Kincses: az egészségügyi ellátás biztonsága kerülhet veszélybe, ha az orvosok nem írják alá az új szerződést

Kardos Ernő 2020. december 1. 18:51 2020. dec. 1. 18:51

Azt nagy sikernek tartja a Magyar Orvosi Kamara, hogy a kormánnyal való megállapodás révén, jelentősen emelkedhetnek a bérek az egészségügyben, továbbá megszűnhet a hálapénz intézménye – erősítette meg az ATV reggeli műsorában Kincses Gyula. A szakmai kamara elnöke azt is eredménynek tartja, hogy 44 napra sikerült csökkenteni a kirendelési időt. Viszont a másodállásokkal kapcsoltban vesztett az egészségügy, de talán az ország is, mert az egyezség elmaradása az egészségügyi ellátás biztonságát is veszélyezteti.

„Nem arról van szó, hogy az orvosok pénzéhesek, és ezért lenne átláthatatlanul kusza a másodállások rendszere. Sokkal inkább az egészségügy struktúrája alakult úgy, hogy csak a vállalkozói jogviszonyban dolgozó, tehát a „maszekoló” orvosokkal együtt képes az egészségügyi intézmény hálózata biztonságos ellátást nyújtani. A megállapodás érdekében, az orvosi kamara nem zárkózott volna el a másodállás megszüntetésétől, de először azt szerette volna tisztázni, hogy valójában hány vállalkozó orvosra van szükség a magyar egészségügyi rendszerben. Illetve tisztázni szerették volna, hogy mely területeken van szükség a másodállás fenntartására, majd azt követően akartak kialakítani egy tisztességes rendszert. Ezt azonban a kormány elutasította, s ragaszkodott a mellékállások megszüntetéséhez.  

Komáromi Zoltán háziorvos szerint a törvény elfogadói nincsenek tisztában azzal, hogy az utóbbi években az egészségügy működése alapvetően megváltozott. Ma a járóbeteg ellátás területén az orvosoknak lényegében nincs is „főállásuk”, hanem három-négy mellékállásuk van. A speciális szakmákban – mint az érsebészet, gyermeksebészet, szemészet – nincs annyi beteg, hogy főállású orvosokat foglalkoztassanak. Ezért az orvosok több rendelőben gyógyítanak. 

Ezen kívül, az orvosok csatlakoztak olyan magánszolgáltatókhoz, ahol sokkal többet keresnek, mint az állami rendelőkben. Ha dönteniük kell, akkor a magánszférát választják, s a közintézmények orvos nélkül maradhatnak – mondja Komáromi, aki megerősíti: az orvoshiány a nagy forgalmú állami intézményekben valóban veszélyeztetheti a betegellátás biztonságát.  

Komáromi abban bízik: a kamara a következő két hónapban még ráébresztheti az egészségügyi döntéshozókat, hogy a mellékállások megszüntetése veszélyes döntés. Ilyen durván belenyúlni az egészségügyi rendszerbe nem szabad, mert alapvetően nem a nagy kórházakon múlik a betegellátás, hanem a háziorvosi- és járóbeteg ellátáson.

Megjelent a kormányrendelet is az egészségügyi szolgálati jogviszonyról, a bérek növeléséről és a vészhelyzetben érvényes szabályokról. Miután azonban az egészségügyi kormányzat megnyugtatásul nem segítette az érintetteket a törvény értelmezésében, ezért az orvostársadalom saját szervezeteiben igyekszik a bonyolult szöveget megfejteni. Kincses Gyula azt már korábban is jelezte, hogy bizonyára sokan alá sem írják az új szerződéseket, ami azt jelentené, hogy ők távoznak a kórházakból. Ugyanis a korábbi, védettnek számító közalkalmazotti jogviszony megszűnik, s így egy biztonságot alig nyújtó alkalmazásba kerülhet az orvostársadalom. 

Mindenesetre a Magyar Orvosi Kamara segítséget nyújt a tagjainak, tehát korrekt módon elemzik a megjelent törvényt, és az előnyökkel-hátrányokkal együtt mutatják azt be. Így az orvostársadalom el tudja majd dönteni, vállalja-e az új feltételeket, amelyek között a jelentősen megemelt bér a leginkább vonzó tényező. Azt korábban sok orvos jelezte, hogy nem írja alá az új szerződését, közülük sokan külföldre mehetnek dolgozni. A törvény értelmében, február 26-ig mindenki mérlegelheti a feltételeket: Kincses szerint sok helyen – főleg vidéken – ez a folyamat tovább is elhúzódhat.

Komáromi úgy gondolja, hogy ha a kormány csökönyösen ragaszkodik a kihirdetett törvényhez, akkor tavasszal rendelőket kell majd bezárni. A betegek pedig megjelennek majd a kórházak, vagy a klinikák ambulanciáján, ahol az gyógyítás négyszer-ötször drágább, mint a jelenlegi járóbeteg ellátó rendszerben. 



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom