Kiderült, ki volt az a magyar tiszt, aki ott ült a csádi diktátor katonai parádéján

HírKlikk 2025. december 3. 10:30 2025. dec. 3. 10:30

Giret Viktor alezredes, csádi katonai attasé volt az a magyar katonatiszt, aki részt vett a csádi elnök katonai parádéján – közölte HVG érdeklődésére a Szalay-Bobrocniczky Kristóf vezette Honvédelmi Minisztérium.

A VSquare és a Direkt36 újságírója, Panyi Szabolcs írta meg, hogy Mahamat Idriss Déby csádi diktátor katonai parádéján vett részt a magyar katonatiszt hétfőn. Az újságíró akkor megjegyezte, hogy a felvételek alapján jól látható, milyen az a csádi hadsereg, amelynek kiképzését és támogatását a magyar katonai misszió végezné. Csádnak például régóta egyik problémája a gyerekkatonaság; a parádén uniformisban felvonuló, feltűnően fiatal srácok remélhetőleg már betöltötték a 18. életévüket (vagy legalábbis nem szolgálnak még aktívan).

A hivatalosan Szabadság és Demokrácia Napjának nevezett nemzeti ünnepet Mahamat Idriss Déby elnök a klasszikus afrikai diktátorokra jellemző öltözékben és külsőségekkel ünnepelte. Az elnök a puccsal hatalomra került előző elnök fia; ő maga sem demokratikus úton jutott hatalomra. Csádot így gyakorlatilag 1991 óta egy diktátordinasztia irányítja. 

Tavaly januárban írta meg a Direkt36, hogy a csádi magyar katonai misszió előkészítésében Orbán Viktor miniszterelnök fia, Orbán Gáspár is részt vett. A minap pedig az derült ki, hogy miközben Magyarországon mentőshiány van, a Szijjártó Péter-féle Külgazdasági és Külügyminisztérium mentősöket is toboroz az országba a Hungary Helps program keretében.