Rétvári Bence jóvoltából Gyurcsány Ferenc visszatért a parlamentbe
A kormányfő felszólalására reagálva a KDNP frakcióvezetője azt mondta, Gyurcsány Ferenccel sem ünnepeltek együtt, Magyar Péterrel és Baka Andrással sem fognak.
Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője Magyar Péter napirend előtti felszólalására reagálva megdöbbentőnek nevezte, hogy a miniszterelnök "lemaffiázza" a Fidesz-KDNP-t, majd "krokodilkönnyet hullat", hogy miért nem ünnepeltek együtt. "Gyurcsány Ferenccel sem ünnepeltünk együtt, és önnel és Baka Andrással sem fogunk együtt ünnepelni október 23-án" - jelentette ki.
Bírálta a miniszterelnököt, amiért nem beszélt a Lengyelországban történtekről. Azt kérdezte Magyar Pétertől, egyetért-e azzal, és példának tekinti-e, hogy Donald Tusk lengyel kormányfő "elfoglalta karhatalommal" az alkotmánybíróság épületét.
Külön megköszönte ugyanakkor a miniszterelnöknek, hogy gratulált Orbán Anita külügyminiszternek az elődje, Szijjártó Péter által előkészített megállapodások aláírásához.
Számon kérte a Magyar Péteren azt is, hogy 100-150 állam és kormányfő meghívásáról számolt be október 23-a előtt, végül azonban csak egy európai államfő és egy miniszterelnök érkezett Budapestre. Még Gyurcsány Ferenc meghívására is többen jöttek el - két király, 11 elnök és három miniszterelnök - mint Magyar Péter meghívására - jegyezte meg Rétvári Bence. "A bábozók eljöttek, azok terepszemlét tartottak a győzelmük helyszínén" - utalt az Európai Bizottság és az Európai Tanács vezetőjének meghívására, hozzátéve: "a többiek tudták, hogy egy bábkormánynak a meghívására nem kell eljönniük".
A jövő évi költségvetéssel kapcsolatban a KDNP frakcióvezetője azt mondta: "déja vu" érzése van, a történelem ismétli önmagát, ugyanazt a baloldali költségvetést látják, mint Medgyessy Péter vagy Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége idején.
Rétvári Bence felrótta: a kormány három nap alatt "beszántotta" az Otthon Start Programot, és azt kérdezte a Tisza frakcióvezetőjétől, volt-e olyan tiszás képviselő, aki az utóbbi hetekben vette fel a támogatott hitelt.
A Tisza "átveri" a szavazókat a költségvetéssel, csalódottak az egészségügyi, a közművelődési és a szociális dolgozók is - hangoztatta.