Kitüntetik Kövér Lászlót, „aki életével, mindennapjaival cselekvőn vallja és tanítja, hogy: Szent István örökösei vagyunk”

HírKlikk 2024. december 20. 13:00 2024. dec. 20. 13:00

Kövér László, az Országgyűlés elnöke kapja a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség (VMMSZ) 2025. évi Aranyplakettjét - közölte a szervezet pénteken.

Mint az indoklásban fogalmaztak, „az elismerést így ismét egy olyan személynek nyújthatja a szervezet, aki életével, mindennapjaival cselekvőn vallja és tanítja, hogy: Szent István örökösei vagyunk, és itt, a Kárpát hazánkban csakis együtt, egymással együttműködve maradhatunk meg – keresztény hittel és hűséggel, nemzetszeretettel, szervezettséggel az összetartozás határokat nem ismerő igazságában".

A VMMSZ december 11-én döntött az általa alapított életmű- és pályadíjakról, amelyeket a magyar kultúra napjának délvidéki központi ünnepségén adnak át január 24-én Zentán.

A döntés értelmében Magyar Életfa-díjjal ismerik el Beretka Szénási Eszter művelődés- és közösségszervező, Gyurkovics Hunor festőművész és grafikus, Mák Ferenc irodalom- és művelődéstörténész, valamint Ft. Utasi Jenő tóthfalusi plébános, közösségszervező, intézményalapító munkásságát.

A szövetség plakettjével jutalmazzák Bodrogi Hajnalka szabadkai közösség- és művelődésszervezőt, Dienes László zenészt és zeneiskolai tanárt, Micsik Béla népzenészt, Szedlára Rudolf helytörténet-kutatót, valamint a Varga Viola és ifj. Gazsó Tibor néptáncpedagógus házaspárt.

„Az elismerésekkel azt a hiteles őrző és teremtő munkát, a vajdasági és a Kárpát-medencei magyar közösségek összefogásáért és formálásáért, a nemzeti összetartozás erősítéséért, kulturális identitásunk gazdagodásáért, a nemzettudat fejlesztéséért végzett tevékenységet és teljesítményt ismeri el az alapító, amely nélkül értékrendünk és értékszeretetünk messze került volna, messze kerülne álmától, vágyaitól, erejétől" – olvasható a közleményben.

Forrás: MTI


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom