"Kordont nem a Pride felvonulói, hanem a nácik köré kell vonni"

NVZS 2019. április 18. 13:15 2019. ápr. 18. 13:15

"Miközben a jogegyenlőségért kiálló felvonulókat kordonok közé akarják szorítani Budapesten, addig szabadon masírozhattak ’turisták’ a főváros utcáin náci jelképekkel, horogkeresztekkel, militáns és félmilitáns ruhákban” – hívta fel a figyelmet egy anomáliára Sermer Ádám, a Liberálisok főpolgármester-jelöltje. Aki még mindig reménykedik abban, hogy az idei Budapest Pride felvonulás nem lesz kordonok közé szorítva. „A szándék mindenesetre sokat elárul a város vezetésének és az intézkedő hatáságoknak a hozzáállásáról, jelenlegi állapotáról” – szögezte le.

A héten érkezett a hír, hogy még az elmúlt egy-két évhez képest is sikerült egy újabb területen visszafelé fordítani az idő kerekét Magyarországon. A Budapest Pride szervezőinek a közleménye tudatta, hogy a rendőrség – egy nap alatt végrehajtott pálfordulattal – végül ismét csak kordonok közé szorítva engedélyezi a Budapest Pride idei felvonulását.

„2017-ben hosszú évek után először – igaz, egy utolsó pillanatban hozott szervezői szabálysértés hatására – részben kordonok nélkül vonultak végig a Pride résztvevői a városon. 2018-ban pedig első alkalommal tényleg szabad volt a Budapest Pride: bárki, bárhol csatlakozhatott a menethez” – emlékeztet a szervezők közleménye, amely aláhúzza, hogy az idei rendőrségi határozat – amit egyébként megfellebbeztek –  „az elmúlt évek sikeres demonstrációit figyelembe véve indokolatlan és elfogadhatatlan”.

„A kordonra eleve nem a felvonulók körül lenne szükség, azokat kellene kordon mögé zárni, akikben agresszív ellenérzést vált ki, hogy emberek békésen kiállnak a jogegyenlőségért egy uniós  fővárosban; a kordonnak legfeljebb ott lenne a helye, ahol a békés társadalmi együttélésére veszélyt jelentő agresszív emberek megjelennek a békés tüntetőket fenyegetve” – szögezte le Sermer Ádám.

Aki arra is felhívja a figyelmet, hogy ugyanez a városvezetés és ugyanez a hatóság nem terelte kordon mögé a náci ideológiát valló „turistákat”, engedte, hogy az úgynevezett kitörés napi emléktúrán náci jelképekkel, horogkeresztekkel, militáns és félmilitáns ruhákban vonuljanak szabadon. „Ha ezt a kettőt egymás mellé tesszük, akkor tökéletesen látszik, hogy milyen borzasztóvá vált a helyzet Budapesten” – mondta a liberális politikus, aki szerint gyökeres változás kell a fővárosban, ahol méltatlanná váltak a közállapotok, köszönhetően a városvezetésnek. Hozzátette: a Polgári Budapest programja éppen erről a változásról szól.

A Budapest Pride szervezői több anomáliára is felhívják az idei felvonulás előkészítése során gyűjtött tapasztalataikat részletező  közleményükben a figyelmet. Összességében három csokorba szedték ezeket:

1. az új gyülekezési törvény értelmezési problémákat vet fel, és így lehetőséget ad arra, hogy akár ellehetetlenítsen egy demonstrációt: például a rendőrség önkényesen értelmezheti, hogy mikortól számít a bejelentés ideje, és így a bejelentés utáni 48 órás reagálási idő is;

2. érthetetlen, hogy amivel semmi aggály nem merült fel április 8-án (amikor még nem támasztottak kifogást a kordon nélküli felvonulással szemben), abból hogyan lett korlátozó határozat másnap, április 9-én;

3. elfogadhatatlan, hogy a rendőrség azt tartja kompromisszumnak, hogy az ő elképzeléseit fogadja el a bejelentő, és nem törekszik megállapodásra, vagy alternatív biztosítási módszerek figyelembe vételére.

„A jelenlegi illiberális kormány, a maga kétharmadával, azaz közel teljhatalommal, a településeken a helytartóival – Budapesten Tarlós Istvánnal – még az alaptörvényt sem betartva, mérhetetlenül súlyos állapotba süllyeszti az országot, a városokat, s ez európai viszonylatban nem is csak évtizedekkel, egyenesen évszázadokkal vet minket vissza” – mondta Sermer, aki szerint „addig, amíg a jog és a törvény szempontjából első és másodrendű polgárokként mérettetünk meg a legszűkebb magánéleti tényező, a szexuális hovatartozás alapján, addig szükségszerű, hogy minél hangosabb legyen a Pride.

„Sok város, köztük fővárosok is büszke arra, hogy náluk tartanak ilyen felvonulást, s annak a hetére kiteszik a szivárványszínű zászlót a Városházára vagy akár a törvényhozás épületére; mi is évek óta kérjük ezt, de zászló még soha nem került ki, miközben ismét kordon mögé akarják szorítani a jogegyenlőségért is vonuló embereket” – mondta a politikus.