Korszakváltás Lengyelországban, Orbán barátja pedig nem tud elegánsan veszíteni

NVZS 2023. december 12. 14:00 2023. dec. 12. 14:00

„Én nem tudom, kik voltak az ön ősei, de egyet tudok, hogy ön német ügynök” – ezekkel a szavakkal illette a Szejmben az őrjöngésig feldúlt Jaroslaw Kaczynski Donald Tuskot, miután a képviselők – időnként eldurvult jelenetek után – megszavazták őt Lengyelország következő miniszterelnökének. Erről Gordon István számolt be a Hírklikknek. A Lengyelország-szakértő elmondta azt is, hogy szép számmal vannak rejtett aknák a jobboldali kormányt nyolc év után leváltó új koalíció útjában. Ilyen az is, hogy az államfőnek, Andrzej Dudának vétójoga van, „a kérdés csak az, hogy lesz-e annyira belátó, hogy figyelembe vegye a lengyel emberek, a nép érdekét, s ne egyéni sérelmek vezessék őt”.

Ahogy arról a Hírklikk is beszámolt, eljött a korszakváltás Lengyelországban, az október közepi országgyűlési választásokon ugyan nyert Jaroslaw Kaczynski pártja, a Jog és Igazságosság (PiS), ám nem érte el az 50 százalékot, így koalíciót kellett volna alakítania, ám ez nem sikerült. Az államfő ugyan így is kormányalakítással bízta meg a PiS miniszterelnök-jelöltjét, Mateusz Morawieckit, aki sikertelenül próbálkozott egy kormányzóképes koalíció tető alá hozásával. Ám a Szejm hétfői szavazásán nem kapta meg a szavazatok többségét, így a törvényhozás Donald Tuskra bízta a kormányalakítást – neki amúgy, némi túlzással, már a választást követő napon sikerült összehoznia a kormányzóképes koalíciót.

A választások után többször is megkértük Gordon István Lengyelország-szakértőt, hogy elemezze a helyzetet, illetve, hogy vázolja fel, szerinte mi és hogyan fog történni. Az eddigi megérzései rendre jónak bizonyultak. Hiszen majdhogynem napra pontosan bejött a jóslata, hogy Duda – nem kis sandasággal – a Jaruzielski-puccs évfordulójára időzíti majd Tusk kinevezését (erről, és ennek hátteréről itt írtunk). Azt is mondta, hogy Brüsszel „engedékenyebb” lesz a pénzek feloldásában, miután Tuskot jól ismerik az unióban, ahol kiváló kapcsolatokkal rendelkezik (lévén az Európai Néppárt volt elnöke), nem véletlen, hogy a választást követő napokban már Brüsszelben tárgyalt a Lengyelországtól visszatartott pénzek sorsáról. Hétfőn a pénzügyminiszterek tanácsa, az Ecofin tett is egy lépést ezen az úton. És abban is bejött a szakértő jóslata, hogy Kaczynskiék ahol tudnak, betesznek az új kormánynak – mint a Reuters alapján a 24.hu megírta, az alkotmánybíróság hétfőn alkotmányellenesnek mondta ki az igazságügyi reformról szóló, az EU-források feloldásához szükséges jogszabályt, ami eléggé megnehezítheti a brüsszeli kapcsolatok rendezését az új kormány számára.

Megnyugvás tehát egyhamar nemigen várható. De akkor mi jöhet? – kérdeztük ezúttal Gordon Istvántól. „Egy biztos, igen sok a rejtett akna, amelyek veszélyesek lehetnek” – mondta, példaként említve, hogy az államfő vétójoggal rendelkezik, így pedig „a kérdés csak az, hogy lesz-e annyira belátó, hogy figyelembe vegye a lengyel emberek, a nép érdekét, hogy ne egyéni sérelmek vezessék őt”.

És – mint Gordon István szavaiból kiderült – nem csak rejtett aknák, hanem konkrét gáncsoskodó lépések is akadnak, amelyekkel az új kormány munkáját veszélyeztetik. Nem egyszer még aljasságokra is vetemedik a hatalomból most kikerült oldal – mutatott rá. Az egyik PiS-képviselő például azt próbálta elérni, hogy az államfő ne eskesse fel Tuskot és a kormányát arra hivatkozva, hogy az orosz befolyást vizsgáló, korábban felállított, de mára már felfüggesztett bizottság szerint Tusk megbízhatatlan személy. 

Mindennek fényében nem volt váratlan a Szejm hétfői ülése, amiről Gordon István számolt be. Mint elmesélte, majdnem lehetetlen volt rendet teremteni a teremben. Először a leköszönő miniszterelnök, Mateusz Morawieckit expozéja közben volt morgás, közbeszólás a leendő kormánytagok, illetve a Tusk-féle oldal képviselői részéről, ám a parlament elnöke ezt még többé-kevésbé képes volt kezelni. A pokol Donald Tusk laudációjának eljövetelével szabadult el: állandóan félbe kellett szakítani a beszédeket, mivel a Tuskot ajánló bizottság embereinek megnyilvánulásait elviselhetetlen zajongás és füttyögés fogadta a másik oldalról. De nem csak ez rontotta el az ünnepélyes aktust – mondta Gordon, aki egy elképesztő jelenetről is beszámolt, szó szerint idézve az elhangzottakat. Eszerint, amikor Tusk megkapta a megbízást a Szejmtől, akkor, Kaczynski felment a pulpitusra és őrjöngve a következőket mondta: „én nem tudom, kik voltak az ön ősei, de egyet tudok, hogy ön német ügynök”.

Mindennek fényében mi várható? – kérdeztük. Gordon szerint egy biztos, feltételes módban kell mindenről beszélni, mert a gyűlölködésnek és a bosszúvágynak nincs határa. A PiS még mindig nem érti, nem érzi át, hogy vereséget szenvedett. Persze nyolc év teljes uralom után nehéz lemondani arról, hogy ők intézik a dolgokat – jegyezte meg. 

Akár az is lehetséges, hogy elmarad a kormányfő szerdai felesketése? – vetettük közbe. Gordon azonban ezt nem tartja reálisnak. Már csak azért sem, mert a hírek szerint hétfőn, a Szejm ülése után az államfő és a felkért új miniszterelnök megállapodtak a beiktatási ceremónia szerda reggeli 9 órás időpontjában. Amúgy a Szejm ülése után tartott késő esti találkozójukról semmit nem lehet tudni, csak azt, hogy mind a ketten szótlanul, igen borús arccal távoztak onnan – számolt be róla Gordon. Ha ezt kivetítjük a jövőre, azt, hogy ez a két ember az ország első és második számú közjogi méltósága, ebből is egyértelműen leszűrhető, hogy mennyire feszült a helyzet. Az a jövő zenéje, hogy mi fog történni – jegyezte meg. „Mindenesetre Donald Tusk olyan nemzetközi tapasztalattal rendelkezik és olyan politikai intelligenciája van, hogy el tudom képzelni, enged, és arra törekszik, hogy a kettéosztott Lengyelország gondolkodásmódját valahogy megpróbálja közelebb hozni egymáshoz” – szögezte le.