Koncz Zsuzsa: miért hagytuk, hogy így legyen?
A KlikkTV Mélyvíz című müsora ezredik adásának Koncz Zsuzsa volt a vendége.
Németh Péter az interjú elején emlékeztetett arra, hogy Koncz Zsuzsa nem szeret politikai beszélgetésekbe keveredni. Az énekesnő erre azt válaszolta, hogy úgy gondolja, ez nem az ő asztala, egyébként ha valaki a dalaiból nem tudja, hogy éppen mi az ő véleménye, az hallgassa meg Bródy Jánost.
Németh Péter szóba hozta, hogy Koncz Zsuzsa rákerült Deutsch Tamás tiltó listájára. Az énekesnő azt mondta, hogy ő erre büszke, ez egy nagyon megtisztelő névsor, neves és általa is tisztelt kollégák vannak a listán. Azt is elmondta, hogy az elmúlt 15 év alatt a hivatalos magyar rádiók és televíziók még riportot sem kértek tőle. Megszokta már a dolgot, hiszen őt már 1972-ben is betiltották.
„A kormányzatok véleménye néha ad absurdum rólam – ha oda egyáltalán eljutnak, hogy egy dalt valójában meghallgassanak, és végiggondolják, hogy miről szólhat –, általában negatív szokott lenni. Az alapállásom ugyanis, talán a műfajból adódóan is, meg abból, hogy nagyon korán és nagyon fiatalon beleártottam magam, alapból ellenzéki. Tehát kritikával figyelem azt, hogy mi történik körülöttem. És ezt a kritikát sajnos, különösen ha kérdeznek, de sokszor ha nem kérdeznek, akkor is elmondom" – mondta Koncz Zsuzsa..
A beszélgetés végén az énekesnőtől Németh Péter azt kérdezte, leülne-e Deutsch Tamással beszélgetni.
„Nem ismerem, tényleg nem ismerem. Soha nem találkoztunk, messziről sem láttam, vagy nagyon régen a rendszerváltáskor… Utoljára akkor néztem meg igazán, amikor Prágából a bizonyos tüntetés után a rendszerváltáskor jöttek visszafelé, miután talán egy vagy két napig a cseh rendőrök fogva tartották őket. Voltak hárman vagy négyen, nem tudom, ki volt még vele. Akkor úgy megállapítottam valamit, ami az én véleményem, nem mondom" – emlékezett vissza Koncz Zsuzsa.