Költségvetés a kampány szolgálatában

A szakma kifejezetten örült a korábbi időzítés helyreállításának, mondván, hogy így reálisabb költségvetés készülhet, hiszen a bázisévből legalább a félév adatai már rendelkezésre állnak. Ezekből pedig következtetni lehet az év egészében várható folyamatokra. Csak az nem volt világos, hogy akkor a kétesélyes amerikai választási eredményekre tekintettel, kétféle költségvetés készül-e. Tudniillik, ha komolyan vesszük a kormány iránymutatását, akkor ennek kellett volna történnie. Ám nem ez történt. A jövő évre szóló költségvetést egyetlen változatban állították elő, s azt – már Donald Trump és Kamala Harris csatájának eldőlte előtt átadták a Költségvetési Tanácsnak a szokásos rend szerinti véleményezésre. A nagyközönség csak november 11-én ismerhette meg a „békeköltségvetést”.

A kormányzati megvezetés-sorozat azonban ezzel még nem ért véget.

A költségvetést megalapozó „gazdaságpolitikáról”

A parlamentnek benyújtott költéségvetésekben mindenkor megtalálható volt egy olyan fejezet, amelyben a pénzügyminiszter ismerteti azokat a várakozásokat, amelyek mentén összeállították a következő évre szóló büdzsét. Ezen belül rendre bemutatják a magyar gazdaság működését várhatóan befolyásoló külső, külgazdasági feltételeket, valamint a háztartások fogyasztását és a beruházások alakulását meghatározó belső körülményeket, kormányzati döntéseket, szabályozóváltozásokat. Ennek a fejezetnek az a rendeltetése, hogy szakmai oldalról támassza alá a bevételeket és a kiadásokat. 

A 2025. évi költségvetési előterjesztésnek ez a lényeges fejezete, úgyszólván a lelke, azonban a szakmaiság megcsúfolása. A gazdasági érvek felsorakoztatása helyett ugyanis a kormány borgőzös, zagyva politikai nézetei szolgálnának információval. A magyar gazdaság folyamatait meghatározó külső feltételekről egyrészt azt tudhatjuk meg, hogy béke lesz és ez sokkal jobb, mint a háború (érthetetlen, hogy a háborús vészhelyzetet miért kellett a minap 2025. május 18-ig újból meghosszabbítani, ha Trump egy nap alatt békét teremt). Másrészt arról értesülhettünk, hogy a nyugati világ hanyatlik (az USA nem része ennek?), és jönnek föl az eddig „lesajnált” keleti és déli országok. 

Ezek az új körülmények teszik lehetővé – olvasható a vonatkozó fejezetben –, hogy a gyerekkedvezményeket megduplázzák, bevezessék a munkáshitelt és az új otthonteremtési/lakhatási támogatásokat, legyenek nagyobb béremelések és „soha nem látott eszközökkel tudjuk segíteni a kis- és középvállalkozásokat”. (1. old.) Emlékeim szerint ezek a programpontok már jó pár hónapja ismeretesek, vagyis olyan háborús időben fogantak, amikor a békére még semmi sem utalt. Ám a mi kormányunk nyilván a sámánok látnokságával rendelkezik, de legalábbis Orbán Viktor tévedhetetlen váteszünk.

A belső folyamatokat – amint erről az előterjesztő értesít bennünket – a semleges gazdaságpolitika alakítja, „A gazdasági semlegesség alapjaira új gazdaságpolitikát építünk”. (1. old.) Az újnak nevezett gazdaságpolitikát az a 21 pont tartalmazza, amelyet Nagy Mártonék állítottak össze, s amelyben nincs semmi új, és semmi gazdaságpolitika (a fenntartható fejlődést hosszú távon támogató), csak politika. Politikai udvarlás a választóknak a fogyasztási lehetőségek kiterjesztésével (pedig nem ezzel volt/van gond, hanem a több mint két éve zuhanó beruházásokkal!), a lakhatási feltételek javításának ígéretével (a NER- építőipari cégek bespájzolhatnak egy kis profitot), és a csak szavakban már régóta támogatott kkv-knek való udvarlással. Az utóbbiak előtt elhúzott mézesmadzagon azonban kevés a méz. A Nagy Márton által prezentált 1400 milliárd forintos csomagnak ugyanis majdnem a fele soha be nem jövő uniós forrás lenne, további negyede pedig olyan tőkekivitelt támogató pénz, amihez a kisvállalkozások szagolni sem tudnak; nekik ugyanis nem az a problémájuk, hogy hova és hogyan fektessék Magyarországon kívülre a működőt őkéjüket.

E sorok írójának – összegezve – ezek után csak egy kérdése van: hogyan lehet a békéből, a Nyugat hanyatlásából, a Dél és Kelet felemelkedéséből, valamint a gazdasági semlegesség alapjaira épített „új gazdaságpolitikából” gombot varrni az állami (és önkormányzati) költségvetésre? Nyilván sehogy, mert ezek más halmazokat képeznek. 

Vissza a 2025-ös költségvetési tervezethez

Az említetteken túl, még további számtalan problémát látok a benyújtott, több tízezer milliárd forint begyűjtését és elosztását tartalmazó előterjesztésben, közülük ezúttal csak néhányat emelnék ki. 

1. A bemutatott tervezet közgazdaságilag elemezhetetlen. A 2025-re előirányzott tervszámokhoz ugyanis az összefoglaló táblázatokban sem a várható 2024. évi adatokat szerepeltetik (amiként ezt a szakma remélte), hanem a 2024-re elfogadott tervezeteket. Azokat, amelyek fölött rég elszállt az idő, hiszen azok 2023 tavaszán 4 százalékos gazdasági növekedésre alapozva kerültek be a költségvetésbe. Ez a kormányzati álom azonban az idén őszre kb. fél százalékra zsugorodott. Vagyis minden viszonyítási pontként bemutatott „bázisszám” imaginárius. Ezért nem lehet korrekten megállapítani, hogy jövőre valamiből többet vagy kevesebbet irányoznak-e elő az ideinél. 

2. Csak az állapítható meg, hogy a tervezett bruttó hazai termékből a költségvetés egyes alrendszerei mennyiben részesülnek. A 2022. évi arányokat alapul véve – akkor volt ugyanis utoljára négy százalék körüli a növekedés –, csak egyetlen ponton látszik fordulat a kormányzati politikában. A „békeköltségvetésben” a védelmi kiadások aránya növekszik – mégpedig elég határozottan. Az egészségügyre, az oktatásra, a családi és szociális támogatásokra kevesebb jut a GDP hányadában mint 2022-ben. Ebben sincs semmi új, a kormány következetesen ragaszkodik ismert diszpreferenciáihoz. Bár a források elapadtával kevesebb jut a gazdasági ügyekre (NER-esek támogatása), és a szabadidőt, kultúrát, vallási tevékenységet, sportot magába foglaló ágazatra is. Ám nem igen gondolhatjuk, hogy az olimpiára készülő Orbán Viktor majd hagyná kivérezni a sportot és hátat fordítana kedvenc egyházainak. 

3. Az uniós elszámolás szerinti költségvetési hiány elsősorban a kamatszolgálat mérséklődése miatt fog csökkenni. Ennek magyarázata, hogy az infláció idei egy számjegyűvé válása okán kevesebb kamatot kell jövőre fizetni az inflációt követő állampapírok után és más papírok hozamát is jócskán visszavágták. A költségvetésben semmiféle konszolidáció nem rémlik fel, az állam továbbra is költekezni fog, s jobban, mint ameddig a takarója ér. A pénzforgalmi hiány az ideihez mérten kb. csak ötszáz milliárd forinttal csökken – ha egyáltalán. 

4. Ha egyáltalán: a bemutatott növekedési pálya ugyanis nagyon ingatag lábakon áll. Az Európai Bizottság a minap 1,8 százalékos növekedést prognosztizált (szemben a kormány 3,4 százalékos elképzelésével) a magyar gazdaságban 2025-re, alacsonyabb bázison, mint amivel a pénzügyminisztériumban számoltak. Ebből – reális nemzetgazdasági áralakulással kalkulálva – az jön ki, hogy 2025-ben a feltételezettnél kb. háromezer milliárd forinttal kevesebb GDP termelődik az előirányzottnál. Vagyis a deficit emiatt is nagyobb lesz a betervezettnél (3,7 százalék). És erre jön majd még rá egyrészt Orbánnak az az ígérete, hogy jövőre ki fogja préselni/passzírozni a magyar gazdaságból a 3-6 százalékos növekedési ütemet, másrészt az az érdeke, hogy egyidejűleg rendesen megágyazzon a Fidesz újbóli győzelmének a 2026. évi választásokon. 

…És akkor mire való?

 Nem a jövő évi lesz a legelső olyan költségvetésünk, amely már bemutatásának fázisában is ezer sebből vérzik, sokkal inkább az álmokat tartalmazza, semmint a reális gazdasági folyamatok számbavételét. Némi keserűséggel azt is mondhatjuk, hogy az elmúlt években alaposan hozzászoktattak bennünket a költségvetés komolyan vételének zárójelek közé tételéhez. Újdonság azért még így is akad, s ennek az lehet a magyarázata, hogy a 2025-ös költségvetésnek kampányfunkciókat is be kell töltenie. Hosszú kampányunk lesz. A magyar gazdaság valós helyzetéről kevesebbet fogunk hallani annál, mint a kormányzati álmokban megfogalmazódó szebb jövő ígéretéről. A prezentált 2025-ös költségvetés tervezete is ezt vetíti előre.