Köszönőlevél a TEK-nek

Föld S. Péter 2019. november 8. 15:07 2019. nov. 8. 15:07

Kedves Terrorelhárítási Központ! Olvastam a csütörtökön este kiadott közleményeteket, amelyben megköszönitek a budapestiek türelmét és együttműködését, amelyet állításotok szerint az ideiglenesen hazánkban állomásozó Erdogan török elnök látogatásakor tanúsítottunk. Javítsatok ki, ha tévednék, de vérforraló cinizmust olvastam ki a közleményetek szövegéből.

Mi, budapestiek nem voltunk sem türelmesek, sem együttműködők. Iszonyú dühösek voltunk és elkeseredettek, Haragudtunk rátok, gyűlöltünk benneteket. Nálatok jobban csak azokat utáltuk, akik megbíztak benneteket ezzel a feladattal.

Nem türelmesek és együttműködők voltunk, hanem semmibe vettek. Kényszerhelyzetben voltunk, engednünk kellett a fizikai erőszaknak. Ezt ti is tudjátok, és remélem, kellően szégyellitek magatokat emiatt. Tudjuk, hogy az Erdogan nevű tömeggyilkos diktátor a védett férfiak közé tartozik, és bárhová megy, biztosítani kell vonulásának vonalát. Amit azonban ti csütörtökön biztosítás címén elővezettetek, az túlment minden normális határon. Jó, tudjuk, nem a saját ujjatokból szoptátok a szívatásunkat, mindenki számára nyilvánvaló, hogy megbízótok, a legkisebb magyar bosszújáról van szó. Orbán Viktor rágott be ránk, budapestiekre, amiért nem a Fidesz jelöltjét, Tarlós Istvánt választottuk főpolgármesternek.

Volt már ilyen, 1998-ban, amikor első kormányzása idején bosszúból leállíttatta a 4-es metró építését, a Nemzeti Színházat pedig egy méltatlan helyre, a külvárosba száműzte. Most is Orbán bosszújáról volt szó, ezért kellett a szükségesnél ellehetetleníteni a főváros lakóinak életét. Amikor a cinikus és vérforraló közleményeteket fogalmaztátok, bizonyára tudtátok, hogy túlbuzgóságotok miatt színházi előadások maradtak el, szülők nem tudtak gyerekeikért elmenni az iskolába, és úgy általában, rengeteg keserűséget és kellemetlenséget okoztatok nekünk, budapestieknek.

Ha az volt a cél, hogy a Fidesz nevű pártot még annyira se kedveljük, mint eddig, akkor azt kell mondanunk, hogy jó munkát végeztetek. Ennyi káromkodást Budapest utcáin ilyen rövid idő alatt még soha nem lehetett hallani, és ha most vasárnap lennének az önkormányzati választások, biztosak lehettek benne, hogy nem volna olyan fővárosi kerület, ahol a Fidesz nyerne.

Végezetül, ha jobban belegondolok a szövegetekbe. tulajdonképpen hálásnak kell lennünk nektek. Amit írtatok, cinikus ugyan és gyomorforgató, de rosszabbul is járhattunk volna. Közénk is lövethettetek volna, ha úgy tartja kedvetek, de ti nem tettétek.

Bocs a tegezésért, de nagyon fel vagyok háborodva, és különben is, én vagyok az idősebb. Esterházyval szólva: én voltam itt előbb.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom