Kiszolgáltatottá teszik az orvosokat is

Németh Péter 2020. szeptember 29. 19:12 2020. szept. 29. 19:12

Tele van a város – gondolom, az egész ország – a kormány új közterületi reklámjaival. A hengereken az olvasható, hogy „Együtt újra sikerül”, azaz – ha mint a plakát sugallja – betartjuk a távolságot, maszkot viselünk és kezet mosunk, akkor legyőzzük a járványt. A szöveg szerényen azt üzeni: egyszer már legyőztük, azaz, a magyar kormány tavasszal, sikerrel birkózott meg a vírussal, Európa legjobbjai között voltunk. Másként, hogy alkalmazkodjunk a miniszterelnök szókészletéhez, megharcoltunk a kórral, és erősebbnek bizonyultunk.

Ne menjünk most abba bele, hogy ez ténylegesen így történt-e, és azt se firtassuk, hogy mennyi köze volt a magyar kormánynak ahhoz, hogy a Covid-19 első hulláma nálunk térdre ereszkedett, inkább örüljünk annak, hogy Magyarországon – mint ahogy a kelet-európai országok többségében – így történt. Ahhoz meg már hozzászokhattunk, hogy az Orbán vezette hadsereg – a vezénylő tábornok irányításával – sorra aratja győzelmeit. Hol a gazdaságot védi meg, hol az embereknél hagy rengeteg pénzt, hol pedig a járvánnyal harcol meg sikeresen.

Igen ám, de eljött a második hullám, és a mi országvezetőnk ezúttal rosszul tippelt; azt gondolta, hogy a járvány újabb rohama később érkezik. Ezért aztán előbb gondosan elment nyaralni az Adriai tengerhez – mint mások is a kormányából –, feltöltekezett D-vitaminnal, miközben a magyar emberek többségét a Balatonhoz irányította. De: ne sajnáljuk a sokat dolgozó kormányfőtől a tengeri pihenést, ráadásul nem is ezzel van a baj. Sokkal inkább azzal, hogy valójában erre a korán érkezett második hullámra nem sikerült felkészülni.

Nem állítjuk persze, hogy gondosabb tervezéssel ma kevesebb lenne a fertőzött az országban, azt azonban igen, hogy az arra kijelölt – és ki nem jelölt – kórházak, illetve az egészségügy dolgozói nagyobb szervezettséggel várták volna a vírus megerősödését.

Orbán ugyan mindenféle vezénylési tervről, és kiszámítható lépésekről nyilatkozott, a hírek az ellenkezőjéről szólnak. A minap például azzal hívták a szerkesztőségünket, hogy súlyos gondok, mondhatni káosz jellemzi a szegedi klinikát, és hasonló a helyzet Debrecenben. A minap pedig azzal fordultak hozzánk, hogy elmeséljék, milyen elképesztő módon hajtják végre azt a bizonyos vezénylési tervet.

Egy budapesti kórház orvosa számolt be arról, hogy hivatalosan ugyan csak néhány hétre helyezik őt át egy másik kórházba, valójában – mint megsúgták neki – márciusig ott kell majd dolgoznia, visszatérve pedig két hét karanténba kell majd vonulnia – saját szabadsága terhére. Talán az ilyen embertelen helyzetek is magyarázzák, hogy a kormány hirtelen 20 százalékos béremelést jelentett be, hozzátéve újra az elmaradhatatlan sikerpropagandát, azt tudniillik, hogy az elmúlt tíz esztendőben milyen hatalmas összegekkel fejlesztették az ágazatot. Igaz ugyan, hogy a személyes tapasztalataink ennek ellentmondanak, de az ilyesmi ezt a kormányt nem szokta zavarni; a kiskunhalasi kórházi fertőt is képes volt egy könnyű csőtörésre fogni.

Összességében, akár az egészségügyre, akár a gazdaságra gondolunk, újra az az érzése az embernek, hogy az Orbán-rezsim erősen hiszi, hogy meg lehet úszni a járványt, annak nem lesznek súlyos következményei, illetve a súlyos következményeket ki lehet magyarázni a kommunikációval, a propaganda-kormányzással. Tíz éve ez megy ebben az országban, tíz éve mindennél fontosabb a kampányokra, az önfényezésre költeni a közös pénzünket. Az úgynevezett nemzeti konzultációt – amelyet egyes házi politológusok már egyenesen a népszavazással azonosítanak – is erre fordították, olyan kérdéseket feltéve, amelyek a kormány korábbi politikáját erősítik, egyesélyes válaszokkal. Most meg azt olvassák ki belőle – már Müller Cecília is ezt hangoztatja –, hogy az emberek a konzultációval azt üzenték, hogy az országnak működnie kell. Hogy ez voltaképpen mit is jelent, nem tudhatjuk, tekintettel arra, hogy ilyen kérdés az íven egyáltalán nem szerepelt. De, hogy ne csak vaktölténnyel lövöldözzünk, ismételjük meg a konzultációs kérdéseket, íme:

1. A járvány újabb hulláma esetén Ön az alább javasolt intézkedések közül melyiket támogatná?

Kilenc intézkedés közül lehet választani, de több is megjelölhető:

– kijárási korlátozás bevezetése;

– távolságtartás elrendelése;

– maszkviselés elrendelése;

– országhatárok lezárása;

– oktatási intézmények bezárása;

– áttérés digitális oktatásra, rendezvények korlátozása;

– a 65 éven felüliek külön vásárlási sávjának fenntartása;

– a védekezéshez szükséges eszközök kivitelének korlátozása;

– ingyenes parkolás.

2. Ön egyetért-e azzal, hogy a járványügyi készültséget mindaddig fenn kell tartani az egészségügyben, amíg fennáll a járvány visszatérésének kockázata. (A másodiktól kezdve, a kérdésekhez csak IGEN és NEM válaszok jelölhetők meg.)

3. Ön szerint szükség van arra, hogy tovább erősítsük az idősotthonok járványügyi védelmét?

4. Ön egyetért azzal, hogy a kormánynak arra kell törekednie, hogy a védekezéshez szükséges felszereléseket Magyarországon lehessen előállítani, így csökkentve a kiszolgáltatottságunkat?

5. Ön egyetért azzal, hogy a járvány alatt az iskolás gyereket nevelő családok és tanárok számára legyen ingyenes az internet?

6. A járvány időben való észlelése és a védekezésre való felkészülés érdekében Ön szerint szükség van állandó magyarországi járványügyi figyelőszolgálatra, így csökkentve a kiszolgáltatottságunkat?

7. Ön szerint a járvány elleni védekezés idején a bankok és multinacionális vállalatok is járuljanak hozzá a védekezés költségeihez?

8. Ön egyetért azzal, hogy ösztönözni kell a hazai termékek, hazai szolgáltatások vásárlását, és népszerűsíteni kell a hazai turizmust?

9. Ön szerint a kormánynak a járvány elmúltával is fenn kell tartania a munkahelyvédő és -teremtő programokat?

10. Ön elutasítja Soros György tervét, amely beláthatatlanul hosszú időre eladósítaná hazánkat?

11. Ön mit gondol, Magyarország védje meg a magyar vállalatokat az ellenséges célú külföldi felvásárlástól?

12. Ön egyetért azzal, hogy a kormány továbbra is lépjen fel a bevándorlás ellen, és tartsa fenn a magyar határ szigorú védelmét?

13. Ön egyetért azzal, hogy a magyar kormány a Brüsszellel való nyílt konfliktus árán is tartson ki a bevándorlást tiltó szabályok mellett?

Én ezen pontok egyikében sem találom azt a kérdést, hogy Ön szerint az országnak működnie kell-e?

De esküszöm: ha lett volna ilyen, akkor is azt válaszolom, hogy IGEN. De azt is hozzáfűztem volna: működjön, végre.