlátok között van, legfeljebb ő maga lóg ki a sorból.

– Amikor egy átlagos családnak be kell osztania a havi jövedelmét, azzal szembesül, hogy minden hónapban nehezebben fér bele a költségkeretekbe. Ez sem elég figyelmeztető?

– Ennek leginkább a nyugdíjasok vannak kitéve. Igaz, hogy a Központi Statisztikai Hivatal most is számolja az úgynevezett nyugdíjas fogyasztói kosár áralakulását, de a statisztika módszertanából következik, hogy ennek a számai mindig a két évvel korábbi háztartás-statisztika adataira támaszkodnak.

– Ez meglehetősen félrevezetőnek tűnik.

– Csak látszólag az, de nem lehet mást tenni. Az év közben begyűjtött adatokat csak a következő esztendőben dolgozzák fel, ezért csak az azt követő évben alkalmasak bizonyos következtetések levonására. Mivel mindig a korábbi két év számaiból indulnak ki, ezek kiegyenlítődnek, a tapasztalatok szerint egy-két-három év alatt nem változik annyira a fogyasztási szerkezet, hogy az torzítaná a következtetéseket.

– A pandémia egy éve rendkívüli változásokat hozott a fogyasztásban is. Nem indokolna ez rendkívüli statisztikai megközelítést?

– Az tény, hogy a járvány miatt gyökeresen megváltozott a fogyasztásunk, a kosárban jelentősen megemelkedett az élelmiszerek aránya. A gazdaság takarékon működött, az emberek jószerével csak élelmiszerekre költöttek, míg más kiadások elmaradtak. Olyan mértékben csökkent a családok jövedelme, ami ezt kikényszerítette. 

– Ebben a helyzetben hitelesnek tekinthetők a korábban alkalmazott statisztikai módszerek? 

– Ezt a bizonytalanságot a szakma is érzékeli, amit még tetéz az is, hogy a KSH egyre kevésbé tartja magát az európai statisztikai etikai kódex előírásaihoz, mert év közben is változtat bizonyos módszereken. Ebben a hónapban például megváltoztatta a maginfláció számítási módszerét és kihagyta belőle a szeszes italokat és dohányárukat.

– Amelyeknek köztudottan nagyon megemelkedett az áruk.

– Pontosan. A maginfláció 3,9  százalék volt márciusban és ezzel 3,1 százalékra csökkent áprilisban. Tavaly év közben a halandósági számok kimutatási elveit módosította. Hogy az elején feltett kérdésre visszautaljak: aki csak a hivatalosan bejelentett számoknak hisz, vagy vakon elfogadja a kormány helyzetjelentését, vagy a saját tapasztalatai alapján kénytelen kételkedni azokban. 

– Az infláció alakulása így vagy úgy, de mindenkit érint, míg a hitelmoratórium újabb meghosszabbítása az elmúlt hónapokban fizetésképtelenné vált családoknak egy újabb csapdát jelenthet. Vannak, akik egy második „devizahitel-válságot” emlegetnek. 

– A kettőt nem lehet egy lapon emlegetni. A devizahitelek megemelkedése miatt sokan elveszíthették az otthonukat, a hitelmoratórium a törlesztés végösszegét emelheti meg. A kormány most megint arról döntött, hogy a nyár végéig meghosszabbítják a hitelmoratóriumot, amelynek Orbán Viktor szerint két nagy kedvezményezettje a háztartások és a vállalkozások. A pénzügyi szféra erről másként gondolkodik, de a választások előtt – megszokhattuk – a miniszterelnök sajátos szemszögből, mindenféle szakmai megfontolást elutasítva látja a dolgokat. Ő úgy gondolja, hogy amit a bankok és a bankszövetség erről gondol, az elfogadhatatlan, ezért augusztus végéig kitolta a moratóriumot. 

– Valamit kétségtelenül kell tenni, de ez az egyetlen helyes döntés?

– A bankoknak feltétlenül le kellene ülniük egyeztetni a teendőket azokkal az ügyfelekkel, akik átmenetileg nem tudják törleszteni a tartozásukat. Személyre szabottan el kellene mondani az adósaiknak, mi a következménye a moratóriumnak, mert feltételezem, sokan vannak, akik csak azt látják, hogy ma több pénz marad a zsebükben. Komoly döntésről van szó, alapos mérlegelés szükséges hozzá. Hiába beszél a miniszterelnök segítségről, a „háztartások kedvezményéről”, a családoknak nem ilyen támogatásra lett volna szükségük, hanem a konkrét jövedelem-kiesés pótlása jelentett volna segítséget. 

– Egy esetleges jövő évi kormányváltás során nem lesz dolguk a pártoknak a hitelmoratórium okozta károk következményeinek felszámolásával?

– Ezt a helyzetet egészen biztosan át kell majd gondolnia az új kormánynak, mint ahogyan a jelenlegi lakáspolitika minden más elemét is. Olyanok kapnak most jelentős lakástámogatást, akik valójában nincsenek is rászorulva. Megkockáztatom: csak azokat támogatják, akiknek erre nincs is szükségük. Az európai nagyvárosokban 20-50 százalék a bérlakások aránya, nálunk nem éri el a 10, Budapesten 12 százalékot, és most éppen ezt is le akarják nullázni.