Közeleg a magyar gazdasági csoda?

HírKlikk 2016. december 30. 08:30 2016. dec. 30. 08:30

Matolcsy György kezdte, a Nemzetgazdasági Minisztérium folytatta, és ha minden jól megy, még a KSH sem állhat a magyar felpörgés útjába: jövőre 4 százalékos vagy akár ezt is meghaladó gazdasági növekedést vár a kormány.

Ha ez a szám nem mond önnek semmit, akkor annyit elárulunk, hogy ez pont kétszer akkora ütem, mint amekkora idén lesz, ráadásul legutóbb 2006-ban nőtt ekkorát a magyar gazdaság, a rendszerváltás óta pedig összesen hat olyan év volt, amikor a GDP-növekedés elérte 4 százalékot - írja az Index.

Azonban hiába tűnik elsőre látásra kicsit túlzónak a kormányzati optimizmus, és hiába jellemző a jegybankelnökre és az NGM-re, hogy szeretnek fölé lőni a valóságnak, most simán benne van a pakliban, hogy igazuk lesz. Abban ugyanis az általunk megkérdezett elemzők egyetértettek, hogy a jelenlegi folyamatok és a mostani kilátások alapján reális a 4 százalékos növekedés.

Azonban azt is kiemelték, hogy ez az ideihez képest kiugróan magas növekedési cél egy elég optimista forgatókönyvön alapul, amibe több kockázati tényező is belezavarhat. Másfelől a többség úgy véli, hogy a növekedés megugrása alapvetően átmeneti lesz, mert az egyszeri folyamatok, amik most megrántják a gazdaságot, nem fognak többéves távlatban kitartani. Tehát ha minden jól megy, 2017 tényleg kiugró év lehet, de nemcsak a múlthoz, hanem a jövőhöz képest is.

Már ha tényleg minden jól megy. Mert azért kockázatokból van bőven.

Például hiába nagy most a barátság Orbán Viktor és Donald Trump között, ha az amerikai elnök betartja legkeményebb választási ígéreteit, azt itt is meg fogjuk érezni. De bezavarhat még a mezőgazdaság, az ipar meg kismillió egyéb is. A kilátások viszont ettől függetlenül jók, hiszen 2016-nál sokkal rosszabb év már nehezen jöhetne a világban.


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom