Kiderült, ki vette meg Göncz Árpád egykori házát

HírKlikk 2022. november 16. 04:00 2022. nov. 16. 04:00

Sokáig nem lehetett tudni, kié lett a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. által árverésen értékesített villa, ahol 2015-ös haláláig Göncz Árpád, volt köztársasági elnök lakott. Az állami vállalat a honlapján most közzétette a részleteket.

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) közzétette a honlapján, hogy mely cég vásárolta meg azt a Vérhalom téri villát, amelyben néhai Göncz Árpád köztársasági elnök és felesége is lakott (Budapest, II. kerület, Vérhalom tér 7/b szám alatt), valamint a villa mögött, a Pentelei Molnár utca 6.  alatti „iroda, raktár, garázs" besorolású ingatlant, összesen nettó 1,186 milliárd forintért – szúrta ki a Napi.hu.

A vevő a saját ingatlan üzemeltetésével és bérbe adásával, valamint adásvételével foglalkozó, budapesti székhelyű Flovestor Passage Kft., amellyel az MNV november 14-én kötött szerződést.

A Vérhalom téri kétszintes villáért októberben a 496,8 millió forint kikiáltási ár 833,8 millió forint végső árig ment fel. A nemzeti vagyonkezelő honlapjáról most az is kiderült, hogy a nyertes licitáló, a Flovestor Passage megvette a villa mögött álló, a Pentelei Molnár utca 6. szám alatt álló, az MNV nyilvántartása szerint „iroda, raktár, garázs" ingatlant is, áfa nélkül 352,7 millió forintért.

A Flovestor Passage Kft. többségi tulajdonosa a Nagy-Britanniában bejegyzett Flovestor Limited, amelynek jelentős befolyással rendelkező tagja Florian Wilhelm Albrecht (aki a cégadatok szerint egy monacói címmel rendelkező német), és aki a Flovestor Passage Kft. cégjegyzésre jogosult tagja is. A kft. egyik ügyvezetője a budapesti lakcímmel rendelkező Albrecht Benedikt Florian is, valamint a kft. kisebbségi tulajdonosa a szintén budapesti lakcímmel rendelkező Albrecht Lukász Flórian.

Forrás: Napi.hu


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom