Kövért elmeszelték Strasbourgban, de ő tesz rá, és továbbra is tahó marad
Kövér Lászlót elkaszálták Strasbourgban, ennek azonban nem kell nagy jelentőséget tulajdonítani, mert nem változik semmi. Az Emberi Jogok Európai Bírósága ugyan kimondta, hogy a magyar parlament elnöke megsértette az Index, a hvg,hu, a 24.hu és az azóta bezárt nol.hu újságíróinak szólásszabadsághoz való jogát, amikor 2016-ban kitiltotta őket a Parlamentből, ám az Országgyűlés sajtóirodája, amely nem független Kövér Lászlótól, az ítélet kapcsán sietve közölte, hogy a házelnök nem kíván változtatni az eddigi gyakorlaton.
Kövér házelnök tehát nem rejti véka alá, hogy ott folytatja, ahol abba sem hagyta. Vagyis, a neki nem tetsző újságírók, akik valódi kérdéseket szeretnének feltenni a politikusoknak, továbbra sem kívánatosak az ország házában. Kövér és társai ugyanis nem kívánnak valódi kérdésekre válaszolni. A parlamentben ugyan néha rákényszerülnek erre, amikor napirend előtt, vagy az azonnali kérdések során, az ellenzéki politikusok kérdezhetnek tőlük, ám ők ezt is megoldják. Bármi a kérdés ugyanis, néhány sablonos válasszal szúrják ki a nyilvánosság szemét. Bármire képesek ugyanis azt válaszolni, hogy a „bukott baloldal már megint a kormány gyengítésén mesterkedik”, vagy azt, hogy az „ellenzék idegen érdekeket képvisel”, esetleg közlik, hogy „az ellenzék a vírusnak drukkol, és Soros kottájából játszik”.
Kövér tehát nem változik, marad olyan, mint amilyen mindig is volt: egyszerű, mint a faék. A fideszes legendárium szerint, ő a párt lelkiismerete, aki időnként elbeszélget Orbán Viktorral és ilyenkor felrója a miniszterelnöknek, hogy túlságosan sokat és szemérmetlenül lopnak. Aztán persze minden megy tovább a maga útján, Kövér megtette a kötelességét, a többi nem az ő dolga, a következő ugatásig havi bruttó 3 milliós fizetésért csendben van.
Illetve olykor azért megszólal, de csak azért, hogy megmutassa, hogy egy kis tahóságért nem kell a szomszédba mennie. Ilyenkor kirohan az ellenzéki képviselőnők ellen, és emlékezteti őket arra, hogy 2-vel, kezdődik a személyi számuk, majd felhívja a figyelmüket a női princípium kiteljesítésére – unokákat szülni a házelnöknek és a konyhában tüsténtkedni. Az ellenzék nem a nemzet része, teszi még hozzá Kövér, és ezen a véleményén akárhány strasbourgi ítélet sem fog változtatni.
Tulajdonképein sajnálhatjuk Kövér Lászlót, mert áldozatot vállal, amikor házelnökként munkálkodik. Látszik rajta, hogy frusztrálja őt a feladat, nem is palástolja az undorát, amikor ellenzéki politikusoknak kénytelen szót adni. Ilyenkor vastag, ideológiákon átívelő bajusza alatt érthetetlen, feltehetőleg nyomdafestéket nem tűrő zsolozsmákat motyog.
