Döntési csapdába szorult az akadémia

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) „kiüresítése” 2019. március 8-án kezdődött. Akkor az MTA és az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) tárgyaló delegációja – Lovász László elnök és a miniszter, Palkovics László, aki maga is akadémikus – a tárgyalás végén közös nyilatkozatot írt alá, amelyben Magyar Tudományos Akadémia tudomásul vette az Orbán-kormány szándékát, miszerint az MTA kutatóintézeteinek hálózata az akadémia szervezetén kívül kerül. A megállapodás része volt, hogy az MTA kutatóintézet-hálózata által használt, illetve működtetett vagyon egyelőre az MTA tulajdonában marad, mert akkor még egyik félnek sem volt elképzelése arról, hogy az érintett vagyonelemek ebben az új konstrukcióban milyen jogcímen, és kiket illessenek meg a jövőben. 

Időközben Palkovics miniszter és Lovász László is „kilépett” a képből, a kormányzat Gulyás Balázst bízta meg a szervezet vezetésével, Freund Tamás akadémikus lett az MTA új elnöke. A Magyar Kutatási Hálózat addig szépen csengő elnevezése valószínűleg az új elnöknek nem tetszett, mert 2023. szeptemberétől angol nevet kapott a szervezet, amelynek a rövidítése egy betűszó: HUN-REN. 

A következő lépésre az idén novemberig kellett várni. Akkor került nyilvánosságra az a törvénytervezet, amely a hálózat drasztikus átalakítását rendelte volna el. A sorokból minden érintett azt olvasta ki, hogy ha változtatás nélkül elfogadják a T. Házban mindazt, ami az előterjesztésben le van írva, akkor veszélybe kerül a kutatóhálózat és a tudományos szabadság jövője. 

A harmadik felvonás volt a december 11-ére sürgősséggel összehívott rendkívüli közgyűlés. Erre azért volt szükség, mert a parlament kormánytöbbsége úgy döntött, hogy már másnap elfogadja az úgynevezett HUN-REN törvényt, ami az akadémiai ingatlanvagyon sorsát érinti. Ezekről az értékes ingatlanokról a tulajdonosok belegyezése nélkül mégsem lett volna ildomos rendelkezni. A rendkívüli közgyűlés három és félórás „kemény” vita után – szerény többséggel, de – belegyezett, hogy az erősebb most is „einstandoljon”, elvegye a gyengébb fél tulajdonát. Az akadémikusok végül beadták a derekukat, eladták a korábbi tudományos intézeteik által használt, az értékbecslő szerint legkevesebb 130 milliárdot érő vagyontárgyaikat a kormány által kínált „szerény” 80 milliárd forintért. 

„Az MTA-nak nem volt választása, le kellett mondania az utolsó szálról is, ami a magyar tudomány legfontosabb intézményrendszeréhez kötötte”, fogalmazta meg a döntés súlyát a Hírklikknek a vitában résztvevő, de neve elhallgatását kérő akadémikus. Elismeri, nagyon bonyolult helyzet alakult ki, amikor a kormány 2019-ben belenyúlt a tudománypolitika átalakításába. Kinyitott egy „kaput”, amely mögül számtalan megoldatlan kérdés került elő. Az egyik legsúlyosabb, hogy a tudományos intézetek támogatását kivették az MTA fennhatósága alól, ezzel teljesen megváltozott a tudományos kutatások finanszírozása. Az államtól a magánszféra vehette át, ami alapvetően átrendezte a kutatási területek rangsorát: az alaptudományok helyett az alkalmazott tudományok kerültek előtérbe. 

Ezzel a nekünk nyilatkozó tudós sem ért egyet, mert meggyőződése szerint, amikor valaki alapszinten elkezd foglalkozni egy addig még rejtélyes kérdés megoldásával, nem tudhatja, hogy egy ponton az eredményei nem kerülnek-e át az alkalmazott tudomány szférájába. Példaként Avram Hersko munkásságát említette. A karcagi születésű Hersko Ferenc 2004-ben a fehérjebontás felfedezéséért kapott Nobel-díjat, ami elvezette a tudományt többek között számos korábban gyógyíthatatlannak tartott izombetegség sikeres kezeléséhez. Ő maga nyilatkozta, hogy amikor elkezdett foglalkozni a problémával, fogalma sem volt róla, milyen új lehetőségek tárulnak fel ezzel a gyógyszergyártás előtt.    

„Ezt az egész változtatási hullámot egy kormányon belüli vita indította el, ahol két táborra szakadtak a döntéshozók: voltak, akik kifejezetten az alkalmazott tudományok támogatása mellett kardoskodtak, néhányan pedig az alapkutatásokat még fontosabbnak gondolták. Így született meg a döntés, hogy vegyék ki az akadémia fennhatósága alól az intézetek irányítását.” A döntés mögött sokan az Ipari és Kereskedelmi Kamara akkori elnökének „tanácsát” sejtették felfedezni.    

Volt még egy másik szempont is, ami a jelenlegi állapotokhoz elvezetett, nevezetesen az, hogy a tudomány hazai finanszírozásához hasonlót nehezen találni a világban. A legtöbb országban manapság a kutatóhálózatok irányítása és támogatása erre létesült szervezetek kezében van. Németországban ilyen a Max Planck Intézet, de ott tartományonként is működnek kutatási rendszerek. Az Egyesült Államokban a National Institute of Health – az egészségi minisztérium – egyik főosztálya, Franciaországban az INSERM irányít, Olaszországban külön kutatási minisztérium van. „A mostani vitában ez a téma is előkerült, mert néhány felszólaló kifejezetten azzal érvelt, hogy már maga a fogalom is hibás, ugyanis a tudományt, a kutatásokat nem szabad „irányítani”. Kiszámítható és átlátható pályázati rendszerre volna szükség, amelyben megtalálhatja egymást „a gomb és a kabát”, de a jelenlegi hazai gyakorlat ettől nagyon messze van” – fejtette ki informátorunk.      

Gyakorló kutatóként maga is a pályáztatást pártolja, de azt sem tartja ördögtől valónak, ha bizonyos esetekben a kormányzat jelöli ki a támogatási prioritásokat. Példákat említ: nálunk akár vezethetnek a mezőgazdasági kutatások, más országban a gyógyszeripar, vagy az elméleti fizika kaphat kiemelt figyelmet. „Ezzel nem korlátozzák a tudomány szabadságát, legfeljebb bizonyos irányokat kijelölnek. Most például a mesterséges intelligencia a kulcsszó, elemi érdeke minden államnak, nekünk is, hogy ebben eredményeket tudjon felmutatni a hazai kutatás. Ez az autógyártástól az egészségügyön át tulajdonképpen az élet minden területén kínál megoldandó témákat. Aztán ezen belül már egy másik kérdés, hogy az erre fordítható forrásokat milyen mértékben kínálja fel az állam, mennyi a tudományos kutatásokra fordítható magántőke. Mindez országonként változó, az adott gazdaság fejlettségének is a kérdése” – mondta. Emlékeztetett neves matematikusainkra, vagy a magyar zenetudósokra. Magyarország ezekben igazi nagyhatalom, a két terület kutatóintézetei mégsem kapnak kellő figyelmet. A kormányzat felelőssége volna, hogy a különböző szakpolitikai rendszerek összekapcsolódhassanak a kutatói kapacitásokkal, és ez nem függ össze azzal, hogy kinek a kezében van az akadémiai intézetházat. A mai világban ez már nem azonos a magyar tudománnyal, már csak azért sem, mert a korábbi akadémiai intézethálózatban sem volt számos tudományterületnek önálló képviselete. 

A magyar tudományos közéletben hagyományosnak mondható, hogy a politika mindig szerepet játszott. Volt olyan időszak, amikor az akadémiát kifejezetten „sztálinista” jelzővel illették, mégis, ez volt az az intézmény, amely adott esetben bújtatta a rendszerrel szemben álló kutatókat, akik ki voltak tiltva az egyetemek világából. 

„Mindaz, amit az akadémia és a tudományos élet kapcsolatáról elmondtam, megmagyarázza a decemberi 11-i „vagyonvitában” feltüremlett indulatokat, noha a felszólalások többségében csupán ingatlanok és ingóságok sorsáról volt szó. Az akadémia vezetői azzal érveltek, hogy a kutatói hálózat elvesztése után ugyan tulajdonos maradt a testület, de valójában már birtokon kívül került, miközben a tulajdonosi kötelezettségeknek meg kellett felelnie. Egyik-másik épület felújításra szorulna, több helyen a körülmények, az eszközellátás alkalmatlan az eredményes munkához. Ez az állapot pedig senkinek nem jó.” 

Ebben a megközelítésben kell megítélni, hogy sok, vagy kevés a felajánlott vételár? Kellett volna ragaszkodni minden forinthoz? Az sem került szóba, hogy mit kezdenek majd a számlára beérkező milliárdokkal. Mi lesz a Lánchídra néző patinás épület sorsa, amely még ma – egyelőre – a legmagyarabb intézmény székhelye? Nem beszélt senki arról, mi lesz a Zenetudományi Intézet patinás épületének sorsa? A martonvásári Brunswick-kastély, a tihanyi Halbiológiai Intézet épülete kié lesz? „A legnyugtalanítóbb, hogy válasz nélkül maradt egy sor nagyon fontos anyagi kérdés” – emelte ki informátorunk a vitát igazán felfűtő témákat.  

Annak az aggályának is hangot adott, amitől az akadémia tagok között egyre többen tartanak, hogy a tudományos élet „szabályainak” átírása, és az e körül kialakult vita árnyékot vethet a korábban teljes közbizalmat élvező intézmény hírnevére. A korábbi közvélemény-kutatások egyértelműen azt mutatták, hogy nagyon sok tehetséges fiatal tudós – a rossz anyagi javadalmazás ellenére is – szívesen vállalta az akadémia berkein belül a kutatói életpályát, és csak remélni lehet, hogy a durva politikai beavatkozás ezt a mintegy 18 ezer tehetséges ifjú tudóst a jövőben nem riasztja el a hazai kutatásoktól. Korábban az akadémia által kidolgozott és következetesen betartott tudományetikai kódex egyfajta értékrendet testesített meg, a jelen pillanatban ebből csak egy kusza helyzet látszik.

„Az a fura helyzet alakult ki, amiben az akadémia vesztes-vesztes helyzetbe került, most már nagyon nehéznek látszik win-win helyzetet kiharcolni. Az sem igaz, hogy akik igennel szavaztak, azok tisztességtelenül döntöttek, és azt sem lehet mondani, hogy akik ellene voksoltak, azok képviselték a tisztességes álláspontot. A kormányzat egyedül a vesztes-vesztes helyzet felé terelte a résztvevőket” – foglalta össze a döntési csapdába került közgyűlésen történteket a Hírklikknek nyilatkozó egyik résztvevő.