Kínai rendőrök járőrözhetnek Magyarországon

HírKlikk 2024. február 21. 17:10 2024. feb. 21. 17:10

Meglehetősen szokatlan, hogy egy EU- és NATO-tag – Magyarország – biztonsági megállapodást kössön Kínával, azaz az ottani Kommunista Párttal. Márpedig a populista Orbán Viktor éppen erről írt alá szerződést a kínai közbiztonsági miniszterrel, ezen belül azt, hogy közös járőrök dolgoznak majd magyar földön. Ez ismét csak arra utal, hogy a magyar vezetés segíteni kíván, hogy Peking még jobban megvethesse a lábát Európában.

A kínai közbiztonsági miniszter előtte igen heves szócsatát vívott amerikai kollégájával, Budapesten viszont roppant szívélyes fogadtatásban részesült. Orbán fölöttébb szorgalmazza a kínai beruházásokat, mert ily módon kívánja ellensúlyozni az uniót.

Az egyezmény teljes szövege nem ismeretes, de a The Times szerint nagyon úgy fest, hogy ahhoz a modellhez igazodik, amelyet Szerbia dolgozott ki Kínával. Eszerint egyenruhás kínai rendőrök és szerb társaik közösen ellenőrzik azokat a helyeket, ahol nagy számban fordulnak meg kínai turisták, illetve üzletemberek.

Ezzel Olaszország is megpróbálkozott – ott él a földrészen a legnagyobb kínai közösség –, de letett róla, amikor kiderült, hogy a kontinensen titkos kínai rendőri hálózat működik és hírek szerint nyomást gyakorol az emigráns honfitársakra. Magyarországon is voltak ilyen esetek, de az Orbán-kormány hamar túltette magát a problémán.

Hompot Sebestyén, az Ázsiai Tanulmányok Közép-Európai Intézetétől mindenesetre érdekesnek minősíti, hogy miért éppen Budapest volt a kínai miniszter útjának első állomása. Szerinte ez egyben arra utal, hogy mindkét fél hajlandó volt elárulni a látogatást a világnak.