Közepesre vizsgázott a Fidesz válságkezelésből

HírKlikk 2020. április 22. 11:52 2020. ápr. 22. 11:52

Ötfokozatú skálán közepesnél kicsivel jobbra értékeli a kormány egészségügyi és gazdasági válságkezelését a közvélemény – derült ki a Závecz Research közvélemény-kutatásából. A választók ugyanakkor több, a kormány által nem elfogadott ellenzéki javaslatot is támogatnak.

A Fidesz-KDNP jelenlegi felhatalmazása mellett, a megkérdezettek közepes értékelése azt jelenti, hogy a járvány kezelése politikai szempontból nem tekinthető sikeresnek a kormány részéről.

A kutatásból kiderül, hogy a lakosság mintegy kilencven százaléka folyamatosan figyelemmel kíséri a járvány híreit. Nagyjából egyharmaduk gondolja azt, hogy egy-két hónap múlva állhat vissza a normális kerékvágásba az élet, kétharmad augusztusra várja a korábbi életviszonyok visszatérését.

A közvélemény 59 százaléka szerint, a koronavírus-járvány során nem állt időben rendelkezésre a szükséges védőfelszerelés az orvosok és ápolók részére, 69 százalék úgy látja, hogy a lakosság sem tudott időben megfelelő védőfelszerelést beszerezni.

A társadalom négyötöde elismeri az egészségügyben dolgozók áldozatos munkáját, és elsősorban az egészségügyi béremelést tarja szükségesnek, de támogatja az egyszeri bruttó 500 ezer forintos juttatást is.

Érdekes, hogy a megkérdezettek mindössze 58 százaléka támogatja a 13. havi nyugdíj „visszaépítését”, és a társadalom alig több, mint fele támogatja a nyelvvizsga nélküli diplomaszerzést. 90 százalék támogatja a milliárdosok, a multik, a nagyvállalatok és a bankok nagyobb anyagi szerepvállalását, és a többség nem helyesli a gépjárműadó elvételét az önkormányzatoktól.

Ezzel szemben, számos ellenzéki, ám a kormány által nem elfogadott javaslat kapott nagy támogatást a megkérdezettek körében: a közfeladatot ellátók béremelése 85, az alkalmazottak elbocsátása helyett a bérek és járulékaik 80 százalékának költségvetési átvállalása 83, a munkanélküli ellátás kilenc hónapra és az álláskeresési járadék minimum 100 ezer forintra emelése 83, a családi pótlék emelése 77, az azonnali 6,5 százalékos nyugdíjemelés pedig 74 százalékos támogatást kapott.

A közvélemény-kutatás kiterjedt a pártpreferenciákra is: az összes megkérdezett körében a Fidesz-KDNP 35, a DK 10, az MSZP-Párbeszéd szövetség 7, a Jobbik 6, a Momentum 5 százalékon áll, 33 százalék bizonytalan, vagy nem szavazna.

A biztos pártválasztók 53 százaléka szavazna a mostani kormánypártokra. Az ellenzéki pártok közül a DK 15, az MSZP-Párbeszéd szövetség 11, a Jobbik 9, a Momentum 8, az LMP pedig 3 százalékponton áll.

A Mi Hazánk Mozgalom mindkét összevetésben 1 százalék bizalmát élvezi.

Az adatokból kiderül tehát, hogy a Fidesz 3-4 százalékponttal növelte támogatottságát, a márciusi személyes megkeresésen alapuló közvélemény-kutatáshoz képest az MSZP (és a Párbeszéd) szintén erősödött, a Demokratikus Koalíció és az LMP támogatottsága viszont nem változott. A Jobbik és a Momentum támogatottsága csökkent.

A közvélemény-kutatást a a Závecz Research végezte 1500 fő telefonos megkérdezésével, reprezentatív mintán végezte a Szociális Demokráciáért Intézet számára. A járvány következtében jelenleg nincs személyes megkeresésen alapuló kutatás, minden felmérés infokommunikációs eszközön történik.