Kövér László egyelőre nem költözött be a házelnöki rezidenciába
A négy hálószobás luxuslakás parlagon hever, a házelnök pedig vélhetően Szigetszentmiklóson lakik.
2,5 milliárd forintért újították fel azt a Balassi Bálint utcai épületet, ahol – az országgyűlési őrség mellett –helyet kapott a mindenkori házelnök rezidenciaként is felfogható luxuslakása. Az eredetileg a parlament kéményének elfedésére a parlamenttel egy időben felhúzott épületben egykoron az országgyűlés alkalmazottai kaptak lakást. Aztán jött a Steindl Imre program és háromszáz millióért kivásárolták a ház lakóit, majd irodákat és öltözőket alakítottak ki az országgyűlési őrség tagjainak, az épület legfelső szintjén pedig helyet kapott a házelnöki rezidencia.
A 444 egy korábbi cikke szerint a házelnöki rezidencia két fő részre, egy privát lakóblokkra és egy reprezentatív blokkra oszlik.. Az előbbi egy nagyobbfajta lakást jelent négy hálószobával, nappalival, két fürdőszobával és egy konyha-étkezővel. A protokolláris vendégfogadó blokkban pedig egy 12 személyes tárgyaló, egy könyvtárszoba és egy dolgozószoba kapott helyet. Az épület felülről nézve L alakú és gangos, így Kövér lakása is L alakú és gang fut végig előtte.
Az épület felújítási munkái 2020. januárjára befejeződtek, de azóta nem jött semmiféle hír arról, hogy használatba vette-e az új rezidenciát Kövér László. Az Országgyűlés sajtószolgálata a Hírklikk kérdésre azt írta, „Házelnök úr nem költözött be a rezidenciába.” Azt firtató kérdésünkre, hogy milyen szerződéseket kötöttek a rezidencia üzemeltetésére, azt reagálta, „A rezidencia az Országgyűlés Hivatala által kezelt irodaépületeknek csak töredékét foglalja el, így erre külön a hivatalnak nincs szerződése. Azt is megkérdeztük, mennyibe kerül havonta az épületrész fenntartása, amire azt írták: erre vonatkozóan nem létezik külön kimutatás.
Megkérdeztük azt is, a házelnöki reprezentációs helyiségekben zajlott-e már hivatalos program. „Nem, az elmúlt egy évben a világjárvány miatt egyébként se nagyon voltak fizikai jelenlétet igénylő protokolláris rendezvények, sem az Országházban, sem pedig az irodaházban” – írta az Országgyűlés sajtószolgálata.
Miután Kövér nem költözött be a Kossuth tér közelében lévő lakásba, vélhetően továbbra is a vagyonnyilatkozatában szereplő szigetszentmiklósi házában él.