Kormány kontra MNB: az egyik hatalmi ág beavatkozik a másik működésébe

Mi történik az MNB és a kormány között? Sorra fordulnak elő a kormány részéről olyan lépések, amelyek azt mutatják: elegük van Matolcsyból és a jegybankból, mintha leváltani nem akarnák (nem is tudják, csak kiutálni lehet), de minimum be akarnak neki tartani, akár az ellehetetlenítésig is. Csak a magunk mögött hagyott héten két ilyen precedens is történt: az egyik ahogyan betöltötték a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa két helyét. Két, a kormány által delegálható tagnak ugyanis lejárt a hatéves mandátuma, amit ezúttal a delegáló fél nem hosszabbított meg, helyettük újakat jelölt. Ez önmagában még nem igazán szokatlan, a kormány szíve joga a jelölés. Ám az kölcsönöz némi pikantériát a dolognak, hogy az egyik lecserélt Monetáris Tanács-beli tag Parragh Bianka, annak az MKIK-elnök Parragh Lászlónak a felesége, aki az utóbbi időben egyre harciasabban ment neki a Matolcsy György-vezette jegybanknak, élesen kritizálva annak monetáris politikáját. A helyébe pedig ki mást delegált a kormány, mint egy olyan új tagot, akit – a kormány gazdaságpolitikáját immár folyamatosan bíráló Matolcsyval konfliktusba keveredett, és emiatt az MNB alelnöki posztjáról távozni kényszerült, majd Orbán gazdaságfejlesztési miniszterévé avanzsált – Nagy Márton emberének mondanak?

Ennél is talán jelentősebbnek tűnik a kormány másik lépése: a laikusok számára ugyan nem mond túlságosan sokat a technikainak tűnő intézkedés, miszerint a kormány június 30-ig meghosszabbítja a betéti kamatstopot, s ami még lényegesebb, az MNB irányadó eszközébe, a diszkontkötvénybe is belepiszkál azzal, hogy teljesen kizárják a diszkontkötvény vásárlói köréből azokat az intézményi és 20 millió forintnál nagyobb megtakarítással rendelkező természetes személyeket, akiket korábban a betéti kamatstop is érintett.

Az álmoskönyvek szerint soha nem vezet jóra, ha a kormány és a jegybank közötti viták, konfliktusok kikerülnek a nyilvánosság elé, vagy ha egymást oltják ki a két hatalmi központ intézkedései. Jelen pillanatban, amikor szemmel láthatóan eleve nagyon sötétek a sokasodó viharfelhők – szinte már elviselhetetlenül magas infláció, egekbe érnek a kamatok, húsbavágóan gyenge a forint, elszaladt a költségvetési hiány stb. – már csak ez a feszültség hiányzik. Esetleg ez már nevezhető konfliktusnak is? Vajon mindez minek a jele? Bod Péter Ákost kerestük meg a kérdéseinkkel.

A korábbi jegybankelnök nem kívánta kommentálni a Monetáris Tanács személyi vonatkozású ügyét, csupán annyit jegyzett meg, hogy „business as usual” (azaz, csak a szokásos). Magyarázatként kifejtette, hogy a hatalom döntési helyzetben a maga taktikai szempontjai szerint határoz, s ezek szerint most ez felelt meg a taktikai szempontjainak. Ennek azonban nem gazdaságpolitikai mértékűek a rövid távú következményei, csak akkor lennének azok, ha olyan mértékben kicserélnék a szavazótestületet, hogy a jegybank elnöke – aki mögött komoly apparátus van – már nem tudná érvényesíteni az akaratát. Volt már ilyenre is példa, de az semmiképpen nem szerencsés, mert olyankor nem tudni, valójában ki vezeti az intézményt – jegyezte meg Bod. (A Monetáris Tanács jelenleg 9 tagú: az MNB elnökén és 3 alelnökén kívül 5 „külsős taggal. Az elmúlt időszakban a testület egyébként rendre egyhangúan szavazott, a most távozókat is beleértve – a szerk.)

Ami pedig a kamatstopot és a diszkontkötvényt illeti, Bod Péter Ákos azt tiszta és egyben zavaró ügyként aposztrofálta, amit minden érintett is így él meg. Mint kifejtette: a jegybank egészen rendkívüli magasságba emelte a kamatszintet azért, hogy kezelje a meglehetősen ingatag forintot: „hogy úgy ne mondjam a forint lebegő valuta, nagyon szeret lebegni, s hogy ne lebegjen annyira, ne legyen annyira gyenge, ami inflációt gerjeszt, ezért lépett így az MNB”. A jegybank tehát a térségben egészen rendkívüli magasságba emelte a magyar kamatszintet azzal, hogy az ügyfelek jelentős részének 18 százalékos kamatot ad, ha kihasználják ezt az egy napos befektetési lehetőséget. A forint most viszonylag stabil, de ennek ára van, a 18 százalékos (egy napos) kamat nagyon magas, a cseheknél, lengyeleknél, románoknál például csak 6-7 százalék – mutatott rá a korábbi jegybankelnök, hozzátéve: az MNB ezt tudta most lépni.

A kormány szemét azonban szúrhatta, hogy a hónapok óta élő lehetőséget kihasználva, egyeseknél nagy nyereségek, komoly kamatjövedelmek keletkeznek, „azt, hogy miért, azt nem tudom, bár egy racionális alapja lehet, az, hogy MNB fizeti meg ennek az árát, a jegybank pedig – mint a 2021-es beszámolójából már látszott – veszteséges, s ezt végső soron a kormánynak, pontosabban a költségvetésnek kell állnia” – magyarázta. Világossá tette ugyanakkor, hogy a jegybank nyeresége/vesztesége sok mindentől függ, s nem jelzi az általa végzett munka minőségét. A kormányban lévő személyiségeket sok okból zavarhatja, ha az MNB végzi a munkáját, de a valakiknél – részben a magyar bankoknál, részben külföldi befektetőknél – jövedelmek képződnek ám ezzel stabilizálódik a forint – fűzte hozzá.

A kormány tehát úgy döntött, hogy a nagybetéteseknél nem engedi meg az állampapír hozamánál is magasabb kamatszintet, s habár ez eléggé technikainak hangzik, s az is, de a következménye mindenkinek érthető: „a kormány ismét belenyúlt egy olyan monetáris politikai eszközbe, amit egyébként azért alkalmaznak, hogy az inflációt megfékezzék”. Az is látszik ebből, hogy a kormánynak nem az inflációval van baja, hanem az így keletezett jövedelmekkel – jegyezte meg Bod Péter Ákos. Mint rámutatott: ha a betéti kamatot nem engedik fel túlságosan magasra, akkor az érintettek számára mérséklődik a kamat, ezzel azonban – amellett, hogy „nem harap” annyira az eszköz, mint egyébként harapna –, a magyar kormány, a másik ágon visszacsinálja azt, amit a jegybank lépett. „Ez egyfajta nem szóbeli konfliktus, az egyik hatalmi ág láthatóan beavatkozik a másik működésébe” – mutatott rá. Hozzáfűzte: „ez is egyike azoknak a zajoknak, amelyek azt is mutatják, hogy tényleges érdekellentét van a kormány és az MNB között, ami nem vet túlságosan jó fényt a gazdaságpolitikai intézkedésekre; ahogy Matolcsy maga mondta, egyik láb a gázon, a másik a féken”. 

De hát ez most nagyon rosszkor jön, a belső folyamatok sem alakulnak a legjobban a kormány szemszögéből, és persze a külsők sem, elég az uniós milliárdok brüsszeli lebegtetésére gondolni – vetettük közbe. Bod ezzel egyetért, bár – mint hozzátette – általában sem jön az ilyesmi jókor. Például igen nagy bajban van a költségvetés, s alapvetően azért kétszer akkora infláció nálunk, mint másutt, mert másutt kínálati oldali infláció van (mert drága volt például az energiahordozó, mert drágább volt a kínálat, most már alacsonyabb, mert csökkent az ár), nálunk pedig azért, mert 2020-ban kilyukadt a költségvetés és – a legfrissebb adatok szerint – 2023 tavaszáig sem stoppolták be. A hiányadatok eléggé ijesztőek, s ilyen esetekben az MNB beveti az általa alkalmazható eszközöket. Ahogy 2006-7-8 tájt is magasra emelte a kamatokat, most is megpróbálja ezzel helyre tenni azt, amit a kormány elszúrt. 

S hogy végül is ki a felelős? Bod szerint alapvetően mindig a költségvetési politika. „Van persze az emberben némi déjá vu érzés is, amikor ismét 6-7-8 százalékon áll a költségvetési hiány.” A két helyzetben szerinte van hasonlóság: kiéleződik a jegybank és PM közti küzdelem. Az pedig már magyar specialitás, hogy a kormány részéről nem a pénzügyminiszter nyilvánul meg ezekben az ügyekben, merthogy Varga Mihály – bölcsen – tartja magát az európai normákhoz, és a nyilvánosság előtt csendben van. „De a kormányban van egy új legény, aki megosztja a nagyközönséggel is a véleményét – s az már a magyaros történet része, hogy ez a legény korábban a jegybank alelnöke volt, aki nem önként távozott a Matolcsy-vezette MNB-ből” – jegyezte meg Bod Péter Ákos.